Újabb módosítás a szerzői jogi törvényen

Az Országgyűlés alig több mint egy hónappal az új választások előtt még szükségét érezte, hogy belenyúljon számtalan jogszabályba egy újabb “saláta-törvénnyel”. A Magyar Közlöny 2014. évi 26. számában megjelent 2014. évi XIV. törvény 83. szakasza a szerzői jog törvényt módosítja. Elsőre az jut eszembe: erre tényleg szükség volt?

Az említett rendelkezés a következők szerint hangzik:

“A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 41. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
(3) Az Országgyűlés törvényhozási feladata, valamint az ezzel összefüggő országgyűlési képviseleti feladatkörhöz tartozó tevékenységek ellátása céljából a mű e célnak megfelelő módon és mértékben szabadon felhasználható, ha a felhasználás a jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.”

A bekezdésben foglalt mondat alapvetően két nagy részre bontható: előbb a felhasználás céljának, utóbb a kereteinek (korlátjainak) a meghatározását látjuk. Ezek közé ékelődnek még olyan elemek, mint a “mű” és a “szabad felhasználás”.

A kifejezés használata annyiban érdekes, hogy az Szjt. által védett bármely egyéni, eredeti alkotás a rendelkezés hatálya alá tartozik. Már most elképzelem, mikor valamely képviselő egy neves divattervező csángó népi motívumok által ihletett ruhakompozíciójában ismerteti valamely jogszabály kultúrára gyakorolt pozitív hatásait. A tréfát félre téve, természetesen (részben) arról lehet szó, hogy filmek, zenék, könyvek, fotók stb. bevihetők az Országgyűlés épületébe, előkaphatók egy plenáris ülésen, sőt esetleg prezentációba is építhetők, és a jelenlévő nyilvánosság számára előadásra kerülnek. Ennél is relevánsabb lehet, hogy a törvény-előkészítés során tudományos munkák, elemzések és egyéb források kerülnek jelentős mennyiségben többszörözésre és terjesztésre. (További példát nem hozok, mert a felhasználás pontos céljait még nem elemeztem, s ez jelentőséggel bírhat.) Ez a megközelítés elsőre nem tűnik nagy problémának, hiszen a jelenlegi 41.§ (2) bekezdés bírósági, közigazgatási és más hatósági eljárások keretében bizonyítás céljára lehetővé teszi művek szabad felhasználását. Második nekifutásra azért már lehetnek vele problémák, hiszen bár egy bírósági tárgyalás az irányadó jogszabály szerint elsődlegesen nyilvános (egyes esetekben a nyilvánosság kizárható), addig a felhasználás e körben csak korlátozott. (Ennek az ún. “három lépcsős teszt” szempontjából lesz kiemelkedő jelentősége, erről alább írok részletesen.) Egy “törvényhozási feladat” teljesítése viszont – az Országgyűlés létszámára is tekintettel – ennél nagyobb közönséget érint (néha látogatók, sajtósok stb. is hozzáférhetne a művekhez).

A szabad felhasználás kifejezés arra utal, hogy a felhasználás engedély nélkül végezhető, és azért nem jár díjazás a szerzői jogosultnak. Ezt nem szükséges ennél részletesebben magyarázni.
Térjünk át az egyik fő részre: a felhasználás hatókörére. Ezek szerint a jogszabály csak és kizárólag az “Országgyűlés törvényhozási feladata” és “az ezzel összefüggő országgyűlési képviseleti feladatkörhöz tartozó tevékenységek” ellátása keretében engedi a szabad felhasználást. Az első elem nagyjából világos. Értelemszerűen nem földrajzi helyekre utal, de szemléletes példát hozva a Parlament üléstermében, illetve a törvény-előkészítő munkát végző bizottságok szobáiban, illetve bármely egyéb helyen, ahol törvényhozási munka folyik, a művek felhasználhatók. Nem vonatkozik ugyanakkor ez a rendelkezés az eseti bizottságokra, avagy a kormány üléseire, mivel egyik sem hoz törvényt, és nem ők maguk az Országgyűlés. (Más kérdés, hogy a kormány törvényt kezdeményezhet. Ez már bonyolítja a gondolatmenetet, lásd alább.)

A Házszabály előírásai szerint a parlamenti képviselők törvényhozási feladatköre a törvényjavaslat benyújtásában, határozati javaslat és politikai nyilatkozat-tervezet, illetve módosító és kapcsolódó módosító javaslat előterjesztésében merül ki. Ezzel együtt – ahogy arra a Házszabály 85.§ (2) bekezdése világosan rámutat – törvénykezdeményezési joga nem kizárólag a parlamenti képviselőknek, hanem a köztársasági elnöknek, a kormánynak és az országgyűlési bizottságoknak is van. Vagyis ez irányú munkája keretében bármelyik fent nevezett személy (tag) hivatkozhatna a jogszabályi kivételre.

A második esetkör (tartalmában tehát az “Országgyűlés törvényhozási feladatával összefüggő országgyűlési képviseleti feladatkörhöz tartozó tevékenységek“) még nehezebben emészthető. Egyáltalán mi ez a képviseleti jog? Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény (“Ogytv.”) kevés helyen tesz említést “képviseleti jogról”, olyan szófordulattal pedig egyenesen nem él, hogy “országgyűlési képviseleti jog”. A releváns Ogytv. rendelkezés szerint:

“20.§ (2) A bizottsági tag távolléte esetére csak ugyanazon állandó bizottság tagjának adhat képviseleti megbízást. A képviseleti megbízás egyetlen bizottsági ülésre szól.”

Eszerint a képviselet a bizottságokban való helyettesítést jelenti, nem eredményezi azonban új személy “bevonását”, mivel csakis a bizottság tagja képviselheti a távollévő személyt. [Egy pillanatra tekintsünk a jövőbe is. A jelen bejegyzés elején említett saláta-törvény maga is módosítja az Ogytv.-t, méghozzá elég terjedelmesen. Ennek keretében három helyen is feltűnik a képviseleti jog kifejezés, ezek egyike sem releváns azonban e helyütt. A saláta-törvény 17.§-a az Ogytv. 23.§ (3a) bekezdését iktatja be, és lehetővé teszi az eseti bizottságokban is a helyettesítést; 19.§-a az Ogytv. 27/C.§-t írja felül határozatképesség tárgyában; 53.§-a pedig az Ogytv. 107.§-ába nyúlt bele a tiszteletdíjak vonatkozásában.]

Ezzel együtt sem biztos, hogy a jogalkotó erre gondolt. Lehet, hogy a “képviseleti” szó helyett a “képviselői” szót tervezte bevetni? Talán, érdemben akkor sem változna a helyzet, a megfogalmazás nyelvtana szerint ugyanis ez a képviseleti/képviselői tevékenység is csak az Országgyűlés törvényhozási feladataival összefüggésben releváns e törvényhely szerint. (Ez a nyelvtani utalás egyúttal felveti azt is, hogy tényleg szükséges volt-e egy ennyire hosszú fordulatot belerakni a jogszabályba. Értelemszerűen a nálam tanultabb alkotmányjogászok véleményére kíváncsi vagyok.)

Mindent egybe vetve úgy tűnik, hogy az új szabály a köztársasági elnök, a parlamenti képviselők, a kormány tagjai, a bizottsági tagok és helyetteseik számára teszi lehetővé a szabad felhasználást, amennyiben törvényhozói ügyekben járnak el. Ebbe vizsgálóbizottságokban, kormányrendeletek alkotásakor és más kormányzati munka során, avagy kampány-rendezvényeken történő felhasználások azonban nem férnek bele!

Itt még nem állhatunk meg az elemzésben. Valamennyi szabad felhasználási esetkör elé fontos korlátokat állít az Szjt., melyek alapvetően nemzetközi szerzői jogi kötelezettségekből fakadnak (egyezmények és EU-s szabályok). A törvény a 41.§ (3) bekezdésben említi a jövedelemszerzés és jövedelemfokozás tilalmát, illetve a célhoz igazodó mód és mérték sztenderdjét. Ezek a kifejezések rendben vannak elvileg, gyakran használt fordulatok. Persze kérdés lehet, hogy ebben az új rendelkezésben miért kell külön kiemelni a jövedelemszerzést, miközben a fent említett bírósági eljárásokkal kapcsolatos szabad felhasználás esetén [41.§ (2) bekezdés] a törvény nem utal erre. Ebből esetleg azt a  következtetést kellene levonnunk, hogy a törvényhozás során alapesetben felmerülhet valamilyen jövedelem szerzésének a lehetősége műhasználat esetén, amelyet ezért indokolt volt az új szabályban kizárni? A módra és mértékre utaló kitétel legalább indokolt, hiszen ez azt garantálhatja, hogy nem az egész film kerül levetítésre, nem a teljes híradót vetítik ki, nem az egész könyvet fénymásolják le. (Annak eseti eldöntése ugyanakkor, hogy mi fér bele a ténylegesen alkalmazott módszerbe, valószínűleg a felhasználóra hárul. Legalábbis a Házszabály nem írja elő, hogy ez a bizottság elnökének, esetleg a Házelnöknek lenne a feladata. Ez ugyanakkor komoly veszélyeket rejt magában, nagy a tévedés esélye.)

Még egy okból nincs szó túlzottan nagy szabadságról. Az Szjt. által a szabad felhasználások elé állított legfontosabb korlát ugyanis az említett “három lépcsős teszt“. Az Szjt. 33.§ (2) bekezdése szerint:

“A felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra.”

Ez az előírás (annak legalábbis a “továbbá” szót megelőző része) minden valamire való szerzői jogi dokumentumban megtalálható. Sőt, a magyar törvényből hiányzik ugyan (talán ez zavarta meg a kodifikátorokat), de van egy további lépcső (hivatalosan ez az “első”): a szabad felhasználási esetkörnek speciálisnak, egyúttal szűken meghatározottnak kell lennie! Ez a kitétel kizárja, hogy a jogalkotó által “szabadnak deklarált” felhasználás korlátlan hatókörű legyen. Például: fénymásolni magáncélból szabad, de nem az egész könyvet; a könyvtárak digitalizálhatják az állományukba tartozó könyveket, de csak speciális célokból; idézni más munkájából lehet, de csak korlátozott mennyiségben és a forrás pontos megjelölésével. A sor hosszan folytatható lenne. Úgy hiszem, hogy az újonnan beiktatott rendelkezés ennek a feltételnek nem felel meg. Leginkább azért, mert nem tudjuk, mely vagyoni jogokat érintheti ténylegesen a felhasználás. Abszurd, de kérdéses: belefér-e ebbe, hogy a honatyáink a kérdéses filmet műholdas közvetítés segítségével a Bermudákon nyaraló kollégáknak is eljuttassák? (Ez nyilván abszurd példa, de egyeseknek ez akár eszébe is juthat.) Belefér-e, hogy egy könyv fejezetéről háromszáz példány készüljön? Belefér-e, hogy a képviselők az Országház falain kívül, ne adj isten egy puccos étterem privát szeparéjában nézzék meg laptopról azt a bizonyos tartalmat, miközben a törvénytervezetről folytatnak érdemi vitát? Satöbbi. Szerintem nem. Egy szabad felhasználás akkor speciális, ha világosan körülhatárolt és szűk. A törvény fenti rendelkezése ennek nem felel meg. Ha pedig ez így van, akkor a rendelkezés sérti a három lépcsős teszt előírását.

Azt már félve merem megjegyezni, hogy amennyiben a honatyák külföldi jogosult művét használják fel a három lépcsős tesztnek nem megfelelő célra, elvben elképzelhető, hogy a külföldi ország a WTO tag Magyarországgal szemben a TRIPS Egyezményre hivatkozva (melynek az említett teszt ugyancsak része) vitarendezési eljárást indítson. Jó ez így?

[A fenti rendelkezés a jogszabály többségével ellentétben már a kihirdetés napját követő 8. napon (2014. március 4-én) – tehát még a választásokat megelőzően – hatályba lép (vö.: 106.§). Amint hozzájutok a hivatalos indokoláshoz, arról is blogolok, összevetjük, pontosan mivel magyarázza a módosítást az Országgyűlés.]

[Köszönet Békés Gergely kollégának, hogy a Magyar Közlönyre felhívta a figyelmemet.]

9 thoughts on “Újabb módosítás a szerzői jogi törvényen”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük