Úgy tűnhet, mintha veszettül „szakértenék”, mert az első szakvéleményt megintcsak nekem volt szerencsém előadóként jegyezni. Megnyugtatok mindenkit: egyelőre szünet lesz, nem vagyok érintett további kérdésekben. Az SzJSzT-22/13-as szakvélemény azonban a nyaram egy jelentős részét izgalmasan lekötötte. Jött egy olyan doboz, ami matematika tankönyvekkel és az alapügy peres feleinek előkészítő iratait, szakértői véleményeket tartalmazott. Az iratcsomóval való küzdelmem azonban messze nem olyan érdekes, mint maga a szakvélemény. Ebben arról kellett állást foglalnunk, hogy egy kiadó jogszerűen hozott-e forgalomba olyan matematika tankönyveket, mely a felperes korábbi, az alperes kiadónál megjelentett matematika tankönyvében szereplő példákat vett át gyakran szó szerint és az eredeti képi ábrázolással. (Más esetekben minimális, ugyancsak további esetekben jelentős változtatások voltak megfigyelhetők a kérdéses példákat illetően. Továbbá a másodlagos munka jelentős részét az alperes maga dolgozta ki.) A jogvitát nehezítő körülmény, hogy a peres felek néhány évvel ezelőtt már megállapodtak korábbi jogsértések ellentételezéséről, amely során azonban olyan dokumentumot szignáltak, amely a kiadó részére bizonyos, meghatározott könyvekből engedélyezte a példák hasznosítását. Ezzel együtt bizonyíthatónak tűnik, hogy a kiadó nem csak ezen engedélyezett művekből emelt át példákat, hanem korábbi, az egyezség által nem érintett munkákból is. Következésképp a szakértő testületnek arra kellett választ adnia, hogy a felek között megkötött legutolsó megállapodás lehetővé tette-e az alperes általi utólagos felhasználást. A testület igenlő választ adott. Másrészt arra is felelni kellett, van-e olyan feladat, amelyet ez a megállapodás nem fedett le. A testület talált ilyet. Végül azt kellett megvizsgálni, hogy ezen érintett feladatok egyéni, eredeti műnek tekinthetők-e (hiszen nem jogvédett feladatok felhasználásáért az alperes nem vonható felelősségre). A testület úgy találta, hogy van olyan példa, amelyre nézve az egyéni, eredeti jelleg megállapítható, még akkor is, ha ez a példáknak csupán elhanyagolható részét teszi ki. (A szakvélemény jelenleg nem érhető el az SZTNH honlapjáról.)

A fentiekből szándékosan mellőztem az egyéni, eredeti jelleg vizsgálatával kapcsolatos észrevételek bemutatását. Bár mi is bőszen hivatkoztunk meggyőző erejű példákra, hadd ne magamtól idézzek e helyütt. Annál inkább az SzJSzT-24/13-es számú szakvéleményéből, mely hasonlóképp az egyéniség és eredetiség kérdésének határterületéről hozott példaként szolgál. Bontott téglából készített bel- és kültéri burkolatokról készített fotók jogvédelme képezte a megkeresés tárgyát. A szakvélemény, mely az érthetőség érdekében több irányból is elmagyarázta az irányadó szabályokat, rögzítette, hogy

„az alkotás akkor „egyéni”, ha „az adott körülmények között lehetőség van többféle kifejezési módra, és ezek közül a szerző egyéni módon valósítja meg azok egyikét vagy másikát”, és [akkor] „eredeti”, ha „az nem csupán valamely már meglévő alkotás szolgai másolata.”

A tanács ugyancsak idézte az SzJSzT-10/07/1-es szakvéleményből, hogy

„amennyiben az eredetiség megállapítható, nincs alap annak a kijelentésére, hogy valamely alacsonyabb szintű eredetiség még nem elegendő, és hogy egy magasabb szintű eredetiségre van szükség a szerzői jogi védelemhez.”

Az eljáró tanács mindezekre építve megállapította, hogy a vizsgált hat fénykép közül öt egyéni, eredeti alkotás, habár „a minősítés határesetnek tekinthető”. A jogvédelem fennálltát a következőkkel magyarázták a szakértők:

„figyelembe kell venni, hogy a fényképfelvételek elkészítésekor volt a fényképésznek minimális mozgástere, hogy milyen szögből, milyen napszakban vagy világítással és képkivágással készíti el – az egyébként funkcionális célú – fényképfelvételeket. Az 1. képnél az ív kihangsúlyozása, a 2. és 3. képnél a látószög meghatározása, a 4. képnél a tárgyak kiválasztása, és az 5. képnél a világítás beállítása jelenti a minimális szintű egyéni, eredeti jelleget.”

Végül íme még egy, az SzJSzT-11/13-as számú szakvélemény (ez végre elérhető). Ebben az esetben az öttagú tanácsnak a – nehezen megfejthető – „2/B terminál” építészeti és belsőépítészeti terveinek a jogi sorsáról kellett véleményt formálnia. Egészen pontosan a vita arra vonatkozóan állt fenn, hogy a perbeli alperes rendelkezik-e szerzői jogokkal azokon a terveken, amelyek elkészítésében sokad magában ő is részt vett, ugyanakkor mindezt munkaviszony keretében. Az eljáró tanács rögzítette, hogy az eredeti tervek egyéni, eredeti alkotásnak minősülnek, amelyek elkészítése ugyanakkor nem csupán az alpereshez köthető. Utóbb – mutat rá ugyancsak a szakvélemény – az építészeti tervek átdolgozásra kerültek, a belsőépítészeti tervek viszont nem, mert azoktól független, másik tervek kerültek végül a terminálon kivitelezésre. Mindennek azonban semmi relevanciája nincs atekintetben, hogy a tanács sikerrel állapította meg, hogy az alperes munkaviszony keretében járult hozzá a művek elkészítéséhez. E ponton a tanács a következőket hangsúlyozta:

A konklúziót, mely szerint az alperes nem rendelkezik a tervekre nézve vagyoni jogokkal, tovább erősíti a tény a tanács meglátása szerint, hogy „az alperes a felperestől az egykori Szerzői Jogvédő Hivatalon keresztül szerzői jogdíjat vett fel”.

SzJSzT-11/2013: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2013. december, p. 239-245.

SzJSzT-22/2013: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2013. december, p. 212-230.

SzJSzT-24/2013: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2013. december, p. 231-239.