Lezárult az ePhone/Bonnier és a Swetorrents ügy
Hosszú, ám nem előzmények nélküli jogviták értek véget a napokban Svédországban. Még 2012 áprilisában hozott előzetes döntést az Európai Unió Bírósága az ún. „ePhone” (avagy ismertebb nevén Bonnier) ügyben, s jelezte, hogy a svéd nemzeti jog alapján az internet-hozzáférés szolgáltatók (ISP) kötelezhetők az előfizetői adatok kiadására szerzői jogi perben is. A Bonnier döntés semmilyen meglepetést nem hozott, így az sem lephet meg senkit, hogy miként zárult az alapul szolgáló jogvita, valamint hogy ez miként befolyásolta érdemben egy másik svéd ügy kimenetelét is.


Mivel azonban az ePhone/Bonnier ügy „kortársa” volt e jelen eljárásnak (hasonlóképp 2009-ben indult), s előbbiben előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett a Svéd Legfelsőbb Bíróság, a Swetorrents indítványt az EUB döntésének meghozataláig jegelte a bírói fórum. Miután a luxembourgi szervezet a jogosultakra nézve kedvező döntést hozott az előbbi ügyben (hangsúlyozottan a svéd nemzeti jogra tekintettel), az akadályok mindkét ügy lezárása elől elhárultak. A jogérvényesítési irányelvet (IPRED) átültető svéd jogszabályt az EUB iránymutatásának megfelelően értelmező Svéd Legfelsőbb Bíróság így az ePhone/Bonnier ügyben érdemi határozattal rendelte el az előfizetői adatok kiadását, a Swetorrents ügyet pedig néhány napja, 2013. január 3-án (amolyan igazi újévi meglepetésként) végzéssel zárta le, s közölte: nem kíván érdemi tárgyalást tartani az ügyben, a TeliaSonera pedig – a másodfokú bíróság határozatának megfelelően – köteles a kérdéses előfizető adatait a felpereseknek kiszolgáltatni.
A tanulság tehát nem más, mint hogy a svéd nemzeti jog alapján magánjogi (szerzői jogi) perekben az ISP-k kötelesek előfizetőik adatait bírósági eljárás keretében a szerzői jogosultaknak kiadni.