InfoCopy Diákkör: Tóth Péter a legális zenefogyasztásról

Az InfoCopy Diákkör immáron sokadik alkalommal látott vendégül november 7-én egy jeles, a Szegedi Tudományegyetem falain kívülről érkező szerzői jogászt. Az idei őszi meghívottunk Tóth Péter Benjamin kolléga volt, aki az Artisjus közös jogkezelő szervezet stratégiai és kommunikációs igazgatója. S mint ilyen, kiváló rálátása van a zeneipari változásokra, különösen az online tartalomfogyasztás terén.

Tóth Péter Benjamin
Tóth Péter hozzáértéséhez semmi kétség sem fűződhet, hiszen ezirányú tapasztalatait 2000 óta gyűjti és kamatoztatja, azóta, hogy diplomázás után csatlakozott az Artisjushoz. Ennek is köszönhetően előadása nem pusztán a számok bűvöletében telt (melyből egy kevés azért jutott nekünk, az IFPI 2013-as jelentésében szereplő, a 2012-es pozitív zeneipari változások kapcsán), hanem perspektívát biztosított a legális tartalomfogyasztás előnyeiről és hazánkban elérhető (illetve lassan hozzánk is megérkező) csatornáiról. Havi előfizetéses (pl. Spotify), letöltés (download) alapú (pl. iTunes), a felhőbe költözött (pl. GooglePlay, iCloud), mobilcégek által nyújtott és/vagy mobil eszközökre tervezett (pl. Deezer), reklám alapon finanszírozott szolgáltatások (pl. YouTube), és persze személyre szabott online rádiók (pl. Rhapsody, Pandora). Péter mindeközben ügyesen a mondandójába szőtte a közös jogkezelés létalapjának indokoltságát, a szerzők részére nyújtott előnyeit (miért éri meg kezdő zenészként is regisztrálni), az egyesületi létforma pozitívumait, sőt hallottunk a legfontosabb szerzői jogi törvénymódosításokról is.

Minden diákkör alkalmával aggódok, a hallgatóság számára átjön-e az üzenet, most úgy érzem, így történt. Nem kevés kérdést kapott Péter, melyek egy része alapjaiban kanyarodott vissza a közös jogkezelés alapfunkcióira (mikor és hogyan kell bejelenteni a dalokat), mások a jogdíjfizetés gyakorlatával kívántak behatóbban megismerkedni. És talán, tényleg csak talán, de bízok abban, egyesek kedvet kaptak, hogy a fent említett legális tartalomszolgáltatókra váltsanak, és azokat részesítsék előnyben az egyéb online (de jogellenes) csatornákkal szemben.
Folytatás tavasszal, már a jelölt is megvan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük