Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata az üres hordozó és reprográfiai díjak ügyében

Az Európai Bíróság a Padawan-döntést követően immáron több ízben foglalkozott az üres hordozó és reprográfiai díjak kérdéskörével. Az üres hordozó jogdíjak kérdése volt a témája az Opus-ügynek, valamint legfrissebben az Amazon-ügyben, de a Luksan-ügy is érintette ezt a témát. A VG Wort-ügy pedig a reprográfiai díjak kérdését tisztázta. Az ügyeket egymással összevetve kezd kikristályosodni, hogyan is értelmezi az EuB az InfoSoc-irányelv 5. cikk (2) bekezdés a) és b) pontjában található szerzői jogi kivételeket és korlátozásokat.

Az EuB megállapításait érdemes pontokba szedve tárgyalni. Alapvetően a Padawan-döntésben foglalt kritériumokat pontosította, egészítette ki a testület a későbbi döntéseiben, ezért az egymással összefüggő kérdéseket egy csokorba gyűjtve érdemes vizsgálni. Elöljáróban idézzük fel a Padawan-ügy lényegét: ez abban áll, hogy a nem természetes személyek részére, nyilvánvalóan magáncélú másolattól eltérő célra rendelkezésre bocsátott hordozók után nem kell megfizetni a méltányos díjazást.
1. Az irányelvben található méltányos díjazás fogalma az uniós jog önálló fogalma, amelyet egységesen kell értelmezni függetlenül a tagállamok számára biztosított lehetőségtől, hogy ők maguk határozhatják meg a méltányos díjazás formáját, finanszírozásának módozatait és beszedését, valamint mértékét. (Padawan-ügy)
Az EuB azonban ezt a tagállamok számára eredetileg biztosított lehetőséget több helyen szűkítette. Ugyanis:
  • a méltányos díjazás nem átruházható (Luksan-ügy);
  • a tagállam bevezethet egy olyan rendszert, amely rendelkezik a jogdíj visszatérítéséről, amennyiben ez a jog tényleges és nem teszi túlságosan nehézzé a megfizetett jogdíj visszatérítését (Amazon-ügy);
  • a tagállam számára biztosított széles mozgástér lehetővé teszi megdönthető vélelmek felállítását (Amazon-ügy);
  • a díjazást nem szükséges egy összegben, készpénzben folyósítani a jogosultak számára, ugyanis ez lehetséges közvetett módon, szociális és kulturális intézmények útján is abban az esetben, ha ezek az intézmények ténylegesen a jogosultakat támogatják és működésük nem hátrányosan megkülönböztető (Amazon-ügy);
  • nem mentesít a jogdíj adott tagállamban való megfizetése alól, ha másik tagállamban már megfizetésre került, a másik tagállam nemzeti jogának megfelelően viszont a jogdíj visszatéríthető (Amazon-ügy);
  • a hatásos műszaki intézkedések önkéntes volta miatt ezek hiánya nem foszthatja meg a jogosultat az őt megillető méltányos díjazástól, viszont a díjazás mértékének meghatározásánál szerepe lehet ezek meglétének vagy hiányának (VG Wort-ügy).
2. A méltányos díjazásról a jogosultak nem mondhatnak le, hasonlóan a bérleti jogról szóló irányelvben foglalt méltányos díjazáshoz (Luksan-ügy).
3. A méltányos díjazás voltaképpen a szerző által elszenvedett hátrány ellenértéke (Padawan-ügy), amelyet a szerző művének engedély nélküli, magáncélra történő többszörözése nyomán szenved el.
A hátrány keletkezési helye az a tagállam, ahol a végső felhasználók lakóhellyel rendelkeznek, és a tagállamot eredménykötelem terheli a területén keletkezett hártány megtérítésére szánt méltányos díjazás beszedésére (Opus-ügy).
Az EuB részletes elemzését adta a szerzői jogi kivételeknek és korlátozásoknak is a méltányos díjazással összefüggésben. Ugyanis ha a tagállam kivételként ültette át nemzati jogába a rendelkezést, a szerzőnek nincs többé engedélyezési joga, a szerző engedélyeinek nincs joghatása, azok semmisek. Vagyis ennek ellentételezése a méltányos díjazás. Ha viszont korlátozásként került az irányelv ezen rendelkezése átültetésre, akkor azt kell eldönteni, hogy a tagállami jogalkotó fenntartotta-e a szerző kizárólagos engedélyezési jogát. Ha ez megmaradt, akkor a méltányos díjazásra vonatkozó kivételek nem alkalmazhatóak, mivel nincs sérelem, amelynek az ellentételezésére szükség lenne (VG Wort-ügy).
4. A hátrányt okozó személy az, aki a többszörözési cselekményt elvégzi. De ezek beazonosításának gyakorlati nehézségei miatt, illetve azért, mert minimális hátrány nem keletkeztet jogdíjfizetési kötelezettséget, a tagállam meghatározhat olyan rendszert, amelyben az adathordozókat a felhasználók rendelkezésére bocsátó személyeket terheli a jogdíj megfizetésével. A lényeg azonban, hogy a jogdíj áthárítása miatt közvetett teherviselők a végfelhasználók. (Padawan-ügy).
Az Opus-ügyben az EuB a fenti megállapítást akként pontosította, hogy a jogdíj fizetésére kötelezett személy is a felhasználó, de a díjfizetés a fent részletezett módon kialakított rendszere továbbra is összhangban áll az irányelvvel (Opus-ügy).
Távollévők között kötött szerződések esetén (internetes megrendelések) lehetetlen a természetes személyektől mint importőröktől beszedni a jogdíjat. Ezért a nemzeti jogot kell úgy értelmezni, hogy lehetővé tegye azt, hogy az adathordozókat a felhasználó rendelkezésére bocsátó személytől be lehessen szedni a jogdíjat. Ebben a tekintetben annak sincs jelentősége, hogy az eladó más tagállamban telepedett le (Opus-ügy).
5. Ha természetes személyek részére magáncélú másolatra bocsátották rendelkezésre az adathordozót, nem szükséges bizonyítani, hogy azon valójában magáncélú másolást végeztek (Padawan-ügy).
6. A jogdíj viszont nem alkalmazható olyan vállalkozások és szakmai szervezetek esetében, amelyek nyilvánvalóan magáncélú másolattól eltérő célra használják az adathordozót (Padawan-ügy).
7. Filmalkotás főrendezője a többszörözési jog jogosultja a törvény erejénél fogva, éppen ezért jogosult a méltányos díjazásra is (Luksan-ügy).
8. A fotómechanikai vagy ehhez hasonló többszörözésnek az irányelv alapján papíron vagy ehhez hasonló hordozóeszközön kell történnie. Nem tartozik a papírhoz hasonló hordozóeszköz fogalma alá a nem analóg másolásra alkalmas hordozó, különös tekintettel a digitális hordozókra (VG Wort-ügy).
A fotómechanikai eljáráshoz hasonló eljárás esetén viszont, amennyiben egységes folyamatról van szó, nincs jelentősége a műveletek számának vagy a módszernek, ebben az esetben lehetséges digitális célra szánt készüléket is használni (VG Wort-ügy).
Az üres hordozó jogdíjakkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlat mutatis mutandis vonatkozik a reprográfiai díjakra is, amennyiben azt egységes folyamat keretében készülékek láncolatának segítségével hajtják végre: a díjfizetésre kötelezett személy főszabály szerint a többszörözést végző felhasználó, de a díjfizetés a készülékekkel rendelkezők részére is telepíthető, amennyiben azt át tudják hárítani a végfelhasználókra. A jogdíj teljes összege azonban ebben az esetben sem térhet el lényegesen az egy eszközre meghatározott jogdíjtól (VG Wort-ügy).

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.