A kereskedelmi forgalomban nem kapható könyvek digitalizálása

Tavaly tavasszal a Google Books projekt után szabadon Franciaországban törvényt fogadtak el a kereskedelmi forgalomban nem kapható könyvek digitalizálásának kérdéseiről. Bár inkább csak szakmai körökben, de a HADOPI-törvényekhez hasonlóan ez a törvény is vitákat generál. A vélemények megoszlanak ugyanis arról, hogy a szerzői jog hagyományos kereteibe hogyan illeszthetőek be ezek az új rendelkezések, és milyen tapasztalatok szűrhetőek le az alkalmazásából. Következzenek a részletek dióhéjban!


A szellemi tulajdonról szóló átfogó francia kódex, a Code de la propriété intellectuelle újonnan beiktatott L.134-1. cikke határozza meg az alábbiak szerint a kereskedelmi forgalomban nem kapható könyv fogalmát: amely olyan könyv, amelyet 2001. január 1-jét megelőzően Franciaországban adtak ki, amelyet a kiadó már kereskedelmi forgalomban nem forgalmaz, és jelenleg nem képezi sem nyomtatott, sem pedig elektronikus kiadás tárgyát.

Vagyis tulajdonképpen a törvény tárgyi hatálya három feltétel együttes meglétéhez kötött: a műnek könyvnek kell lennie, amelyet meghatározott helyen és időben adtak ki, és nem kapható kereskedelmi forgalomban.

Ezek közül az elsőként a könyv fogalma érdemel némi magyarázatot: ez ugyanis nem illeszkedik szervesen a szerzői jogi terminológiába, az irodalmi mű fogalma talán pontosabb lenne. Adóügyi jogszabályokban viszont (a spaciális áfa rezsim miatt) a könyv fogalma pontosan meghatározott.

A meghatározott hely a francia nyelvre fordított könyvek esetében okozhatnak gondot – ezek ugyanis nem tartoznak a törvény hatálya alá. A kiadás ideje viszont ennél is problémásabb lehet: az időintervallumnak ugyanis csak az egyik végpontja meghatározott. Míg a módosító törvény kifejezett utalást tartalmazott a XX. századi művekre, addig a kódexbe beiktatott fejezet címéből ez az utalás már hiányzik. Ennél fogva, bár a közkinccsé vált könyvek digitalizálására a Gallica projekt már régóta létezik, nem tisztázott a kétféle könyvdigitalizálás közötti viszony. Ráadásul 1957-ig, a kódex hatályba lépéséig a francia forradalom idején született törvények voltak hatályban. Az ezek alapján megkötött szerződések esetében pedig a bírói gyakorlat szerint a felhasználás engedélyezése a digitális felhasználásra is vonatkozik. Vagyis a nyomtatott könyv kiadójának a legtöbb esetben így is lehetősége van a digitalizálásra.

Ezekhez képest már csak hab a tortán az, hogy hiányzik annak pontos meghatározása, mit is kell a “kereskedelmi forgalomban nem kaphatóság” fogalma alatt érteni. A kiadói szerződések alapján ugyanis a kiadónak folyamatosan biztosítania kell a könyv forgalmazását, ha két rendelést nem tud teljesíteni, a készletet kimerültnek kell tekinteni. A jogalkotó viszont annyit leszögezett, hogy ez utóbbi eset nem jelenti a definícióban rögzített “kereskedelmi forgalomban nem kaphatóság” kritériumát.

Mindenesetre azokból a könyvekből, amelyek megfelelnek ezeknek a kissé homályos kritériumoknak, egy adatbázis kerül felállításra. Érdekesség, hogy igazán találó mozaikszót sikerült az adatbázis nevéül választani: kifejezésként a ReLire ugyanis azt jelenti, újraolvasni. Ehhez bárki hozzáadhat könyveket, de az adatbázist évente csak egyszer frissítik. Az anomáliák számát növeli, hogy jelenleg is megtalálhatóak benne közkinccsé vált könyvek adatai is.

Az ebbe bekerült könyvek digitális felhasználásának engedélyezését mindenesetre az egyik közös jogkezelő szervezet, a Sofia végzi speciális, kilépést engedő kötelező közös jogkezelési rendszer keretében. Ennek a lényegét a szerzők/jogutódjaik, illetve a kiadók részére biztosított kilépési lehetőség adja. Ők egyrészt a könyv adatbázisba kerülése után, de még a közös jogkezelés alá kerülés előtt tiltakozhatnak a könyv adatbázisba kerülése ellen. Ezt követően pedig kiléptethetik a művet a közös jogkezelés alól, amennyiben vállalják azt, hogy ők maguk élnek a digitális felhasználásokkal.

Az egész szisztéma úgy lett kitalálva, hogy az nyomtatott könyvet kiadó eredeti kiadó prioritást élvezzen. Harmadik személyek csak akkor szerezhetik meg a felhasználási engedélyeket, amennyiben az eredeti kiadó nem kíván élni ezzel a joggal. Ez az elgondolás eltérést mutat a közös jogkezelés klasszikus funkciójától, amely a tömeges felhasználások jogosításában áll.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a törvény mennyiben illeszthető bele a szerzői jog hagyományos kereteibe. A védelmezők álláspontját elfogadva talán annyi megállapítható, hogy rendkívül előremutató kezdeményezésről van szó, amelynek persze a gyermekbetegségeit ki kell nőnie.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.