Szabad vagy nem szabad? A disszertációk szabad felhasználásának kérdése

“(…) valamennyi, a magyar felsőoktatásban készült szak- és diplomadolgozat, valamint doktori disszertáció nyilvános, kutatható és idézhető.” Olvasható a Magyar Rektori Konferencia 1998-as állásfoglalásábana disszertációk nyilvánosságának ügyében. – Íme Nagy Renáta, a 2013-as Blogbejegyzés-író versenyen első helyezést elért pályamunkája.


Az akkoriban felmerült igény a hallgatók szellemi munkájának széles körben való megismerhetőségére, mára igen fontos problémává nőtte ki magát. A fentebb olvasható állásfoglalás egyértelmű és világos, azonban megtételekor számos problémával nem számoltak a nyilatkozók.

A digitális kor beköszönte előtt a szakdolgozatok megvédést követően, az egyetemek és azok karai külön tárolták ezeket a munkákat, melyek később átkerültek az intézményekhez tartozó könyvtárakhoz megőrzés végett. Ekkoriban bárki, bármikor bemehetett az adott könyvtárba és megtekinthette az általa elolvasni, kutatni kívánt dolgozatot. Azonban azok semminemű másolása nem volt megengedett, ahogy most sem az, hacsak a szerző erre kifejezetten engedélyt nem ad. Mielőtt bemutatnám a Konferencia által kiadott állásfoglalás és a könyvtárak digitális tartalomszolgáltatásának együttes problémáját, gyorsan nézzük meg milyen jogi helyzetben vannak a dolgozatok és azok szerzői.

A Szerzői Jogi Szakértő Testület 21/2002-es szakvéleményében kimondta, hogy az Szjt. 1. §-ában megfogalmazottak szerint a szakdolgozatok szerzői jogi védelemben részesülnek. Így a jog általi védelem adott.

A másik igen lényeges pont, hogy a szakdolgozatok kéziratként funkcionálnak, vagyis azok nyilvánosságra nem lettek hozva, melynek kizárólagos joga (Szjt. 10. § (1) bek.) a szerzőt illeti meg. (Mader Béla az SZTE Klebelsberg Könyvtár volt főigazgatója is megerősítette egy nyilatkozatában, hogy a leadott dolgozatokat kéziratokként kezelik.)

Továbbá, tételezzük fel, hogy a szakdolgozatok a könyvtári állományba kerülésükkel automatikusan a könyvtári dokumentumok sorsát veszik magukra, vagyis a tartalomszolgáltatás értelmében, a szabad felhasználás (Szjt. 33. § (1) bek.) esetkörébe esnek bele. Így megismerhetővé, idézhetővé váltak a dokumentumok.

Végül, de nem utolsó sorban problémaként értékelem, az egyetememen alkalmazott, a szakdolgozathoz csatolandó nyilatkozat utolsó bekezdését:

„Tudomásul veszem, hogy a szakdolgozat elektronikus példánya a védés után a Szegedi Tudományegyetem könyvtárába kerül elhelyezésre, ahol a könyvtár olvasói hozzájuthatnak.”

Ha elfogadjuk és összevetjük azon állítást, miszerint a dolgozatok kézirati formában léteznek csupán, vagyis a nyilvánosságra hozatal nem történt meg, akkor ebből következően a könyvtári állományba vett dolgozatokra nem alkalmazható a szabad felhasználás esetköre. Így az ott kutatási célra felhasznált és helyes hivatkozási rendszerrel alkalmazott idézések jogszerűtlenné válnak. Tovább menve, a digitális tartalomszolgáltatás révén a nyilvánossághoz közvetítés is megtörténik – bár a nyilvánosság fogalmának meghatározása egyre sürgetőbbé válik törvényi szinten is – abban az esetben, ha a könyvtárak által biztosított számítógépeken egyidejűleg többen férhetnek hozzá az adott dokumentumhoz.

A jogi probléma ott kezdődik, hogy a szakdolgozatok valóban kéziratként léteznek-e vagy sem. A következő lényeges akadály, hogy a dolgozatok nyilvánosságra hozatala mindenkoron engedélyköteles, így felmerül a kérdés: a szerzők dolgozataikat ennek tudatában és engedéllyel adták-e le. Erre választ a már fentebb idézett nyilatkozat szövege ugyan megadja, de emelett újabb kérdést vet fel. Nincs-e korlátozva jogaiban a szakdolgozat szerzője akkor, amikor tudomásul veheti csupán és nem mérlegelhet a dolgozat könyvtárban való hozzáférhetőségét, nyilvánossághoz közvetítését illetően.

Ezt a problémát oldja fel részben az Szjt. 38. § (1) bekezdésének b) pontja, ahol a szabad felhasználás keretein belül iskolai oktatási célra a dolgozatok szabadon megismerhetők. További oldást ad az Szjt. 38. §. (5) bekezdése a nyilvánosságra hozott művek tekintetében, de itt újra visszatérünk az első felmerült problémára: ha kéziratokról lévén szó, akkor a terminálokon közzétett szakdolgozatok megjelenítése jogellenes-e?

A már felvázolt alapproblémák érzékeltetéséhez, nézzünk meg egy hozzám közel álló példát, az SZTE Klebelsberg Könyvtár által létrehozott repozitóriumok kapcsán. Az SZTE Diplomamunka Repozitórim a Szegedi Tudományegyetemen született diplomamunkák kereshető adatbázisa. Az intézmény belső termináljain érhetők el minden könyvtári látogató számára a 2010-től digitalizálásra kerülő disszertációk, de amíg a nyilvánosság fogalma nem nyer konkretizálásra, addig véleményem szerint e munkák megismerhetősége néminemű problémába ütközik. Azonban egy kutatásom alkalmával, a digitalizálási részlegen tett látogatásomkor a jövőben digitalizálni kívánt, illetve a digitalizálási munkálatok megspórolása végett felvetült egy lehetőség: a leadni kívánt diplomamunkákat már automatikusan fel kellene tölteni egy rendszerbe a hallgatóknak, és egyidejűleg nyilatkozni arról, hogy hozzájárulnak-e a dolgozatuk közzétételéhez. Így megoldódni látszana az a felvetésem, miszerint a szerző nem csupán tudomásul venné, hanem szabad mérlegelésén múlna, hogy megismerhetővé válik-e a munkája, avagy sem. Bát itt jegyzem meg, tudomásom szerint jelenleg is lehetőség nyílik a szerző számára munkájának titkosan való kezelésére.

Végig gondolva az olvasottakat, látható, hogy a Konferencia állásfoglalása csak lehetőséget biztosít a disszertációk megismeréséhez, de sem jogi alapot nem szolgáltat hozzá, sem a technikai feltételeket nem szabályozza. Erre majd a jogalkotónak kell megfelelő és részletes szabályozást létrehoznia, valamint az egyes intézményeknek a tanulmányi és vizsgaszabályzatban a szakdolgozatokra vonatkozóan egy részletes szabályozást kell megfogalmazni, ugyanis jelenleg ilyen szabályozás nem található egyetememen.

Tehát addig, amíg nem kerül tisztázásra, hogy a szakdolgozatok milyen minőségben léteznek, mi minősül nyilvánosságnak és a dolgozatok közzététele a belső terminálokon belefér-e a szabad felhasználás kereteibe, addig a könyvtári digitális tartalomszolgáltatás kérdéseket fog maga mögött hagyni.

Nagy Renáta
Nagy Renáta a Szegedi Tudományegyetem jogász szakos hallgatója. A jogi tanulmányai mellett élénk érdeklődést mutat a média világa iránt, valamint a 2013/2014-es tanévtől elmélyítheti tudását a könyvtári tartalomszolgáltatás területén is, mivel párhuzamos tanulmányokat kezd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán informatikus-könyvtáros szakon. Renáta szerint a szerzői jog és a digitális könyvtárak összehangolása sürgető és ennek átlátásához mindkét szakmai jártasság szükségszerű.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.