Annyiban mindenképpen érthető a megkeresés, hogy a gyorsítótárolóban való rögzítés nem alapfogalma az uniós szerzői jognak. Tagadhatatlan, hogy szerepel az elektronikus kereskedelmi jogban, a felelősségkorlátozási klauzulák között. Az alapügyben azonban az Elker-irányelv abszolút irrelevánsnak bizonyult, mivel a jogvita alperese egyáltalán nem közvetítőként biztosított hozzáférést a jogvédett tartalmakhoz.

A Meltwater ügyben kibontakozott jogvita alapjául az szolgált, hogy a PR-szakembereket tömörítő PRCA tagjai igénybe veszik a Meltwater cég médiafigyelő szolgáltatását, amelyen keresztül linkelés útján az internetről elérhető tartalmakról készült összefoglalók váltak megtekinthetővé. Az alapügy felperese az NLA szervezet volt, amely az Egyesült Királyság lapkiadói által gründolt, a kiadói tartalmak közös jogkezelés keretében történő engedélyezését végzi. Az NLA szerint az összefoglalók elkészítéséhez, majd ezeknek a végfelhasználók számítógépeinek a képernyőjén történő megtekintéséhez, illetve a gyorsítótárolóban való többszörözéséhez a Meltwaternek engedélyt kellett volna kérnie. Bár az alsóbb fokú bíróságok ezzel az érveléssel egyetértettek, a Supreme Court kétségeinek adott hangot, s meglátása szerint ez téves érvelés. Az egységes uniós joggyakorlat megteremtése céljából ezért a luxembourgi székhelyű EUB-hoz fordult előzetes döntés iránt.

Az egyetlen feltett kérdés szerint:

„Olyan körülmények között, amikor:

– a végső felhasználó megtekint egy weboldalt anélkül, hogy azt letöltené, kinyomtatná vagy arról más módon másolatot kívánna készíteni;

– e weboldalról automatikusan másolatok készülnek a végső felhasználó [számítógépének] képernyőjén és merevlemeze internetes gyorsítótárában („cache”);

– e másolatok készítése nélkülözhetetlen a megfelelő és hatékony internetes böngészéssel járó műszaki eljárások szempontjából;

– a képernyőn készült másolat addig marad a képernyőn, amíg a végső felhasználó el nem hagyja az adott weboldalt, ekkor a számítógép rendes működése alapján automatikusan törlődik;

– a gyorsítótárban tárolt másolat addig marad a gyorsítótárban, amíg más tartalmakkal felül nem íródik, ahogy a végső felhasználó további weboldalakat tekint meg, ekkor a számítógép rendes működése alapján automatikusan törlődik; és

– a másolatokat nem őrzik meg hosszabb ideig, mint ameddig a [negyedik és ötödik francia bekezdésben] említett, az internethasználathoz kapcsolódó rendes folyamatok zajlanak;

az ilyen másolatok időlegesek, közbenső vagy járulékos jellegűek, és a műszaki eljárás elválaszthatatlan és lényeges részét képezik a 2001/29/EK irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében?”

Röviden és tömören tehát az a kérdés, hogy a képernyőn való kivetítés és a gyorsítótárolóban való többszörözés engedélyköteles-e vagy sem. Bárki, aki használt már számítógépet, és böngészett rajta keresztül, jól tudja, hogy caching nélkül lehalna az egész rendszer. Mint ahogy az is nonszensz, hogy egyáltalán felmerüljön, hogy a képernyőn való megjelenítést engedélyköteles magatartásnak tekintsük. Enélkül gyakorlatilag nem is lehetne böngészni.

Természetesen az EUB nem vette félválról a munkáját, és pontról-pontra levezette, miért is tekinthető a fenti két magatartás ideiglenes többszörözésnek. E vonatkozásban az InfoSoc-irányelv 5. cikk (1) és (5) bekezdései bírnak jelentőséggel. Az első tétel magát az ideiglenes többszörözést határozza meg. (Jó tudni, hogy ez az irányelv egyetlen kötelezően átültetendő kivétele.) Az előterjesztő bíróság szerint az ebben foglalt fogalmi elemek közül kizárólag azt kell megvizsgálni, hogy igazolható-e a magatartások időlegességge, közbenső VAGY járulékos jellege, valamint az, hogy valamely műszaki eljárás elválaszthatatlan ÉS lényeges részét képezik.

Az EUB szerint a tény, hogy a képernyőn megtekinthető „másolat” azonnal törlődik (eltűnik), amint a böngészőt a végfelhasználó becsukja, illetve a gyorsítótárolóban rögzített másolat újabb adatokkal felülírásra kerül, igazolja a másolatok időleges jellegét.

Az eljáró tanács hangsúlyozta, hogy az irányelv nem határozza meg, hogy a végfelhasználói magatartásnak a kérdéses műszaki eljárás mely stádiumában kell megvalósulnia, illetve hogy arra sor kerülhet-e a végfelhasználói beavatkozás alapján. Erre tekintettel a tény, hogy a másolat törlése a böngésző becsukásával mondhatni végfelhasználói beavatkozással „veszi kezdetét”, nem zárja ki a kivétel alkalmazhatóságát. Ugyancsak elismerést nyert, hogy mindkét vitatott magatartás a használt műszaki eljárás során megy végbe, és vitathatatlanul hozzájárulnak az eljárás hatékony megvalósításához. (Nem túlbonyolítva a dolgot: erre lettek kitalálva.)

A bíróság arra is kitért, hogy mivel a második fogalmi elem vagylagos, így a magatartásnak közbensőnek vagy járulékosnak kell lennie a mentesülés érdekében. Közbenső alatt a bíróság azt érti, hogy a magatartás

„időtartama az érintett műszaki eljárás megfelelő működéséhez szükséges mértékre korlátozódik, mivelhogy ennek az eljárásnak annyira automatizáltnak kell lennie, hogy automatikusan, emberi beavatkozás nélkül törölje az ilyen cselekményt, amint az betöltötte arra irányuló rendeltetését, hogy ez az eljárás végbemenjen.”

Járulékos alatt pedig azt érti a fórum, hogy a kifejtett magatartás

„sem a létezését, sem a célját tekintve nem önálló ahhoz a műszaki eljáráshoz képest, amelynek a részét képezi.”

Mindezekre tekintettel az eljáró tanács a képernyőn való megjelenítést közbensőnek, a gyorsítótárolóban való rögzítést pedig járulékosnak minősítette.

Mindezek után már csak annak tisztázása várt a fórumra, hogy a két magatartás megfelel-e a háromlépcsős tesztnek is, melyet az InfoSoc-irányelv 5. cikk (5) bekezdése tartalmaz. A bírák e ponton sem hagytak kétséget afelől, hogy értik e technológiai megoldás működését. Így különös esetnek nyilvánították a képernyőn való kivetítést és a cachinget, mivel azok csakis a kérdéses weboldalak megtekintése céljából készültek. Nem tekintették sérelmesnek a mű rendes felhasználására, mivel a böngészés maga a rendes felhasználás. Végül a kérdéses tartalmak eredeti nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele iránti engedélyeket – legalábbis elvben – már az eredeti weboldal üzemeltetőjének is be kellett szereznie, ezért az egyszeri böngésző nem károsítja indokolatlanul a jogosultak jogos érdekeit.

Nem maradhat szó nélkül, hogy a bíróság e ponton felcserélte a második és a harmadik lépcső vizsgálatát, amely ennél fajsúlyosabb esetekben problémákat szülhetne. Sokak által képviselt álláspont szerint ugyanis a lépcsők egymásra épülnek, s így a harmadik tétel (a jogos érdekek indokolatlan károsítása) igazából csak akkor lett volna vizsgálható, ha a második lépcsőt sikerrel megmássza a felhasználás. (Jelen esetben ehhez amúgy semmi kétség nem fűződik.) Hasonlóképp érdekes, hogy a harmadik lépcső kapcsán a bíróság kizárólag a jogosultaknak fizetendő jogdíjak kérdéséről tesz említést, holott a nemzetközi szerzői jogban e lépcső hagyományosan nem a monetizálható érdekek vizsgálatára helyezi a hangsúlyt. (Egy szó mint száz, az EUB konklúziójával abszolút egyet tudok érteni, viszont a három lépcsős teszt kimunkálása pontatlanra sikerült.)

Összefoglalóan elmondható, hogy a bíróság megtette, mit megkövetelt az internet. Ellenkező előjelű döntés gyakorlatilag ellehetetlenítette volna a végfelhasználói magatartásokat.