A napokban kezembe került a Bírósági Határozatok sorozat Kúriai Döntéseket tartalmazó eleme, annak is az idei első száma. Ebből is következik, hogy az alább bemutatandó határozatok nem a legfrissebbek (shame on me), viszont nagyon érdekesek. Az egyiknek az érvelésével ráadásul kifejezetten vitába is szállok alább.
A Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.22.191/2011 számú határozata, mely az említett folyóiratban P1.2013 számú elvi döntésként került publikálásra, a Filmjus közös jogkezelő egyesület által szedett jogdíjak kérdésére fókuszált. A tényállás arra enged következtetni, hogy bár az alperest eredetileg szerződés kötelezte, hogy az általa hasznosított filmek egyedi felhasználásai után jogdíjat fizessen a Filmjus felé (természetesen a szerzői jogosultak javára), az alperes e szerződés felmondását követően a szerzői jogosultakkal egyedi szerződéseket kötött, végső soron tehát megkerülte a Filmjust, és az eseti jogdíjfizetési kötelezettségét. Az Ítélőtábla kiemelte, hogy a Filmjus aktív perbeli legitimációja adott, joga volt a keresetindításra, és az alperes valóban jogellenesen járt el, amikor elmulasztotta megfizetni az eseti felhasználásokért járó jogdíjat. A filmalkotások többszörözésének és példányonként történő terjesztési joga ugyanis a kötelező közös jogkezelés körébe tartozik, amelytől ily módon nincs lehetőség szerződéses úton eltérni. A bíróság érvelése szerint:
„Az 1973 után készült, de az új Szjt. hatálya alatt, 2003-at követően többszörözött és példányonként terjesztett perbeli filmek esetében, annak ellenére, hogy a vagyoni jogok átszállása folytán a jogosítást illetően nem vitatottan az alperes rendelkezik az engedélyezési jogokkal a felhasználók felé, a szerzőket – rendező, forgatókönyvíró, operatőr – az Szjt. 66.§ (3) bekezdése alapján külön-külön díjazás illeti meg minden egyes újabb felhasználási mód tekintetében a filmelőállítóval fennálló, belső jogviszonyában. Az Szjt. 66.§ (3) bekezdése szerint tehát az alperest részben vagy egészben megillető vagyoni jogai ellenére a filmszerzőket a felhasználások után engedély nélküli díjigény illeti meg. A felperes pedig a nyilvántartásba vétele szerint megszabott körben érvényesíthet felhasználási engedély nélküli díjigényeket is, amely a jelen perben filmalkotásoknak DVD-re, illetve VHS-re való többszörözése és példányonkénti díjazás. Ezért a közös jogkezelő felperes részére az 1973 utáni perbeli filmek után is díjfizetésre köteles az alperes a perbeli felhasználások után.”
Ugyan az elvi döntés a követelés elévülésének kérdésével is foglalkozott, erre részletesen e helyütt nem kívánok kitérni. Annál inkább szót kell ejteni a másik döntésről, amely a Kúria Pfv. IV.20.468/2012 számú határozata alapján publikált BH11.2013. Ebben az ügyben a bíróság – első ránézésre mindenképpen helyesen – rögzítette, hogy mivel a szabadalmi és a szerzői jog oltalmi tárgya egymástól eltér, erre tekintettel a szabadalmi bejelentés alapját képező műszaki megoldás nem részesíthető szerzői jogi védelemben. Ez így az Szjt. 1.§-ában található korlátozások fényében egyértelműen helytálló. Egy szabadalmi bejelentés általában a mechanikus összefoglalása egy technológiai megoldásnak, eljárásnak, folyamatnak stb., röviden egy találmány bemutatása, amely technikai jellegű megfogalmazás alapvetően nélkülözi az egyéni, eredeti jelleget. A Kúria ugyanakkor megfogalmazott néhány rendkívül furcsa mondatot is:
„Az Szjt. 1.§ (2) bekezdése szerint szerzői jogi védelem alá tartozik az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása, és az a) pont szerint ilyen alkotásnak minősül különösen: az irodalmi (pl. szépirodalmi, szakirodalmi, tudományos, publicisztikai) mű. Ebből következik, hogy a tudomány alkotásain belül az Szjt. az ‘irodalmi tudományos’ művet helyezi szerzői jogi védelem alá. Ha valaki egy irodalmi tudományos műben egy műszaki megoldás lehetőségére vonatkozóan tesz közzé publikációt, az a szerzői jogi védelem alá eső alkotásnak minősül, ha egyébként megfelel az Szjt. 3.§-ában megkívánt feltételeknek. A szabadalmi bejelentés alapját képező műszaki megoldás azonban (…) nem minősül ‘irodalmi tudományos’ műnek.”
Nekem ezzel a logikával annyi a problémám, hogy meglátásom szerint az Szjt. fent hivatkozott passzusának „irodalmi tudományos” művekre való lekorlátozása téves. Egyrészt nem minden tudományos mű irodalmi, így például az én tanulmányaim tudományosak (legalábbis nagyon igyekszek), de nem irodalmi, hanem jogi területen. Ettől még védelmet élvezhetnek. Másrészt a mi törvényi megfogalmazásunk ugyan „irodalmit” ír, de ez a kategória valójában a „literary” művek kategóriája, ami írói/írásos művek védelmére fókuszál (szemben egy szoborral, fényképpel stb.). Vagyis – párhuzamos véleménnyel élve – bár magam sem hiszem, hogy egy szabadalmi bejelentés szerzői jogi védelmet kaphatna, de nem azért vélem így, mert az nem „irodalmi tudományos” mű, hanem mert valószínűleg nem rendelkezik egyéni, eredeti jelleggel.
Az ítéletek bibliográfiai adatai:
P1.2013 elvi döntés: Kúriai Döntések – Bírósági Határozatok, 2013/1: p. 35-36.
BH11.2013: Kúriai Döntések – Bírósági Határozatok, 2013/1: p. 37-38.
