Észrevételek egy bériratással kapcsolatos esszéről

Több hete a kezembe került, eddig külön mégsem írtam róla. A minap viszont diákkör keretében is átbeszéltük Ziegler Dezső Tamás “Szakdolgozatok béríratása – Ki mit követ el, mi a szankció és hogyan szankcionálandó e cselekmény?” című munkáját. Az én véleményem kritikus, így nem lepett meg, hogy a diákok többsége is ugyanígy látta a helyzetet.

Ziegler “working paper”-jében arra vállalkozott, hogy bemutassa a szakdolgozatok béríratása (ghostwriting) körüli szerzői, büntetőjogi és az egyetemi autonómiát érintő részkérdéseket. Az ötlet nem rossz, mondhatni jó, hiszen ez egy olyannyira angolszász koncepció, hogy a magyar szerzői jog talán fel sincs rá készülve, de aktualitása igen magas. A kivitelezéssel azonban akadnak problémák. Először is a rendszer dinamikáját jobban meg kellene ragadni, méghozzá elsődlegesen azzal, hogy a büntetőjogi vonal helyett először a szerzői jogi kérdéseket kellett volna feltárnia Zieglernek. Miért mondom ezt? Azért, mert béríratás esetén – mint azt egy minta-megállapodásból is tökéletesen kiolvashatjuk – jogátruházással járó vállalkozási szerződésről van szó. Ennek lényege az, hogy a béríró (ghostwriter) és a “szerző” (author) kölcsönösen megállapodnak arról, hogy a szerző nevében (a minta-megállapodás szerint a szerző által írt és előadott anyagokból dolgozva) készít egy plagizálástól mentes kéziratot, melyet szerkesztést követően publikálásra lead a szerzőnek. A kézirat sorsáról ezek után már a szerző dönt. A mellékelt minta-megállapodás érdekessége, hogy mivel angolszász jogterületen íródott, egy szót sem ejt a személyhez fűződő jogokról. A jogátruházás és e személyhez fűződő jogok azonban azok a tények, melyek a ghostwriting témájának magyar szerzői jogban való elhelyezését megnehezítik. Nálunk ugyanis írói művek esetén a törvény nem teszi lehetővé a szerzői vagyoni jogok átruházását, a személyhez fűződő jogok pedig eleve forgalomképtelenek. Ezek gyakorlásától persze el lehet tekinteni, és a névfeltüntetés mellőzése is kifejezetten kérhető. Azonban az érvényesen nem zárható ki idehaza, hogy a “béríró”, amennyiben munkája révén szerzőnek minősülne, ne kérhetné utóbb nevének feltüntetését. (Ennek fényében a fenti minta-megállapodás vonatkozó része a magyar jog alapján egyértelműen semmis.) A vagyoni jogok gyakorlására pedig legfeljebb licencia adható, ami más, mint a jogátruházás. Ziegler ezekről a kérdésekről említést tett a dolgozatban (p. 13-16. főleg), de nem a fenti hangsúllyal, ami szerintem szükséges lett volna.

A béríratás dinamikája egyébként még az én szerzői jogi fejtegetéseimmel ellentétben ennél is hamarabb igényelte volna annak feltárását, hogy a szellemíró munkáját először is megelőzi a szakdolgozó szakdolgozat írási kötelezettsége. Jó lett volna ennek mögöttes környezetét is kidomborítani. Az egyetemi szabályzatok ugyanis nem csak a plagizálást elemzik, de kifejezetten előírják a tanulmányokat szimbolikusan lepecsételő, a szakmai hozzáértést igazolni hivatott szakdolgozat elkészítését. És erről nem moralizálás értekezni, ez a diplomás SZAKemberek becsatornázásának egyik rítusa. Ennek a felvezetésnek szükségképpen helye volna a munka elején, két okból is. Egyrészt így megvizsgálhatóvá válna az a “monteáris” dilemma, hogy megéri-e anyagilag szakdolgozatot íratni? A magyar szakdolgozati követelmények teljesítése nem ördöngösség, nem biztos, hogy megéri bárkinek is a lustaságért cserébe fizetni (talán sok tíz, ha nem épp több százezer forintot). Én mégis úgy látom, hogy a ghostwriting gyakorlati jelentősége sokkal relevánsabb a “high-profile” publikálás körében (ahol a szerzőnek/kutatónak írni kevesebb ideje van, de a véleményét disszeminálni kell). Másrészről így elkerülhetővé válnának olyan gondolatmenetek, melyek nem csupán megakasztják Ziegler érvelését, illetve csupán függnek a levegőben, hanem több esetben szakmaiatlanok is. Példát is hozok: a “hasonló esetekről tudományos berkekben Magyarországon is tudunk” kezdetű mondat (p. 1.); tessék bátran példát írni, vannak nem titkos példák, bármilyen szomorú is mind. Következő oldalon a gépelni nem tudó, de arrogáns professzor esete ugyanilyennek tekinthető. A “naivitás lenne azt gondolni, hogy a hírességek boltokban sorakozó köteteit mind maguk írták” (p. 4.) gondolatról rögtön az jut eszembe, hogy szerintem ezt senki nem állítja, rendre “többszerzősek” (tehát nem szükségképpen “bérírtak”) ezek a munkák. Hasonlóképp merész elrugaszkodás a dolgozat gerincétől a hatodik oldal rendőrös-gimnazistás-zárthelyis példája, akárcsak az elévülés kapcsán a 13. oldalon kifejtett “zárójeles” megjegyzés. Végül még egy a végéről: az MTMT-vel én sem értek mindenben egyet, de látom az előnyeit is. Ennek fényében Ziegler megjegyzése a szakmaiság kereteit messze szétfeszíti.

A szakdolgozatok béríratásának dinamikájában a harmadik elemet (tehát ad 1. írási kötelezettség; 2. béríratás után) a dolgozat leadása és megvédése jelenti. E téren a szerző alaposan szemügyre veszi a közokirat- és magánokirat-hamisítás, valamint a csalás tényállásait. (A bitorlás tényállását ugyan nem az első érdemi részben helyezi el Ziegler, hanem a szerzői jogi résznél, de ez nem akkora bűn, mindjárt elmondom, miért gondolom így.) A végső konklúzió szerint a ghostwriting se nem közokirat-hamisítás, se nem csalás, de magánokirat-hamisítás lehet. Én ezt nem így látom, bár tagadhatatlanul nem vagyok büntetőjogász. Szerintem azonban a szakdolgozatot nem lehet felfogni magánokiratként. Legfeljebb azt a dolgozathoz mellékelt nyilatkozatot, amiben a hallgató kijelenti, hogy a dolgozatot ő jegyzi. Értelemszerűen e dokumentum aztán kvázi “felöleli” a teljes dolgozatot, de elsődlegesen a megtett nyilatkozat, vagyis a magánokirat okán, s nem a dolgozat tartalma miatt. Büntetőjogász kollégáim nálam érettem választ adhatnak arra, hogy ez ténylegesen beilleszthető-e a törvényi tényállásba.

Még egy dologra szerettem volna külön kitérni: a plágium kategóriájára. Tudom, hogy ez olyan kis cseles terület, de annyira nem érzem bonyolultnak. Ziegler munkájában a plagizálás definícióját tömören így adja meg: “más már megjelent szellemi tulajdonának, például könyvfejezetének vagy cikkének egyszerű beépítése a szövegbe” (p. 1.). Sajnos ez a definíció nagyon sok sebből vérzik. A “megjelent”, a “szellemi tulajdon”, a példák, a “beépítés a szövegbe” részek mind felülvizsgálatot igényelnek. Már csak azért is, mert a plagizálást a magyar jog igazából a bitorlás köntösébe bújtatva rendeli büntetni. A bitorlás olyan törvényi tényállás, mely ugyan nem utal vissza a szerzői jogi törvényre közvetlenül (csak annyit mond: “aki más szellemi alkotását sajátjaként tünteti fel, és ezzel a jogosultnak vagyoni hátrányt okoz”), de végső soron a szerzői művek engedély nélküli hasznosítását tilalmazza, méghozzá a névfeltüntetés személyhez fűződő jogának sérelmére elkövetett magatartások vonatkozásában. Természetesen az Szjt. 12.§-a magánjogi védelmet is biztosít a szerzőknek, ha azonban a felhasználás vagyoni hátrány okozásával is jár, a Btk. is képbe kerül. A dolgozatnak erre a szituációra jobban, pontosabban kellene reflektálnia. Ennek fényében ugyanis világossá válhat a szerző számára, hogy a plágium kérdése (ha nem is irreleváns, de) érdemi előrelépést nem mutat a helyzet feloldására, hiszen a szellemíró kifejezetten megállapodik a “szerzővel”, hogy a díjazás ellenében végzett munka eredményeként megszületett alkotás kapcsán a jogok gyakorlója a szerző lesz.

Mindent egybe vetve azért drukkolok Ziegler úrnak, hogy sikerrel fejlessze a working papert egy komplett anyaggá. Remélem, hogy a fenti észrevételek egy keveset tudnak ebben segíteni.

2 thoughts on “Észrevételek egy bériratással kapcsolatos esszéről”

  1. tczigler says:

    Kedves Peter,

    Nagyon koszonom az eszreveteleket. Ahogyan irtam is, az iras egy kezdo vazlatkent szolgal szamomra (ugy nagyjabol otven szazalekosnak mondanam, raadasul egy reszet meg kis is fogom torolni, miutan csakugyan "feszegeti" a kereteket, bar azt hiszem, tudatosan tul is megy rajtuk), igy nagy orommel olvastam a kritikajat. Egyreszt termeszetesen beepitem bizonyos felveteseit, illetve alaposabban kifejtem az ervrendszeremet mas teruleteken, ahol nem ertunk egyet. Talan azert nem erdemes itt egyenket reagalnom a felvetesekre, mert nagyjabol a velemenyemet a kerdesrol mar leirtam, es nekem kimondottan jol jon, ha mas velemenyeket is kapok, amiket aztan majd vegiggondolok. Raadasul a cel kimondottan a gondolatebresztes volt, ahogyan latom, ennek a celnak megfelelt (lehet irok majd a "rendes" tudomanyos cikkeimbe is par vad gondolatot, hatha igy jobban terjednek majd. 😉

    Udvozlettel,

    Ziegler Tamas

  2. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves Tamás,
    örülök, hogy máris eljutott a recenzió híre hozzád. Én pedig akkor örülök, ha egy-egy gondolat további érvelésre sarkall. Természetesen szükségtelen is volna reagálni egyesével a fentiekre, a legjobb az lesz, ha a végső anyag elkészül, ami ha szaklapban megjelenik, akkor közvetlen szakmai vita alapját képezheti. Ehhez jó munkát kívánok!

    Üdvözlettel,
    MP

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.