Szerzői jog a filmekben #4 – Banks úr megmentése
Hosszú ideje annak, hogy a Szerzői jog a filmekben rovat utolsó bejegyzését közzétettem (akkor épp a Linda című sorozat egyik epizódjáról írtam). Most azonban szükségét láttam annak, hogy egy fantasztikus film kapcsán összeszedjem azokat a gondolatokat, amik a moziban összegyűltek a fejemben. Merthogy a Banks úr megmentése mondhatni közvetlenül szerzői jogi kérdésekről (is) szólt.
Forrás: Disney Movies |
Előre le kell szögeznem, hogy nem ismerem részleteiben a Mary Poppins történetet. Így amikor először láttam az Emma Thompson és Tom Hanks főszereplésével elkészült alkotás címét, nem tudtam hová tenni azt. Hogy ki Banks úr, a filmből tökéletesen kiderül, sőt, a karakter eredettörténetét is tökéletesen megismerhetjük. Még egy felvezető gondolat: nem ez az első olyan filmje Tom Hanksnek, ahol közvetlenül felmerült a szerzői jog. Első Oscar-díjas szerepében (Philadelphia) egy olyan sztárügyvédet alakított, akit homoszexualitásának köszönhető AIDS betegsége miatt bocsátottak el a munkahelyéről. Méghozzá olyan mondvacsinált okokkal, hogy egy szerzői jogi per anyagai elkeveredtek. Ehhez képest a Banks úr megmentése ennél is direktebb módon kapcsolódik a szerzői jogokhoz.
Szinte fel se lehet sorolni, hogy hány ponton. Induljunk a fentebb látható hivatalos posztertől, ami annyira találó, hogy az hihetetlen. A Miki egér karakterével magát már nagyon fiatalon a filmipari mainstreambe beíró – összesen 22 Oscar-díjat nyerő – Walt Disney és a Mary Poppins könyvsorozatot 1934-től több kötetben publikáló P. L. Travers ütközetéről szól a film, egészen pontosan arról, hogy a pénzszűkébe került írónő hajlandó-e a részére a Disney cég által felkínált szerződést elfogadni. (A poszter annyiban becsapós, hogy míg Disney „maga Miki egér”, addig Mary Poppins nem maga Travers, de ez már a legcsekélyebb probléma.) A fantasztikus képességekkel megáldott dadus történetéért két évtizedig küzdött Disney (felteszem, hogy annyira nem idealizált udvariassággal, mint ahogy azt a filmben láthattuk), de Travers 1961-ig ellenállt a közeledésnek. A film nyitó jelenetében ezzel kapcsolatban még egy hatalmas feliratozási bakit is olvashattunk. Az írónő a fordító szerint „Sue”-nak nevezte az egyébként férfi ügynökét, holott igazából arra kérdezett rá nála, hogy „máskülönben beperelnek”? Angolul ez utóbbi szó annyit tesz: „sue”.
Végül aztán a hölgy kiutazott Los Angelesbe, és kezdetét vette a Poppins feldolgozás tartalmáról folytatott alkudozás. A karakterekről, a nevekről, a zenéről, a szereplőkről: csupa-csupa olyan tényezőről, melyek szerzői jogvédelemre tarthatnak igényt, amennyiben egyéni, eredeti jellegűek. Csupa-csupa olyan elemről, amelyre brandet lehet építeni, amiből – a merchandising jogok révén – komoly bevételekre lehetett szert tenni, természetesen a mozijegyek árából és a televíziós közvetítésekből befolyó jogdíjakon túl. (A hatvanas években magából a filmből nagyjából ezeken a csatornákon keresztül folyt be a pénz, természetesen napjainkban ennél lényegesen több útja ismert a hasznosításnak.) A Disney cégnek tehát nagyon nem volt mindegy, hogy mi lesz a film pontos tartalma és kimenetele, hiszen az abban szereplő világot és karaktereket aztán önálló életre tervezték, akárcsak az összes többi Disney figurát, méghozzá egyenesen Disneylandben. A Banks úr megmentése egyik kulcsjelenetében Tom Hanks azt mondja Emma Thompsonnak, hogy a Poppins sztorira nem csak a birodalma egy téglájaként tekint, számára ez ennél többet jelentene. Értelemszerűen ez igaz is lehet(ett), ha persze volt ilyen beszélgetés, én mégis azt hiszem, hogy Walt Disney kiváló üzletemberként egy kiváló befektetést akart megszerezni magának. Ehhez persze az kellett, hogy szerződés útján (az Egyesült Államokban hagyományosan a szerzői jogok „megvásárlása” révén) nyíljék lehetősége a megfilmesítésre. Magától értetődik, hogy bármilyen engedély nélküli átdolgozás esetén komoly jogi problémákkal kellett volna szembenéznie, ami akár a teljes cég összeomlását magával hozta volna. (Disney-t gyakran szokás egyébként azzal vádolni, hogy régi meséket engedély nélkül „tett magáévá”. Ez igaz is annyiban, s bár nem ellenőriztem pontosan a dátumokat, hogy a mesék eredeti történetei már valószínáleg nem rendelkeztek szerzői jogvédelemmel.)
Az engedély nélküli feldolgozás ráadásul hihetetlenül nagy probléma lett volna, hiszen a stúdió napjainkban is a legértékesebb valamennyi hollywoodi óriás közül. S nem csupán a klasszikus rajzfilmek miatt, hiszen nem csak az animációk világában mozog nagy sikerrel a cég. A stúdió szerzői jogaiban rejlő vagyon értékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az amerikai szerzői jogi törvény évezredforduló közeli (1998-as) reformja részeként elfogadott „Sony Bono Copyright Term Extension Act„-et, amely a védelmi időt hosszabbította meg a szerző halálától számított 50-ről 70 évre az Egyesült Államokban, „Mickey Mouse törvénynek” titulálta Lawrence Lessig 2001-ben. A módosítás egyik legnagyobb szószólója ugyanis a Disney Enterprises volt. [Érdekes ugyanakkor, hogy a cég nem is oly rég felvásárolta a Star Wars franchise-t. Ha belegondolunk, hogy az milyen értékes, gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy a Disney egy életre bebiztosította magának az anyagi jólétet. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a védelmi idő további meghosszabbítása mellett sem kellene már többé lobbizniuk, azt kockáztatva, hogy a közönség nagyon megharagszik rájuk.]
Ja, és még egy apróságot jegyeztem fel magamnak. Hogy ne spoilerezzek nagyot, ezért csak annyit mondok: a P. L. Travers egy írói álnév. S ezzel kapcsolatban aztán részletes jogszabályi rendelkezések ismertek nem csak az Egyesült Államokban, de idehaza is.