A HADOPI éves jelentése

A HADOPI minden évben közzéteszi a megelőző évben folytatott tevékenységének összegzéséről szóló jelentését. Néhány hete hozták nyilvánosságra a 2012. július 1. és 2013. június 30. közötti adatokat összegző dokumentumot.

A legérdekesebbnek minden bizonnyal a fokozatos válasz rendszer elemzése ígérkezik, főleg azért, mert ahogyan itt a blogon is beszámoltunk róla, nem olyan régen hatályon kívül helyezték a HADOPI-törvény erre vonatkozó rendelkezéseit. A jelentés többi része a posztban nem kerül összefoglalásra, akit érdekel, elolvashatja a HADOPI honlapján. Lássuk tehát, hogyan is teljesített a rendszer az elmúlt egy (három) évben!
A fokozatos válasz rendszerének felállítása, 2010 szeptembere óta összesen 7.718.000 kérelmet terjesztettek elő az előfizetők azonosítása iránt. Ez több, mint napi 20.000 kérelem elküldését jelenti. Nem minden előfizetőt sikerül azonban azonosítani, a statisztikai adatok alapján az ISP-k kb. 88%-os hatékonysággal dolgoznak.
2010. október 1. és 2013. június 30. között a hatóság összesen 1.912.847 első, illetve 186.153. második figyelmeztetést küldött el. Az internet-előfizetők számával összevetve ez azt jelenti, hogy közel 6%-uk kapott első figyelmeztetést.
A jelentés szerint a hatóság 10-ből majdnem 9 esetben úgy döntött, hogy nem küldi meg az ügyészségnek az ügyiratokat, az elmúlt egy évben 323 ilyen döntés született. Helyette viszont a HADOPI a törvényben foglalt hatáskörét kissé tágan értelmezve megalkotta az eljárás “negyedik lépcsőfokát”. Ugyanis ha a hatóság az ügy “megszüntetéséről” határoz, vagyis nem küldi át az ügyészségnek, viszont az ettől számított egy éven belül az előfizető ismét szerzői jogi jogsértést követ el, az ügyét automatikusan átteszik az ügyészségre. 2011 szeptembere óta 51 ügyet adott át a hatóság az ügyészségnek, ebből 37 keletkezett az elmúlt egy évben. Az összes eset közül 32 az eljárás “negyedik lépcsőfokaként” került az ügyészséghez, 18 pedig a hagyományos harmadik lépcsőként. (Szemfüles olvasóink kedvéért jelzem, hogy a számokat nem én írtam el, azok a jelentésben is így szerepelnek, akkor is, ha 32+18 testvérek között is csak 50.) Az adatok összesítése alapján a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételek száma ügyenként 5 és 52 között, az érintett különböző művek száma 1 és 15, a használt fájlcserélő hálózatok száma pedig 1 és 3 között mozgott. Egy alkalommal pedig a hatóság súlyosabb bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt még a harmadik lépcső előtt átadta az ügyészségnek az ügyet. Ebben az esetben több, mint 1500 nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel, több, mint 600 különböző mű és 9 különböző fájlcserélő hálózat volt érintett.

A bíróságok a jelentésben vizsgált időszak végéig összesen 11 ügyben hoztak ítéletet. Bár ezek mindegyikében elmarasztalták az előfizetőt, az indokolások és a kiszabott büntetések változatos képet mutatnak a bűncselekmények elkövetésének egyedi körülményei miatt.

A HADOPI ezen felül elemezte a jogvédetett tartalmak fogyasztásához kapcsolódó fogyasztói szokásokat is. A 2012 októberében elvégzett reprezentatív felmérés alapján az internetezők 78%-a kizárólag jogszerű forrásból szerzi be a digitális tartalmakat, a válaszadók 15%-a pedig vagy vegyesen, vagy kizárólag nem jogszerű módon fér hozzá ezekhez. A francia felhasználók a zenét, videojátékokat és könyveket túlnyomó többségben legális úton fogyasztja, az illegális források főleg a filmeket és a sorozatokat érinti. A felhasználás jogszerű vagy jogszerűtlen természetétől függetlenül azonban az ingyenes hozzáférés a szinte kizárólagos fogyasztói magatartás.

Egy másik, a HADOPI által készíttetett felmérés a jogszerűen elérhető tartalmak kapcsán szolgál igen érdekes adatokkal. Nem túlságosan meglepő talán az az eredmény, hogy a 15-24 éves korosztály 86%-a ismer legalább egy szolgáltatást, amely lényegesen meghaladja a 25-39 éves korosztály és a 40 év felettiek ilyen irányú ismereteit. A válaszadók többsége összességében elégedett a szolgáltatásokkal, ez alól a sorozatokat és filmet nyújtó szolgáltatások képeznek kivételt a viszonylag alacsony elégedettségi mutatójukkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.