Az EUB ítélete a Luksan-ügyben

Sajnos az utóbbi időben kicsit háttérbe szorultak a blogon az Európai Unió Bíróságán hozott döntések, holott a Bíróság tavaly sem tétlenkedett a szerzői jogot illetően. A Painer-ügyről már volt szó, most pedig egy másik osztrák ügy bemutatása következik.

Martin Luksan főrendezője és forgatókönyvírója a Fényképek a frontról című dokumentumfilmnek, amely a második világháború német háborús fényképészetéről szól. A filmet Petrus van der Let készítette, mivel producerként filmalkotások és egyéb audiovizuális művek üzletszerű gyártásával foglalkozik.
A felek között az osztrák jog alapján “rendezői és szerzői megállapodás” jött létre, amelyben megállapodtak arról, hogy Luksan a filmben forgatókönyvíróként és főrendezőként működik közre, van der Let pedig a film producere és értékesítésének szervezője. Ebben a megállapodásban Luksan a filmre vonatkozó valamennyi vagyoni jogát átruházta van der Letre, viszont a megállapodás nem terjedt ki három felhasználási módra, nevezetesen: digitális hálózatokon keresztül történő nyilvánossághoz közvetítésre, a zártkörű felhasználók számára történő és a külön díjfizetéshez kötött (kódolt) televíziós sugárzás jogára. Fontos körülmény még az is, hogy kifejezett megállapodás nem jött létre a felek között a törvényben előírt díjigényekre vonatkozóan. Ezeket a díjigényeket, különösen az üres kazetta jogdíjat Luksan még a szerződés megkötése előtt egy közös jogkezelő vagyonkezelésébe adta.

Ahogy az már lenni szokott, a megállapodás feltételeit a felek nem tartották be maradéktalanul. Van der Let ugyanis a filmet az interneten is hozzáférhetővé tette, erre vonatkozó jogait pedig átengedte a movieeurope.com-nak, ahonnan video on demand útján a film letölthető volt. Ezen kívül a film előzetesét feltöltötte a YouTube-ra, valamint a kódolt sugárzási jogokról is rendelkezett a skandinavia.tv javára.

Luksan ezért keresetet nyújtott be a Handelsgericht Wienhez, amely előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult a Bírósághoz. Luksan azt állította, hogy a fent részletezett magatartásával van der Let szerződésszegést és szerzői jogi jogsértést követett el. Ezzel szemben van der Let véleménye szerint törvényi engedmény (UrhG 38. §‑a (1) bekezdésének első mondata) alapján őt, mint a film előállítóját a szóban forgó összes kizárólagos felhasználási jog megilleti, az ettől eltérő megállapodás pedig érvénytelen. Álláspontja szerint továbbá az üres kazetta jogdíjak osztják a felhasználási jogok sorsát, ezért ezekre is ő jogosult. Sőt, szerinte a jogdíjnak a film szerzőjét (vagyis Luksant mint főrendezőt) megillető felére is jogosult, mivel a UrhG vonatkozó rendelkezésétől a felek eltérhetnek. Luksan természetesen a díjigények felét a törvény alapján magának követeli.

Az előterjesztő bíróság annyit fűz még hozzá a tényálláshoz, hogy az osztrák jogtudomány és bírói gyakorlat az UrhG fent említett 38.§ (1) bekezdés első mondatát nem törvényi engedményként értelmezi, hanemfelhasználási jogoknak eredetileg és közvetlenül kizárólag a filmelőállítóhoz történő telepítéseként. Vagyis az ettől az elvtől eltérő megállapodások érvénytelenek. Az “üreskazetta-jogdíjak” vonatkozásában a törvény akként rendelkezik, hogy az fele részben a filmelőállítót, fele részben pedig a filmszerzőt illetik meg, de a filmszerzőt megillető díjazás felének vonatkozásában is kifejezetten megengedi az ettől való eltérést.

Az előterjesztő bíróság álláspontja alapján ez az osztrák értelmezés ellentétes az uniós joggal. Álláspontja szerint az UrhG 38.§ (1) bekezdés első mondatának az az értelmezése áll összhangban az uniós joggal, amely megdönthető jogátruházási vélelmet állít fel. Ezen kívül szerinte a filmszerzőnek elidegeníthetetlen joga van a méltányos díjazásra, vagyis nem lehet megengedni a törvényben meghatározott felosztástól való eltérést.

A Bíróság először is elvi éllel leszögezi, hogy az alapeljárás tárgyát képező felhasználások tekintetében a filmalkotás főrendezőjét a mű (egyik) szerzőjének kell tekinteni. Ezeket a jogokat vonatkozóan továbbá a különböző irányelvek eredetileg a főrendező mint filmszerző számára biztosítják.

Az osztrák kormány észrevételeiben a Berni Uniós Egyezmény filmalkotásokra vonatkozó rendelkezéseire hivatkozik, mivel álláspontja szerint jogosult arra, hogy ezeket a jogokat kizárólag a mű előállítója számára biztosítsa.

A Bíróság ezt követően a BUE tükrében értelmezi az irányelveket és levezeti, hogy az Európai Unió jogalkotói hatáskörének gyakorlása miatt a tagállamok már nem élhetnek a BUE-ben biztosított eltérés lehetőségével. Ez ezen kívül sértené az Alapjogi Chartát és nem lenne összeegyeztethető az Infosoc irányelvben lefektetett célokkal.

Kimondja továbbá a bíróság, hogy az uniós jog lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az alapeljárásban szereplő felhasználási jogok vonatkozásában a filmalkotás előállítója számára átruházási vélelmet állítsanak fel, ez a vélelem azonban nem lehet megdönthetetlen és nem zárhatja ki azt, hogy a filmalkotás főrendezője ettől eltérő megállapodást kössön.

Végül a Bíróság vizsgálta azt is, hogy a filmalkotás főrendezője lemondhat-e méltányos díjazási jogáról. Levezette, hogy az uniós joggal ellentétes a méltányos díjazásról való lemondás joga, függetlenül attól, hogy a vélelem megdönthetetlen-e vagy el lehet-e tőle térni.

Röviden összefoglalva ebben az ügyben a Bíróság alaposan körbejárta, hogy filmalkotás esetében ki tekinthető szerzőnek, ő hogyan rendelkezik egyes felhasználási jogokkal és milyen díjigények illethetik őt meg. A jogeset bemutatása megtalálható még a Kluwer Blogon is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.