EP állásfoglalás az üreshordozó díjakról
Az Európai Unió jogalkotó szervei igazán intenzív munkát végeznek manapság a szerzői jog területén. A közös jogkezelés uniós szintű minimum-szabályainak megalkotása után úgy fest, hogy egy újabb olyan kérdésre kívánnak időt és energiát fordítani, ami e területtel szoros összefüggésben áll, ugyanakkor egy igazi „hot potato”. Ez a magáncélú többszörözés után fizetendő jogdíjak témája.
Az Európai Parlament 2014. február 27-én fogadott el egy állásfoglalást [2013/2114(INI)], amely világosan rámutat, hogy nem csak a friss jogalkotás, de az elmúlt évek releváns luxembourgi gyakorlata (mely Hajdú Dóri kollegina PhD témaköre, lásd például itt) is rávilágított arra, hogy az InfoSoc-irányelv által lehetővé tett kétféle magáncélú többszörözés (papíron/más hasonló médiumon, pl. szkenneléssel, illetve egyéb adathordozóra, pl. CD-re, memóriakártyára történő másolás) esetén egyaránt előírt méltányos díjazás nemzeti szabályozása hatalmas különbségeket mutat. (Mi magyarok tökéletesen ismerjük a CD vásárlás magyarországi és a Szlovákiából történő importálás dilemmáját.)
Erre is tekintettel a Parlament mozgásba lendítette a jogalkotást, és felhívta a Bizottságot, hogy kezdje meg az InfoSoc-irányelv felülvizsgálatát. A Parlament állásfoglalása – a szerkezeti felosztás hagyományait követve – először az előzményeket összegzi, majd leírja a mögöttes motivációs okokat. Ezek közül kiemelkedik szerintem az arra való utalás, hogy az európai digitális piac messze nem harmonizált, nem hatékony, a szerzők érdekeit nem tartja tiszteletben (B pont), a szerzőknek azonban a digitális korban is joguk van a méltányos díjazásra (D pont), a magáncélú többszörözés gyakorlata bevetté vált, az ezzel párhuzamosan alkalmazott jogdíj-szisztémának viszont továbbra sincs alternatívája (E pont), a releváns hordozók/készülékek piaca az 1000 milliárd eurónál is többre becsült szegmense az európai gazdaságnak, a jogdíjak mégis alig haladják csak meg a 600 millió eurót (H-I pontok), a mobilpiacot érintően a témakör egyelőre messze nem eldöntött (J pont), az üzleti (és nem magán) célú felhasználások esetére mentesítési mechanizmusokat kell kidolgozni (Q pont), végül a többszörözési folyamatok egyre inkább a felhőbe települnek, erre is reagálni kell (a Parlament szerint, úgy fest, e ponton az engedélyezés mechanizmusát kell előtérbe tolni) (S pont).
Mindezekre tekintettel az EP továbbra is kiáll a magáncélú többszörözés után járó jogdíjak szisztémája mellett, azt kiegyensúlyozott és tisztességes rendszernek tartja, ugyanakkor fokozottan felhívja a figyelmet arra, hogy a digitális korban folyamatosan tekintettel kell lenni az új kihívásokra. (6. pont) (Megjegyzem: ez tökéletesen igaz, hiszen az üreshordozó díj a ’80-as, a reprográfiai díj a ’90-es évek óta jelen van a rendszerben, az internet pedig ezek után tört be az életünkbe. Idehaza szerintem amúgy a „trendkövetés” alapvetően jó, bár vannak neuralgikus pontok, ezekre rögtön visszatérek.) Az EP ugyancsak bajosnak látja, hogy az InfoSoc-irányelv eddig nem tartalmazott olyan fogalmakat, mint „méltányos díjazás” vagy „kár”, melyek épp a fent említett európai bírósági joggyakorlat kiinduló pontjaiként szolgáltak. (Ezeknek egyébként az EUB uniós szinten egysége értelmet tulajdonít.) (8. pont)
Az EP kiáll amellett, hogy az üreshordozó díjakat minden olyan eszközre és adathordozóra nézve meg kell fizetni, amelyet magáncélú többszörözésre HASZNÁLNAK, és ezt kárt okoz az alkotónak. (9. pont) Hogy e mondat mennyire fontos, és milyen kiemelkedő jelentőségű, hogy ebből a Bizottság mit hoz majd ki, mutatja például a táblagépek után fizetett jogdíjak tárgyában folyó hazai vita. Sokan rögtön szidni kezdték az Artisjust, pedig szerintem ez a lépés (mely idén január 1-től él) csupán azt mutatja, hogy az Artisjus érti a szerzői jogot. (Részletesebb véleményemet lásd itt.) Egy további nagy kérdés is felmerül ugyanakkor: mi legyen a laptopok és az asztali számítógépek merevlemezével? Mert bizony ez mindenben megfelel a jogdíjfizetéssel kapcsolatos előírásoknak (jelenleg mégsem fizetünk a beépített merevlemezek után üreshordozó díjat). Ha az EB egyetért az EP-vel, akkor bizony e téren is várható drágulás. Hasonlóképp érdekes ez dogmatikailag, mivel például az EUB a Padawan ügyben a magáncélú többszörözésre való alkalmasságtól tette függővé a díjfizetési kötelezettséget, nem a tényleges használattól.
Az EP szerint a jogdíj megfizetésére egyértelműen felsőbb szinten, a gyártók/importőrök szintjén kell sort keríteni, a kiskereskedők szintjén ez túlzott adminisztratív terhet jelentene. (11. pont) Ha ugyanakkor ezt összevetjük a következő ponttal, miszerint határokon átnyúló ügyletek esetén a végfelhasználó lakhelye szerinti államban kell beszedni a díjat (12. pont), már némileg gondolkodóba eshetünk. Ilyenkor nem mindegy, hogy a gyártót vagy az importőrt terheli majd fizetési kötelezettség. A Parlament amellett is kiáll, hogy a díjtételeket „harmonizálni és egyszerűsíteni” kell. (14. pont) Ez komoly feladat lesz, egész pontosan ennek uniós minimumkereteit meghatározni lesz nagy dió. Hasonlóan izgalmas gondolat, hogy a fogyasztókat tájékoztatni kellene az általuk megfizetett jogdíjak összegéről. (17. pont)
A Padawan ügy óta feszegetett kérdés: mi van akkor, ha nem magáncélból, hanem például üzleti célból készítenek másolatot valamely hordozóra, ilyenkor is jár-e a jogdíj? Az EUB erre nemleges választ adott anno, az EP is emellett áll ki, mikor arra szólít fel, hogy az üzleti célú használókra nézve egyedi szabályozást kell kialakítani, és – figyelem – ilyenkor „egyetlen esetben se kelljen megfizetni” a jogdíjat. (18-19. pontok) Vagyis az új rezsimre megelőző jellegűnek kellene lennie, ami véleményem szerint csak (de legkevesebb „a legkönnyebben”) úgy valósítható meg, ha a hordozókat tekintve eleve két kategória között teszünk majd különbséget: a magáncélú többszörözésre árul, jogdíjjal terhelt, és az üzleti célra árult, jogdíjjal nem terhelt hordozók. Felmerül a kérdés, hogy ezt a helyzetet egy átlag felhasználó „kihasználhatja-e” (vagyis pl. céges számlára vesz valaki saját magának otthonra CD-t, de még inkább tabletet)? A válasz – legalábbis magyar földön – bizonyosan igen lenne, tehát olyan mechanizmusokat is ki kell építeni, ami a felhasználás jogszerűségének ellenőrzésére alkalmas. Ez lesz a nagy falat.
Szerintem nagyon fontos még három dolog: az állásfoglalás 22. pontja szerint a befolyó jogdíjak 25%-át „az alkotótevékenység és az előadó-művészet támogatására és létrehozására” kellene fordítani. A 27. pont szerint a hatásos műszaki intézkedések nem képezhetik akadályát a magáncélú többszörözés megvalósításának, illetve hogy a jogosultak ezért díjazásban részesüljenek. (Jelenleg ugyanis a körül is vita folyik, hogy a DRM/TPM kizárja-e a jogszerű másolást, de ha igen, akkor ez után elvben díjat sem kellene fizetni. Paradox, mi?) Végül a Parlament a felhőre is feltekint, és jelzi: valamennyi szabályt alkalmazni kell a cloud computing esetén is (29. pont), ugyanakkor a Bizottságnak értékelnie kellene az ide tartozó új üzleti koncepcióknak a magáncélú többszörözésre gyakorolt hatását, s a tapasztalatokat figyelembe kell venni az új normák kialakításakor. (30. pont)
Az állásfoglalás tehát egy nagyon izgalmas vitaanyag. Az uniós malmok elég lassan szoktak őrülni, de nagyon izgatottan várom, hogy fejlemények legyenek e téren.