Újabb szerzői jogot érintő főtanácsnoki vélemény került nyilvánosságra

Az Európai  Bíróság előtt egyre gyakrabban fordulnak meg szerzői joggal kapcsolatos előzetes döntéshozatalra utalt kérdések. Legújabban egy cseh ügyben tette közzé Sharpston főtanácsnok az indítványát, amely (egyebek mellett) a nyilvánossághoz közvetítés fogalmát járja körül.

Az alapügy egy cseh közös jogkezelő szervezet, az Ochranný svaz autorský pro práva k dílům hudebním, o.s, röviden OSA, illetve a marienbadi gyógyfürdő között zajlott. A fürdő vendégszobáiban elhelyezett rádiók és tévék ugyanis hozzáférést nyújtottak az OSA által kezelt művekhez anélkül, hogy erre nézve felhasználási szerződést kötött volna a közös jogkezelő szervezettel.

A gyógyfürdő álláspontja szerint a cseh szerzői jogi törvény 23.§-a alapján a “valamely mű rádió- vagy televízió közvetítése” nem foglalja magában a mű betegek számára hozzáférhetővé tételét az egészségügyi intézményben egyészségügyi ellátás nyújtása során. Kifejtette egyrészt, hogy ez a rendelkezés összeegyeztethető az irnyelvvel, amennyiben azonban mégsem, az irányelv közvetlenül akkor sem alkalmazható magánszemélyek közötti jogvitában. Álláspontja szerint az OSA visszaél monopolhelyzetével,  mivel magasabb díjakat szab ki, mint amilyeneket a szomszédos tagállamokban szabtak ki. Emiatt pedig a gyógyfürdőintézmény versenyhátrányba került a szomszédos tagállamokban található hasonló intézményekhez képest.

Az alapügyben eljáró pilseni regionális bíróság három kérdést terjesztett előzetes döntéshozatalra:
  1. Ellentétes-e az irányelvvel az a kivétel, amely nem teszi lehetővé, hogy a szerzők díjazásban részesüljenek műveik televíziós vagy rádiós közvetítései után olyan készülékek esetében, amelyeket üzleti vállalkozásként működő gyógyfürdőintézményben a betegek vendégszobáiban helyeztek el.
  2. Az irányelv megfelelő rendelkezése közvetlen hatállyal bír-e.
  3. Versenyjogi szabályokba vagy a szolgáltatásnyújtás szabadságába ütközik-e a közös jogkezelő szervezet monopolhelyzete.
1. Az első kérdésre adott válaszában a főtanácsnok kiemelte, hogy a kérdés voltaképpen úgy foglalható össze, hogy az alapügy tényállása az SGAE-ügyhöz, vagy az SCF-ügyhöz hasonlít-e. Emlékeztetőül: az SGAE-ügy lényege, hogy a szálloda által a szobáiban tartózkodó vendégek számára az ott elhelyezett tévék révén az adásjel-közvetítés nyilvánossághoz közvetítésnek minősült. Az SCF-ügyben viszont ezzel ellentétben a Bíróság megállapította, hogy a nyilvánossághoz közvetítés fogalmába nem tartozik bele hangfelvételeknek szabadfogalkozású fogorvosi rendelőkben történő sugárzása a páciensek számára, akik ebben akaratuktól függetlenül részesülnek. (Az ügyek iránt részletesebben érdeklődőknek ajánlott olvasmány Faludi Gábor és Grad-Gyenge Anikó tanulmánya.)

A főtanácsnok a Bíróság korábbi ítélkezési gyakorlatának összefoglalása után azt a megállapítást tette, hogy a nyilvánossághoz közvetítés irányelv szerinti fogalmába

“kell tartoznia a televízió- és rádiókészülékeknek – a sugárzást a halláshoz vagy a látáshoz lehetővé tévő releváns jellel – a gyógyfürdőintézmény vendégszobáiba történő elhelyezése, kivéve ha – kivételes körülmények fennállása esetén – egy vagy több kritérium nem teljesül. Különösen egy gyógyfürdőintézmény – egyidőben, illetve egymást követően is – szállásolhat el meghatározatlan, mégis elég jelentős számú olyan személyt, akik szobáikban sugárzást foghatnak; e személyek új nyilvánosságnak minősülnek, mivel az eredeti engedély olyan egyéneknek szóló sugárzásokra vonatkozott, akik azokat személyesen vagy magán, illetve családi körükben hallgatták vagy nézték. Továbbá nehezen tagadható az, hogy a rádió- és televíziókészülékeknek a vendégszobákban történő elhelyezése az intézmény számára haszonszerző jellegű, ugyanis inkább e készülékek jelenléte, mint hiánya az, ami vonzza az ügyfeleket”  (28. pont).

A főtanácsnok álláspontja szerint továbbá a történeti tényállás körülményei nem tartoznak az irányelvben engedélyezett kivételek hatálya alá, mivel egyrészt a gyógyfürdő nyereségre törekszik, másrészt pedig nem mutatható kapcsolat a tévék és rádiók vendégszobákban való elhelyezése és a fogyatékos személyek között.

Vagyis ellentétes az irányelvvel, ha a nemzeti jog nem teheti lehetővé a szóban forgó körülmények között a szerzők díjazását.

2. A második kérdés az InfoSoc-irányelv közvetlen hatályára vonatkozott. Az uniós jog közvetlen hatálya azt jelenti, hogy magánfelek a tagállami bíróságok előtt arra hivatkozhatnak, az a magánfelek számára jogokat és kötelezettségeket keletkeztet. Irányelvek esetében a közvetlen hatály megállapíthatóságának speciális feltételeit munkálta ki a Bíróság. Az OSA álláspontja szerint ezek a feltételek fennállnak, a gyógyfürdő viszont azzal érvelt, hogy az OSA állami szervnek minősül, ezért nem hivatkozhat az irányelv joghatásaira.

Az előzetes döntéshozatali eljárásban előterjesztett egyéb írásbeli észrevételek összegzését követően a főtanácsnok emlékeztet arra, hogy a tagállami bíróságoknak a nemzeti jogot a lehető legteljesebb mértékben úgy kell értelmezniük, hogy megvalósuljon a szóban forgó irányelvvel elérni kívánt eredmény. A közvetlen hatály kérdése akkor merül fel, ha ilyen értelmezésre nincs lehetőség.

A főtanácsnok hozzátette, hogy nehezen védhető álláspont az OSA állami szervként való minősítése, mivel a közös jogkezelő szervezetek magánszemélyeknek a magánjog hatálya alá tartozó jogait érvényesítik, nem pedig állami hatalmat gyakorolnak.

Vagyis amennyiben egy tagállam nem ültette át megfelelően nemzeti jogába az InfoSoc-irányelvet, a nemzeti bíróságnak ezen irányelv szövegének és céljának fényében kell értelmeznie a nemzeti jogot az irányelvben meghatározott eredmény elérése érdekében.

3. A harmadik kérdésével izgalmas téma boncolgatására késztette a cseh bíróság az EuB-ot. A közös jogkezelő szervezetek versenyjogi korlátok közé szorítása régóta napirenden van (lásd erről a PPKE JÁK Versenyjogi Kutatóközpontja által készített tanulmányt), de a közös jogkezelők tevékenységének a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében való elemzése is kezd előtérbe kerülni – különös tekintettel az erre vonatkozó irányelvjavaslatra.

Az előterjesztett elfogadhatósági kifogások ellenére a főtanácsnok megválaszolta a kérdést, először a versenyjogi, majd pedig a szolgáltatásnyújtási aspektusokat tekintve át.

A főtanácsnok kiindulópontként leszögezte, hogy valamely tagállamban biztosíott törvényes monopólium minősülhet erőfölénnyel való visszaélésnek, ha a kérdéses vállalkozás a számára biztosított jogok puszta gyakorlásával is visszaél erőfölényével, vagy ha ezek a jogok olyan helyzetet teremthetnek, amely a vállalkozásokat ilyen visszaélésekre indíthatja. Az eljárásan hivatkozott visszaélés abban áll, hogy az OSA túlzott mértékű felhasználói díjakat szab ki, ennek megítélése viszont a tagállami bíróság feladata. A tagállami szabályozás érvényességének kérdése viszont csak akkor vetődhet fel, ha bizonyítottá válik, hogy az OSA ilyen visszaélést követett el.

Ezek után megvizsgálta azt, hogy a közös jogkezelő szervezetek tevékenysége szolgáltatásnak minősül-e. A főtanácsnok leszögezte, hogy ezen szervezetek tevékenységét “mindig úgy tekintették, hogy azok a Szerződésnek a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonaatkozó szabályai hatálya alá tartoznak” (58. pont). Az ilyen szervezetek a jogosultaknak és a felhasználóknak is nyújtanak szolgáltatásokat, és annak ellenére, hogy nyereségszerzésre nem törekszenek, működésük szükség szerint díjazást igényel a személyi és adminisztratív költségek fedezése miatt.

A szolgáltatásnyújtás uniós harmonizációját rendező irányelvet ugyanakkor a főtanácsnok nem tekintette alkalmazhatónak a közös jogkezelők tevékenységére, de ez a tény nem jelenti azt, hogy az EUMSZ szolgáltatásnyújtásra vonatkozó általánosabb rendelkezései ne lennének alkalmazhatóak a közös jogkezelők tevékenyégére.

Ennek megfelelően azt kell megvizsgálni, hogy a területi monopóliumok szükségesek-e a jogdíjak tisztességes és hatékony beszedése és kezelése céljának biztosítására, valamint nem lépik túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket. A főtanácsnok ennek fényében először röviden összefoglalta a közös jogkezelő szervezetek működését, majd a területi monopólium fenntartása mellett és ellen szóló érveket (71-75. pontok). Azzal kapcsolatban azonban, hogy az ilyen monopóliumok szükségesek és arányosak-e, a főtanácsnok álláspontja szerint egyik fél sem hozott fel döntő érveket. Mert amíg “a törvényes területi monopóliumok eltörlése mellett meggyőző érvek hangzottak el a Szerződésnek a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozására vonatkozó tilalma tiszteletben tartásának érdekében, nem került bizonyításra, hogy mind az ilyen szabadság, mind a díjak tisztességes és hatékony beszedése, valamint kezelése – a zeneművek rögzített rádió- és televíziókészülékek útján történő nyilvánossághoz közvetítése tekintetében – megvalósítható uniós szintű szabályozási keret nélkül” (81. pont).Vagyis a főtanácsnok is kiemelte az irányelv elfogadásának szükségességét.

Végkövetkeztetésében a főtanácsnok kiemelte, hogy a közös jogkezelő szervezeteknek nyújtott törvényes monopóliumok a Szerződésekkel összeegyeztethető célt követnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.