Az SzJSzT-17/12-es számú szakvéleményben országunk egyik törvényszéke tett fel arra vonatkozó kérdést, hogy két logó között milyen mértékű hasonlóság fedezhető fel, s hogy az egyik logó „mutációja-e” a másiknak. (Sajnos a szakvélemények anonimizált módon történő publikálása okán még csak véletlenül sem lehet tudni, miként festettek a kérdéses vizuális ábrázolások.) Az eljáró tanács alaposan szemügyre vette a forrás logót, és megállapította, hogy az 

„egy hangsúlyos tipográfiai és egy kevésbé hangsúlyos ábrás elemből áll. A tipográfiai elem az alperes cégnevének – M. – stilizált megjelenítése.” 

Az eljáró tanács a cégnév stilizált megjelenítését nem találta jogvédett alkotásnak, mivel azt nem tartotta egyéni, eredeti alkotásnak. Hasonló érvet alkalmazott az eljáró tanács a cégnév mellett elhelyezett ábráról, mely egy földgömböt jelenített meg. Ezzel összefüggésben az alábbiakat említette az eljáró tanács:

„A földgömb sokszor és általánosan felhasznált motívum (grafikai közhely). A felperes által megrajzolt földgömb-kiegészítés stiláris és formai megoldása kordivatot tükröz, amelynek variánsai megtalálhatók a szakkönyvekben és az interneten. Nem tekinthető egyéni, eredeti megoldásnak a földgömb szélességi és hosszúsági körökkel való ábrázolása, sem a földgömb enyhén döntött, sem annak csak részleges ábrázolása.”

Mindezek fényében viszonylag egyértelmű, hogy az alperesi logó nem eredményezhette a felperesi logó megsértését. S bár a kérdés ily módon okafogyottá vált, az eljáró tanács azért jelezte, hogy a második logó „mutációja” a forrás logónak. (Természetesen a „mutáció” nem szerzői jogi kifejezés.)

Az SzJSzT-02/13-as számú szakvélemény során az eljáró tanácsnak az volt a feladata, hogy véleményt formáljon a (könnyen beazonosítható) V.V. 4. c. műsorsorozatban „A.” által énekelt „A Villa himnusza” és a felperesek közös műve („Vigyázz rám”) közötti hasonlóságról (azonosságról). Ugyancsak kérdésként merült fel, hogy a szövegbeli változtatások elértek-e egy olyan mértéket, ami már a szerzői jogosult személyhez fűződő jogait is sérti. Az eljáró tanács világossá tette:

„Kétséget kizáróan megállapítható, hogy az eredeti dal felhasználásra került, sőt: a zenei rész tekintetében lényegében teljes az egyezés. A dallam mindvégig, hangról hangra megegyezik. A kíséret, a harmóniai menet is mindvégig azonos – eltekintve az „A. verzióban” előforduló, nyilvánvalóan a hallás után való tanulás tévedéseiből eredő melléfogásoktól, ezek azonban az egyezést nem kérdőjelezik meg.”

Az eljáró tanács ugyancsak kiemelte, hogy a zenei és szöveges részek különválasztása indokolatlan, a kettő együtt, egymásra tekintettel született meg. Vagyis 

„egy dal szövegének kicserélése ezért éppúgy sérti a szövegíró személyhez fűződő és vagyoni jogait, mint a zeneszerzőét.”

Az alperesi védekezés tehát, mely a jogsértést vitatja, megalapozatlan. Ezt az eljáró tanács több kiváló gyakorlati példával támasztja alá (köztük az emlékezetes Mónika-show üggyel).

Végül essék szó az SzJSzT-05/13-as számú szakvéleményről, mely harmadik eleme volt annak a monstre építkezésekhez köthető szakvélemény-dömpingnek, amelyben szerencsém volt részt venni, ezúttal előadó tagként. (Ugyanakkor ez a három eset nem az összes. Ezek csupán a nyilvánosságra hozott szakvélemények. Van olyan, amely rendkívül értékes és fontos szobor – kiemelt építkezés megvalósítása miatt történő – áthelyezésének szerzői jogi vonatkozásait tárgyalta, azonban ez a vélemény nem nyilvános.) Ja, és ha valaki a fenti linken tartalmat keres, hát nem talál. Érdekes, hogy a weben az anyag nem érhető el, de a folyóirat leközölte. Ennek én csak örülök persze, de nem biztos, hogy teljesen szerencsés az ügy.

No, de a lényeg: ebben a szakvéleményben az eljáró tanácsnak sok kérdésre kellett egyesével választ találnia. A kérdések összességében azonban arra irányultak, hogy vajon egy félkész (egyebekben elég rossz) állapotban „tengő-lengő” uszodaépületet át lehet-e, és ha igen, miként építeni, az alapul szolgáló tervrajzok milyen mértékben vehetők igénybe a munkálatok során, kitől kell minderre engedélyt kérni, illetve egyebekben van-e lehetőség az épület teljes elbontására, mondhatni megsemmisítésére.

A szakvélemény kiállt amellett, hogy az eredeti tervek és az az alapján részben elkészült uszoda is egyéni, eredeti építőművészeti alkotás, vagyis annak bármilyen felhasználása csakis a szerző engedélyével lehetséges. A becsatolt iratok egészében nem voltak alkalmasak arra, hogy az eljáró tanács megállapítsa a szerzői jogosult személyét, de elvi állásfoglalást azért kifejtett a tanács. Mindezek után rögzítést nyert, hogy az uszoda terveinek lefénymásolása, a tervek új tervezők részére történő átadása szerzői jogilag releváns magatartás, tehát ezekhez engedélyt kell kérni a jogosulttól. Ezzel ellentétben a terepfelmérés nem teszi szükségessé az engedély kérését.

Külön említést kell tenni az elkészült cölöpalapozás felhasználásról. Az eljáró tanács hangsúlyozta, hogy az alapozásnak az új építkezés során történő hasznosítása nem kizárt, az az új épületbe beleépíthető. Sőt az sem kizárt, hogy a cölöpalapozás tulajdonosa – tekintettel a cölöpök speciális igényeket kielégítő jellegére, és az új, tervezett épület által megkívánt eltérő szerkezeti követelményekre – az egész felépítményt elbontsa. Ezt a szakvélemény tetemes mennyiségű gyakorlati példával támasztotta alá. A konklúzió pedig a következő volt:

SzJSzT-17/12: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2013. október, p. 100-103.

SzJSzT-02/13: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2013. október, p. 107-112.

SzJSzT-05/12: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2013. október, p. 113-130.