A Paramount et al. v. British Sky et al. ügy az angol jog tartalmát és a jogvita végkimenetelét illetően nem nyújt érdemi újdonságot. Logikus folytatása legkevesebb hat korábbi ítéletnek, különösen a FirstRow döntésnek. Amiben eltér az eddigiektől ez a szituáció, az az, hogy ezúttal – első ízben – olyan weboldalak blokkolását kérték a felperes filmelőállító cégek (a „hollywoodi óriások”, így a Paramounton túl a Sony Pictures, a 20th Century Fox, a Universal Pictures, a Warner Brothers és a Disney), amelyek a jogvédett audiovizuális tartalmakra utaló linkeket indexálták. Vagyis a jogellenes tartalmakat az alperesek nem tárolták saját szerveren, arra csak utaltak. (Erről a bíróság ítéletének az 5-7. pontjaiban olvashatunk.) Az érintett weboldalak amúgy a SolarMovie és a TubePlus voltak, bevallom, én nem ismertem őket.

Ami miatt igazán értékes maga az ítélet, az az, hogy elég alaposan ismerteti az uniós joggyakorlatot a nyilvánossághoz közvetítés témakörében. Kilenc előzetes döntés legfontosabb mondanivalóit foglalja őssze (vö.: 11-12. pontok), ugyanakkor kitekint arra a Svensson ügyre, melyben ugyancsak linkelés képezte a vita tárgyát, s amelyben épp a minap hirdette ki újabb előzetes döntését az Európai Unió Bírósága. (Erre alább még röviden, magára az előzetes döntésre pedig jövő héten külön posztban kitérek, ugyanis az EUB meglepetést okozott.) A High Court további két függőben lévő előzetes döntéshozatali eljárást is említ döntésében (C-279/13 és C-348/13), melyek a jövőben tovább formálhatják a nyilvánossághoz közvetítés fogalmát.

Arnold bíró a fenti uniós és a saját maga által kidolgozott joggyakorlatra – különösen a FirstRow ügyben hozott ítéletre – támaszkodva kijelentette, hogy a SolarMovie és a TubePlus magatartása beleillik a nyilvánossághoz közvetítés jogába, ugyanis engedély nélkül tették új nyilvánosság számára hozzáférhetővé a jogvédett tartalmakat, méghozzá közvetelenül azok fellelési helyére történő utalás (linkelés) segítségével. (A kiemelés azért tűnik indokoltnak, mert a bíróság szemmel láthatólag ezt találta központi tényezőnek a mérlegeléskor.) (Vö.: 32-36. pontok.) Az is látszódik ugyanakkor, hogy Arnold bíró erősen hezitál a hyperlinkek jogellenességét illetően. Rendre olyan beismerő vallomásokat olvashatunk, mint:

„I acknowledge that it is arguable that the mere provision of a hyperlink is not enough to constitute communication to the public (particularly if the hyperlink is not directly to a source of the copyright work). (32. pont) (…) I am not sure that the mere provision of a hyperlink amounts to communication to the public. (37. pont)”

A bíróság azonban minden esetben túllép e félelmein, és további körülményekkel magyarázza, hogy az indexálás, vagy a felhasználók általi linkelés miért eredményez jogsértést:

„What the operators of FirstRow were doing, however, went beyond the mere provision of hyperlinks linking (directly) to (unlicensed) sources of copyright works (which were framed). As explained in the passage quoted above, they were intervening in a highly material way to make the copyright works available to a new audience. (32. pont) (…) I turn, therefore, to consider whether there is a material difference between FirstRow and the Websites in this respect. In my judgment, there is no material difference, and the operators of the Websites communicate the Claimants’ works to the public. (34. pont) (…) It is clear from the evidence in this case, however, that many, if not most, of the users in question do not merely provide a link to the host site, they also upload the content to the host site. In my judgment, the combined effect of these acts does amount to communication to the public even assuming that the mere provision of a hyperlink does not. (37. pont)”

Tagadhatatlan, hogy a Svensson döntést még el kell olvasnom, de első pillantásra olyan hatást kelt, mint amely lehetővé fogja tenni a szimpla hiperlinkek alkalmazását. Azért persze ne legyünk biztosak abban, hogy az EUB nem trükkösen fogalmaz – ismét.