Disney v. Hotfile: új ítélet a tárhelyszolgáltatásról

Újabb elmaradásomat ledolgozva álljon itt egy tanulságos történet egy – jogi szempontból a RapidShare és a MegaUpload mellett eddig meglapuló – másik cyberlocker/DDL szolgáltatóról, a Hotfile-ról, és annak a felelősségéről, mely a tárhelyszolgáltató használói által elkövetett szerzői jogsértésekből fakad. 

Lassan két éve, hogy hírt adtam a Hotfile ellen indított monstre perről. 2012 júliusban a bíróság kizárta a közvetlen (direkt) szerzői jogsértés lehetőségét (mely nem lehet meglepetés), ugyanakkor a per tovább folyt a közvetett (másodlagos, indirekt) felelősség tételeinek vizsgálata céljából. 
Az ügy felperesei szerint a Hotfile ad (1) tömeges jelleggel járult hozzá a felhasználók által elkövetett jogsértésekhez (a jogosultak televíziós sorozatainak és mozifilmjeinek az engedély nélküli többszörözéséhez és a tartalmak terjesztéséhez); ad (2) konkrét tudomással rendelkezett az oldalon keresztül megvalósult jogsértésekről, nem tett eleget a hozzá beérkezett eltávolítás iránti kérelmeknek (a felperesek szerint egyes felhasználók vonatkozásában legalább háromszáz jelzést küldtek a Hotfile-nak, ezek rendszerből való eltávolítása azonban nem történt meg), illetve nem rendelkezett DMCA ügynökkel (akinek a feladata az eltávolítás iránti kérelmek fogadásában merül ki, s akit az USA Szerzői Jogi Hivatalánál be kell jelenteni), s ezekből kifolyólag nem hivatkozhat a tárhelyszolgáltatókat megillető felelősségkorlátozás intézményére; végül ad (3) maga is tevékenyen ösztönözte a felhasználókat a jogsértések elkövetésére (többek között azzal, hogy fizetett a legtöbb letöltést generáló tartalmak feltöltői részére). A 2. pontban említett „tudomásra” (melyet hagyományosan a „red flag test” kifejezéssel szokás leírni az Egyesült Államokban) a felperesek olyan példákat hoztak, mint hogy a letöltések 90%-a jogellenes volt (nem tudom, ezt hogyan mérték), több ezer Hotfile link címében szerepelt a pirate vagy a warez szó (ami mondjuk meglátásom szerint nem kétséget kizáró bizonyíték, de legalábbis gyanújel), illetve az oldal adminjai folyamatos levelezésben álltak a felhasználókkal. A felperes ugyanakkor úgy érvel, hogy a Hotfile-t a közreműködői felelősség (contributory liability) tétele alapján is el lehet kaszálni, lévén a weboldal fenntartásával maga járult hozzá – az általa egyébként aktuálisan ismert – jogsértésekhez. A Hotfile (és annak tulajdonosa, Anton Titov) természetesen a fentiekben foglalt indítványok ellentettjét állította.

A TorrentFreak augusztus végi híradása szerint a floridai szövetségi bíróság végül megállapította a Hotfile és Titov mögöttes felelősségét (ami nem lep meg). Az ítélet eddig még nem került publikálásra, de az MPAA vezetősége máris örömkönnyekben tört ki, hogy a tárhelyszolgáltató elbukta a pert.

 
Amint kijön az ítélet, külön elemzést készítek majd róla.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük