Főtanácsnoki indítvány a TU Darmstadt v. Ulmer ügyben

Tudom, a fentihez hasonló leíró címek nem elég figyelemfelkeltőek. Pedig érdemes elhinni, hogy ebben a TU Darmstadt v. Eugen Ulmer KG esetben egy rendkívül érdekes szerzői jogi kérdésről beszélhetünk. A tét sem kevés: mit tehet egy egyetemi könyvtár az állományába tartozó könyvekkel a digitalizáláson felül? És mit tehetnek a könyvtári tagok (olvasók) a könyvtári számítógépekről elérhető digitális másolatokkal?


Az alapügy tárgya viszonylag egyértelmű, bár néhol vannak benne apró szürke foltok. A TU Darmstadt egyetemi könyvtára 2009. januárjában vagy februárjában digitalizálta és a kijelölt könyvtári terminálokról elérhetővé tette Winfried Schulze “Einführung in die neuere Geschichte” című könyvét, melyet az Ulmer adott ki. Ezen felül arra is lehetőséget teremtett, hogy az olvasók a könyvet kinyomtathassák vagy USB kulcsukra (pen-drive-ukra) lementhessék. A sors fintora, hogy nagyjából ugyanekkor érkezett az Ulmer kiadótól egy szerződéses ajánlat a könyvtár felé, amely alapján felhasználási engedélyt kaphatott volna a könyvtár a kiadó köteteit e-könyv formájában szolgáltatni. A felek között vita van arról, hogy az ajánlatot a könyvtár még azt megelőzően kézhez kapta volna, hogy a vitatott könyvet digitalizálta és elérhetővé tette volna. E részkérdés súlya ugyanakkor nem csekély, a német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság ugyanis – felülvizsgálati eljárás keretében – három kérdéssel fordult a luxembourgi fórumhoz. Ezek szerint:
“1. A 2001/29/EK irányelv 5. cikke (3) bekezdésének n) pontja értelmében vett adásvételi vagy felhasználási feltételek állnak‑e fenn akkor, ha a jogosult az említett rendelkezés szerinti intézményeknek a mű felhasználására vonatkozó felhasználási szerződések megkötését ajánlja fel méltányos feltételek mellett?
2. Lehetővé teszi‑e a 2001/29/EK irányelv 5. cikke (3) bekezdésének n) pontja a tagállamok számára, hogy az intézményeknek jogot biztosítsanak a gyűjteményeikben szereplő művek digitalizálására, ha ez szükséges e művek terminálokon történő hozzáférhetővé tételéhez?
3. Lehetnek‑e annyira tág hatályúak a tagállamok által a 2001/29/EK irányelv 5. cikke (3) bekezdésének n) pontja alapján szabályozott jogok, hogy a terminálok használói a terminálokon hozzáférhetővé tett műveket papírra nyomtathassák, vagy USB‑kulcsra menthessék?”
Niilo Jääskinen finn főtanácsnok 2014. június 5. napján hozta nyilvánosságra indítványát. Ebben gyakorlatilag az alapügyben első fokon eljáró mainzi tartományi fellebbviteli bíróság ítéletével megegyező véleményt fejtett ki.
Az első kérdésre adott válaszában a főtanácsnok jelezte, hogy az InfoSoc-irányelv kizárólag létező szerződéses viszonyok esetén zárja ki az 5. cikk (3) bekezdés n) pontja értelmében a nyilvánossághoz közvetítés lehetőségét, egy ilyen szerződés kötésére vonatkozó ajánlat önmagában még elégtelen e szempontból. Ahogy Jääskinen fogalmazott az indítvány 24. pontjában:

Ebből a szempontból a szerzői jog jogosultjának egyszerű ajánlatával való megelégedés lehetővé tenné az említett kivétel alkalmazásának egyoldalú döntésekhez kötését, ami következésképpen megfosztaná a kivételt a hatékony érvényesüléstől az érintett intézmények számára.”

A második kérdés sem csekély jelentőségű, és első olvasásra kissé meg is ijedtem az indítványtól. Annak 31. pontja ugyanis hangsúlyozza, hogy bár az InfoSoc-irányelv 5. cikk (3) bekezdése a többszörözés és a nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogai alóli kivételeket tartalmazza, ez nem szükségképpen jelenti azt, hogy valamennyi kivétel lefedi mindkét vagyoni jogot. Ahogy a főtanácsnok jelezte:

Ebből azt a következtetést vonom le, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének n) pontjában előirányzott konkrét kivétel elsődlegesen az említett 3. cikkben rögzített közvetítéshez való jog alóli kivételt jelent.”

Aztán persze fellélegeztem, mikor a 34. ponthoz értem:

a 2001/29 irányelv 5. cikke (3) bekezdése n) pontjának szövege véleményem szerint kiterjed a közvetítés szempontjából járulékos többszörözésre is, amelyre a jelen ügyben a műnek az e célra kijelölt terminálokon történő közvetítése vagy hozzáférhetővé tétele érdekében, a műről való digitális másolat készítése formájában került sor.”

Az indítvány itt tehát visszatért a józan ész ösvényére, hiszen egy eredetileg analóg könyvtári tétel kizárólag többszörözést követően válhat nyilvánosság számára hozzáférhetővé dedikált terminálokon keresztül. Hogy azért mégse aludjak nyugodtan, arról gondoskodott Jääskinen rögtön ezután a 38. pontban. A többszörözésre irányadó 5. cikk (2) bekezdés c) pontja ugyanis tartalmaz egy fordulatot, miszerint a könyvtárak általi másolás csak “egyes többszörözési cselekményekre” terjedhet ki. Ebből a főtanácsnok a következőkre jutott:

mivel „egyes többszörözési cselekményekről” van szó, a 2001/29 irányelvnek az irányelv 5. cikke (5) bekezdésében rögzített általános szabály fényében értelmezett 5. cikke (2) bekezdésének c) pontja és 5. cikke (3) bekezdésének n) pontja sem teszi lehetővé valamely gyűjtemény teljes digitalizálását, így az „egyes többszörözési cselekmények” tárgya az egyes „művek[re], illetve más védelem alatt álló teljesítmények[re]” korlátozott. Véleményem szerint a korlátozások arányosságának az említett cikk (5) bekezdésében rögzített feltétele megköveteli, hogy az e célra kijelölt terminálok használatának lehetőségét ne arra használják fel, hogy elkerüljék a mű elegendő számú fizikai példányának megvásárlását, például az UrhG 52b. §‑ában előírthoz hasonló szabály elfogadása útján, amely szerint a kijelölt elektronikus olvasóhelyeken nem tehető hozzáférhetővé a mű annál több példánya, mint ahány példány az intézmény állományában található.”

Ezzel együtt is második kérdésre azt a választ indítványozta a főtanácsnok, hogy a könyvtárak általi nyilvánossághoz közvetítés lehetősége implicit módon felöleli az előzetes többszörözéseket.
Az utolsó kérdésre adott válasz is rejteget meglepetéseket. Az én jogérzetem azt diktálja, hogy ebben az esetben a dedikált terminálról elérhetővé tett digitális műpéldányról készített papír alapú, mind a pen-drive-ra mentett másolat ütközik az irányelv logikájával. A megkereső bíróság szerint a nyomtatás még rendben is lenne. Én sokkal inkább osztom a német kormány véleményét, miszerint a kérdésre nem az 5. cikk (3) bekezdés n) pontja, hanem az 5. cikk (2) bekezdés c) pontja alapján lehet választ adni. A dedikált terminálokon való nyilvánossághoz közvetítésnek ugyanis önmagában nem lehet célja a másolatkészítés. Az célhoz és helyzet kötött megtekintést (meghallgatást, ha audio vagy audiovizuális tartalomról van szó) eredményezhet, de nem további többszörözést. Jääskinent elragadta a hév (lásd az 52-57. pontokat), amikor a megkereső bíróság véleményét (miszerint a nyomtatás még rendben van) követve végig gondolta, hogy az 5. cikk (2) bekezdés a)-c) pontokra támaszkodva a papír alapú másolás beleillhet-e a szabad nyilvánossághoz közvetítésbe. Ennek során arra jutott, hogy
Az USB‑kulcsra mentett digitális másolattól eltérően a könyvtár vagy a 2001/29 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének n) pontja szerinti más intézmény által digitalizált művek kinyomtatásának lehetővé tétele e tekintetben nem teremt új helyzetet ahhoz képest, amikor nem létezik e célra kijelölt terminál. A széleskörű jogellenes terjesztés veszélye, amely a digitális másolatok esetében fennáll, szintén nem létezik.”
Ezzel együtt is végső soron a főtanácsnok is a sokkal helyesebb megoldást választotta, és a harmadik kérdésre nemleges választ adott. Ezzel pedig egyet kell értenem. Mint jeleztem, én a német kormány által képviselt állásponttal értek egyet, amely alapján végső soron ugyancsak erre a végeredményre juthattunk volna. Másként megfogalmazva: az 5. cikk (2) bekezdés a)-b) pontok alapján a magánszemély a könyvtári állományba tartozó műről akadálytalanul készíthet másolatot, s azt nem a megtekintésre dedikált terminálon keresztül kell lehívni, hanem közvetlenül a másolóból lehet kivenni a papírokat, illetve USB-kulcsra másolni a fájlt. Értelemszerűen e magatartás ellentételezéseként méltányos díjazás jár a jogosultnak.

Ebben a pillanatban úgy sejtem, hogy az EUB a fentiekkel azonos végkövetkeztetésekre fog jutni, ha nem is szükségképpen fog olyan kitérőket tenni érvelésében, mint tette azt Jääskinen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.