Sherlock és Watson a közkincs része

Legalábbis az Egyesült Államokban. Posner bíró ugyanis másodfokon is megerősítette, hogy a Doyle novellák és kisregények visszatérő nyomozópárosa már a közkincs része, tekintettel arra, hogy az érintett összesen 60 műből 50 már nem áll jogvédelem alatt. A tény tehát, hogy 10 műre nézve a védelmi idő 2018 és 2022 között fog lejárni, nem jelenti azt, hogy a karakterek is jogvédelmet érdemelnek ezen időszak végéig.

A jogvitára egy elejtett mondat keretébe már én is utaltam az idei szezonnyitó Hírmorzsákban. A probléma röviden a következők szerint foglalható össze. Sir Arthur Conan Doyle 56 Sherlock történetét 1887 és 1927 között írta és adta ki (az utolsó tizet 1923 és 1927 között). Fontos, hogy az 1998-as (Sonny Bono) Copyright Term Extension Act meghosszabbította a védelmi időt az Egyesült Államokban, s ennek eredményeként a „régi” művek esetén a védelmi idő az első megjelenéstől számított 95 év elteltével jár le. (Fontos tudni, hogy a CTEA elfogadását részben az uniós védelmi idő szabályozása ihlette, részben viszont kifejezetten célja volt, hogy az olyan multiknak kedvezzen, mint a Disney cég. Azt sem árt tudni, hogy a módosítás képezte a méltán híres Eldred v. Ashcroft ügy tárgyát, melyben a Legfelsőbb Bíróság alkotmányosnak találta a védelmi idő kiterjesztését. Ez egyeseket annyira felhúzott, hogy kidolgozták a Creative Common licenc gondolatát. Jó kis sztori ez így egyben.) Mindezekre tekintettel az utolsó 10 Sherlock anyag védelmi ideje majd 2018 és 2022 között járna le. 
Az alapügy felperese, egy bizonyos Leslie Klinger, 2011-ben egy olyan kötetet szerkesztett, amelyben modern szerzők írtak a Sherlock saga által ihletett, egyúttal a karakterekre egyértelműen építő novellákat. Az eredeti kiadó ugyanakkor 5000 dollárt fizetett a Doyle Estate-nek (az eredeti szerző jogait kezelő társaságnak) a karakterek használatáért. Klinger a kötet sikerén felbuzdulva a folytatás mellett döntött. A második kötet kiadását azonban a Doyle Estate ismét csak azzal a feltétellel engedélyezte volna, hogy ezért részére jogdíjat fizet a kiadó. Erre azonban Klinger nem adta áldását, sőt keresetet indított annak megállapítása iránt, hogy a vitatott karakterek már nem állnak jogvédelem alatt.
A pert első és másodfokon is megnyerte Klinger. Bár az alperes Doyle Estate szerint a szerzői jog mindaddig kiterjed az alapul szolgáló karakterekre, amíg az utolsó mű is közkincsbe nem kerül, mivel egy olyan sorozat esetén, mint a vitatott Sherlock saga a szerző folyamatosan fejlesztette a karaktereket. A másodfokon eljáró Posner bíró (aki nem csak szerzői jogi, de jogfilozófiai/jogszociológiai berkekben is ismert személy a „law and economy” gondolkodásmódja miatt) ugyanis úgy érvelt: ha elfogadnánk a Doyle Estate érvelését, akkor érdemben 135 éves védelmi időre tenne szert a jogosult, ami ugyanakkor akadálya lenne annak, hogy későbbi írók és egyéb szerzők a közkincs paradigmájára építve új, kreatív alkotásokat hozzanak létre. Értelemszerűen ez nem azt jelenti, hogy a közkincs részévé még nem vált művek felhasználásához ne volna szükség engedélyre, itt most „csupán” a karakterekről van szó. Amelyek bár változtak az idők során, azonban ez nem azt jelenti, hogy a Doyle által véghezvitt „fazonírozás” elegendő lenne arra, hogy napjainkban a régebbi műveket – a sírból visszahozva – jogvédelemben részesítsük.
Ha ez a döntés precedenssé kovácsolódik, nagyon komoly érvágást fog jelenteni minden olyan alkotónak (értelemszerűen a cégnek, amely jelenleg is gyakorolja a jogokat), akinek karaktereit máig láthatjuk a tévében vagy olvashatunk róluk. (És itt most direkt Mickey egérre gondolok, akinek első érdemi megjelenése 1928-ra datálható. A védelmi idő rá nézve tehát 2023 végén lejár.)

Posner bíró döntését illetően lásd az IPKat kiváló írását, valamint az 1709Blog anyagát.

Update #1: A BBC tájékoztatása szerint a Legfelsőbb Bíróság elutasította a felülvizsgálati kérelem befogadását, vagyis a fenti döntés immáron jogerős is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük