Röviden az audiovizuális előadások védelméről szóló Pekingi Egyezményről

Több, mint egy éves elmaradásomnak igyekszek eleget tenni, amikor röviden összefoglalom a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) égisze alatt 2012. június 26-án elfogadott, az audiovizális előadások védelméről szóló Pekingi Egyezmény legfontosabb rendelkezéseit.

Érdemes elsőként jelezni, hogy az előadóművészek védelmére mindeddig két, igen fontos nemzetközi egyezmény született. Az első még 1961-ben, melyet Római Szerződésként ismerünk. Ez ugyan általánosságban előadóművészekről beszélt, s e körbe a színészek is beletartoztak (a “performer” definíciója felölete az “actor” személyeket is), azonban inkább a zenei szféra, és az addigra kibontakozó és megacélosodó hanglemezipar és rádiós/televíziós sugárzó szervezetek érdekeire fókuszált. Az 1996-os WPPT mozaikszóval jelölt egyezmény a WIPO keretében született, azonban szintén csak a zenei szféra kérdéseivel foglalkozott. A zenei előadóművészek mellett a hangfelvétel-előállítók és a rádió- és televíziószervezetek a jogosulti körbe tartoztak, viszont, mint arra a Pekingi Egyezmény preambuluma is utal, a WPPT nem biztosított jogokat az előadóművészek számára audiovizuális tartalmak formájában rögzített teljesítményeik vonatkozásában.
Így hát a WIPO hosszú éveken (több mint egy évtizeden) keresztül igyekezett egy speciálisan az audiovizuális szektor igényeit tükröző egyezményt alkotni. Erre végül 2012-ben, Pekingben került sor. Az Egyezmény magát az RE és a WPPT által kijelölt ösvényen pozícionálja, kijelentve, hogy sem az azokban rögzítetteket, sem a más egyezmények által a szerzőknek biztosított jogokat nem befolyásolja az itt elfogadott normaanyag [1. cikk (1)-(3) bekezdések].

Az előadóművész fogalma nem mutat különbséget a WPPT-ben foglaltakhoz képest [2. cikk a) pont], vagyis nem a művészek, hanem a nekik biztosított jogok köre szélesedett az Egyezmény révén. Audiovizuális rögzítés alatt a dokumentum a mozgóképek megtestesülését érti, függetlenül attól, hogy hang kapcsolódik-e hozzá vagy sem. További feltétel, hogy e megtestesülés észlelhető, reprodukálható vagy közvetíthető legyen [2. cikk b) pont).
Az Egyezmény kedvezményezettjei a szerződő felek állampolgárai, valamint azok a külföldiek, akik az adott szerződő fél területén állandó lakhellyel rendelkeznek [3. cikk (1)-(2) bekezdés, ez utóbbi rendelkezés újdonság a korábbi joganyaghoz képest]. A más szerződő felek állampolgárai részére ugyanakkor a korábbi multilaterális egyezmények által megfogalmazott “nemzeti elbánás elve” szerinti védelmet kell biztosítaniuk a szerződő feleknek a kizárólagos jogok és a 11. cikk (2) bekezdése szerinti méltányos díjazás vonatkozásában [4. cikk (1) bekezdés].

Az Egyezmény egyik legfontosabb elemeként rögzítésre kerültek az előadóművészek részére biztosítandó személyhez fűződő jogok (moral rights), méghozzá annak is két típusa: a névfeltüntetés joga, és a teljesítmény integritásához fűződő jog. E jogosultságok a vagyoni jogoktól függetlenül, sőt azok esetleges átruházása ellenére is megilletik a jogosultakat, mind rögzített, mind rögzítetlen (élő) előadásaik vonatkozásában [5. cikk (1) bekezdés]. Ínyenceknek érdekes lehet, hogy e jogok az 5. cikk (2) bekezdés első mondata szerint az előadóművész halála után, legalább a vagyoni jogok vonatkozásában biztosított védelmi idő tartama alatt ugyancsak fennmaradnak és érvényesíthők jogsértés esetén (örökös vagy erre kijelölt szervezet révén). Valódi ínyencek pedig ugyanezen bekezdés második mondatát olvasva láthatják, hogy mindez csak akkor igaz, ha az adott szerződő fél országában ehhez hasonló rendszer már létezik (a szerzők vonatkozásában), mert ha nem, akkor a szerződő felek nem kötelesek ezt a post mortem auctoris védelmet kodifikálni.
A jelen bejegyzés terjedelmét bizonyosan szétfeszítené, ha az Egyezmény által biztosított vagyoni jogokat egyenként áttekintenénk. A lényeg az, hogy az előadóművészek mind rögzítetlen előadásaik vonatkozásában [6. cikk], mind audiovizuális formában rögzített előadásaikra nézve [7-11. cikkek] bőséges vagyoni jogokkal rendelkeznek. Érdemes jelezni, hogy a terjesztés joga vonatkozásában az Egyezmény megismétli a legtöbb nemzetközi dokumentumban fellelhető azon passzust, mely a szerződő felek hatáskörében tartja a “jogkimerülés” (vagyis a jogszerűen – a jogosult által vagy az ő engedélyével – forgalomba hozott műpéldányok jogszerű tulajdonosa által történő viszonteladás, terjesztés) kérdését [8. cikk (2) bekezdés]. Az e ponthoz csatolt 7. számú nyilatkozat szerint a jogkimerülés kizárólag a kézzel fogható formában (“tangible”) rögzített, forgalomba hozható műpéldányokra vonatkozhat. Szintén érdekes, hogy a bérbe adás joga megilleti ugyan főszabály szerint az előadóművészeket, azonban a 9. cikk (2) bekezdése szerint a szerződő felek e rendelkezés átültetésére nem kötelesek, kivéve, ha a kereskedelmi célú bérbeadás olyan mértékű másolatkészítéshez vezet, ami a jogosult többszörözéshez fűződő jogát veszélyezteti. (Ez a fajta megfogalmazás nem ismeretlen a nemzetközi szerzői jogban, a TRIPS megállapodás 11. cikke a bérleti jog kapcsán már 1994-ben írt erről.)
A 12. cikk alapján a tagállamok úgy rendelkezhetnek, hogy – ellenkező szerződéses kikötés hiányában – az előadóművész vagyoni jogai az előadást tartalmazó, rögzített audiovizuális tartalom producerére szállnak át. A szerződő felek előírhatják, hogy a felek között köttetett szerződést írásba kell foglalni. (A jogátszállás tehát a rögzítetlen előadások kapcsán nem fogadható el.)
Az Egyezmény 13. cikke szerint a szerződő felek a fent említett jogok alól a szerzőknek biztosított jogok korlátozásaival és kivételeivel azonos terjedelmű korlátozásokat és kivételeket vezethetnek be. A nemzeti jogalkotás során azonban a három lépcsős teszt jól ismert keretei között kell maradniuk a szerződő feleknek.
A jogosultaknak biztosított jogok védelmi ideje a post mortem auctoris 50 éves, a nemzetközi (multilaterális) egyezmények követett sztenderdhez igazodik [14. cikk].
Az Egyezmény – követve a WIPO eddigi gyakorlatát – a hatásos műszaki intézkedések kijátszását megtiltja, és ugyancsak tilalmazza a jogkezelési adatokkal kapcsolatos visszaéléseket [15-16. cikkek]. 

Végül még két apróság: a fent leírt jogok keletkezése és gyakorlása – a Berni Uniós Egyezményben foglaltaknak megfelelően – nem köthető semmilyen formalitáshoz [17. cikk], és a szerződő felek kötelesek a rögzített jogok érvényesítését nemzeti jogukban hatékony eszközökkel biztosítani [20. cikk, bár e klauzulák ismétlik a WCT/WPPT korábbi, “kaucsuk” rugalmasságú szabályait].
A mai napig az Egyezményt – ha jól számoltam – 60 ország írta alá, köztük hazánk is, és mindeddig egy országban, Szíriában ratifikálták (2013. március 18-án).
A fenti tömör összefoglaló természetesen csak tájékoztató jellegű. A téma iránt fogékony olvasóknak ajánlom figyelmébe Ficsor Mihály elemzését a CopyrightSeeSaw blogon.

Az egyezmény kapcsán lásd továbbá az ESZERINT blog bejegyzését. Az egyezmény kapcsán érdemes olvasgatni  Lásd továbbá az 1709Blog írását a témát illetően.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.