Nagy a Baj, du? A „kínai Google” össztűz alatt

Nem a szerzői jogok legtágabb körű védelméről ismerhettük meg Kínát az eddigiekben, de talán legnagyobb nevű internetes cégük, a Baidu mostanáig elkerülte a komolyabb botrányokat. Egészen idáig? Az elmúlt két hétben olyan dolgok történtek, amelyek alapjaiban változtathatják meg a cég további sorsát, így közvetve akár a kínai szerzői jogot is.

Rájár a rúd a kínai keresőóriás Baidura az elmúlt időszakban. Október 31-én nyitotta meg elektronikus áruházát (az angol e-mall elnevezés zseniális), de a felhő alapú kereskedelmi szolgáltatást 24 órán belül be kellett zárni, a felmerülő szerzői jogi problémák miatt. A piactéren lehetőség nyílt volna videók, fotók, dokumentumok, valamint zenék adásvételére a szolgáltató elektronikus fizetési platformján, a baifubaón keresztül. A problémát azonnal látjuk: a cég képtelen lett volna ellenőrizni, hogy a felhasználók jogszerű tartalmakat bocsátanak-e áruba. Bár kiadott közleményük szerint a felhő alapú operációs rendszerük saját szabályzata szerint erre nem is lettek volna kötelesek, de a beérkező panaszokat értesítési és eltávolítási eljárás keretében kivizsgálták volna. Glenn Pudelka szerint pontosan ennek átgondolása után döntöttek a gyors bezárás miatt: valószínűleg pár óra leforgása alatt több száz üzenet érkezett volna hozzájuk. Ugyanakkor azt is hozzátette a bostoni szakember, hogy a Baidu saját jó hírnevét és megítélését is féltheti. A nyilvánosság felé ugyanis azt közvetítik, hogy igyekeznek mindent megtenni a jogszerűtlen tartalmak kiszűrése érdekében – amennyiben nemzetközi pozíciójukat szeretnék erősíteni, ez nem csak reklámszövegnek kiváló.
A cég korábban többször került már összetűzésbe más vállalatokkal és személyekkel szerzői jogok megsértése miatt. 2005-ben a Universal Music-Warner Music-Sony BMG trió perelte be, amelynek eredményeként a Baidu megegyezett a kiadókkal, hogy jogdíjat fizet nekik szerzői jogilag védett zeneszámaikhoz való hozzáféréséért cserébe. 2008-ban az IFPI perelte be a keresőt egy pekingi bíróság előtt (immáron másodszor, 2005-ben elutasították őket), de a 2010-es ítélet ezúttal felmentette őket a felelősség alól. Az indokolás nagyon egyszerű volt: a Baidu csak kereső-, nem tárhelyszolgáltatást végzett, így a jogsértő tartalmakra mutató linkek miatt nem tartozik felelősséggel. Ekkor tehát megúszták az IFPI által követelt 9 millió dollár kifizetését, 2011-ben viszont már nagyjából $85.000-t (550.000 jüant) voltak kötelesek a Qidian.com részére eljuttatni. 5 regény kalózváltozata ugyanis elérhető volt a kereső segítségével, amelyek internetes szerzői jogaival a Qidian rendelkezett. A Baidu elnézést kért a szerzőktől az engedély nélküli felhasználás miatt és eltávolította a jogsértő tartalmakat. Az időközben Wenku névre keresztelt „irodalmi keresőszolgáltatást” üzemeltető cég 2012-ben is kénytelen volt pénztárcájába nyúlni. Hét kínai szerző, közöttük a népszerű blogger, Han Han javára közel $23.000-t (145.000 jüant) ítélt meg a kínai bíróság, mivel a szolgáltatás jogszerűtlenül használta a műveiket. Han három könyve került fel a Wenkura, amelyekért 760.000 jüan kártérítést és az oldal bezárását követelte – 80.000-et kapott, utóbbi kérését pedig elutasították. Azt pedig csak az érdekesség kedvéért említsük meg, hogy a vállalat saját böngészője egybehangzó vélemények szerint nagyon hasonlít a Google Chrome-ra
Mindezeket követően pedig itt a legújabb „balhé”: kínai internetcégek társultak a mindenki számára ismerős MPAA-val, hogy 300 millió jüanos kártérítést vasaljanak be a Baidun. Állításuk szerint a cég tulajdonában lévő QVOD videólejátszó olyan tartalmakat streamel a felhasználóknak, amelyek szerzői jogaival nem rendelkeznek. Természetesen a gyanúsított azonnal tagad: „a QVOD csak egy médialejátszó, nem szolgáltat tartalmat”. A történetnek egészen bizonyosan folytatása következik. Jelenleg is nagy a baj(du), de ha a vádak igaznak bizonyulnak, komoly gazdasági krízisbe is kerülhet a vállalat. A Google pedig örömmel látná a visszaesést, hiszen az egyre fontosabb piacnak számító Kínában a keresések 80%-át tavaly a Baidun végezték. Számukra az esetleges elmarasztaló ítélet nagyon jól jönne – az lenne az igazi Bye, du.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük