Jedlik-terv a szellemi tulajdonvédelemről – 2. rész

A napokban írtam egy posztot a kormány friss stratégiai programjáról, amely a szellemi tulajdonvédelem 2013-2016 közötti időszakra szóló vízióit tartalmazza. Az előzőekben bemutattam a terv alapvetéseit a szerzői jog kapcsán. Ma tekintsük át, hogy ténylegesen milyen stratégiai ötletekkel áll elő a kormányzat a jövőre nézve.

A 4.2. fejezet rögzíti, hogy a szerzői jognak a kreatív szektor és a kultúra fellendítését célzó eszközként kell szolgálnia, ahol is az egyensúly alapelvének kell érvényesülnie. Eszerint 

„a szerzői és kapcsolódó jogi jogosultak érdekei, a felhasználói és fogyasztói szükségletek, valamint az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás közérdekű igényei között egyensúlyt teremtsünk és tartsunk fenn.”

És íme a terv vizuális változata:

Ennek megfelelően a stratégia három pillérre épül: a közös jogkezelés (további) konszolidációja; az online hozzáférés kereteinek stabilizálása, a szerzői jogok egyidejű tiszteletben tartása mellett; végül a szerzői jog társadalmi megítélésének javítása.
A közös jogkezelés további konszolidációja kapcsán az alábbiakat olvashatjuk:

„a Jedlik-terv stratégiai céljai a közös jogkezelés területén a közelmúltban átalakított hazai szabályozás konszolidációjával és következetes gyakorlati alkalmazásával, valamint a közös jogkezelésre vonatkozó uniós szabályozásnak a magyar érdekekre tekintettel történő alakításával érhetők el.”

Mindez szép és jó, de kissé erőltetettnek érzem annak hangsúlyozását, hogy a közös jogkezelőket még tovább kellene kontrollálni. A 2011-es módosítások is komoly „fejlesztésként” értékelhetők (de legalábbis elegendőnek tűnnek). Épp a legutóbbi (2012-es) szerzői jogi reformtervezet kapcsán tűnt ki, hogy néhány további szigorítási kísérletet maga a jogalkotó vetett el (az eredeti és a módosított törvényjavaslat eltérő tartalmáról lásd az alábbi bejegyzésemet). Ezzel együtt tagadhatatlan, hogy amennyiben a releváns uniós irányelv elfogadásra kerül (melyre idén minden esély megvan), akkor egyes közös jogkezelőknek alapvető módosításokat kell majd eszközölnie a zeneművek/hangfelvételek határokon átívelő engedélyezése kapcsán. Ugyancsak említést tesz a Jedlik-terv arról, hogy az üreshordozó díjak közgazdasági megalapozottságát kutatással kell alátámasztani. Újat ezzel nem mond, hiszen ezt már az előbb említett 2012-es Szjt. reformjavaslat is tartalmazta, alapvetően az Artisjus nyakába varrva a kutatás feladatát.

Ennél sokkal érdekesebb számomra a kulturális tartalmakhoz való hozzáférés kérdésköre. A terv készítői ennek ugyancsak komolyan hangot adnak:

„a szerzői jog tehát nemhogy nem akadálya, hanem éppenséggel pótolhatatlan jogi és intézményi előfeltétele a műélvezetnek, az egyéni vagy szervezett műfelhasználásnak, a művekhez, az információhoz vagy a tudáshoz való hozzáférésnek.”

Ennek megfelelően a szerzői jogok védelme és a digitális kor által a hozzáférés vonatkozásában támasztott igények közötti összhang/harmónia/egyensúly megtalálása kardinális jelentőségű feladat (amennyiben azt akarjuk természetesen, hogy a szerzői jog law in action legyen, s ne law on paper).
A hozzáférés modernizálásának egyik részeleme az illegális tartalomfogyasztás visszaszorításával párhuzamosan előtérbe tolt legális, piaci igényekre reflektáló üzleti modellek támogatása. Mint jelzi a Jedlik-terv, ez elsődlegesen piaci feladat, ugyanakkor e törekvések támogatása végett – katalizátorként – indokolt e terveket az átfogó állami cselekvési tervbe beintegrálni. Ez jogos meglátás, konkrétumokat mégsem keveset látok a szövegben. Elég általánosan hangzanak az olyan „mérőpontok” mint „előmozdítás” vagy „igénybevétel mérése” stb. Másrészt a javaslatok jelentős része az uniós fejleményekre reflektál (pl. releváns adatbázisok felállítása, az árva mű irányelv átültetése). Még csak véletlenül sem azt mondom, hogy egyetértek a francia HADOPI modellel. Ha azonban igazi proaktív szerepet akar vállalni az állam, akkor tessék megnézni a HADOPI modell részét képező PUR („tiszta”) igazolást, amely a legálisan működő zeneszolgáltatók „hitelesítését” célozza, vagy a Carté musique programot, amely a legális szolgáltatások előfizetőinek állami támogatásként „ingyen” pénzt ad (kvázi az állam pénzzel támogatja a legális fogyasztást). No, majd ha ilyet tesz a magyar állam, akkor elhiszem, hogy közre tud hatni a tartalomfogyasztás legalizálásában.

Más dimenziót képvisel a kulturális örökség megőrzésével és hozzáférhetővé tételével kapcsolatos reform kérdésköre. Az említett árva mű irányelv átültetése már csak ezért is fontos, hiszen egyes kedvezményezett intézményeknek szabad felhasználást biztosítana az árva művek korlátozott felhasználására. A kiadók, könyvtárak és közös jogkezelők által kötött egyetértési nyilatkozat gyakorlatba való átültetése hazánkban is indokoltnak látszik, valamint az ARROW adatbázis használata is prioritást kell, hogy élvezzen. Ami inkább elszomorító, hogy az állam a kulturális örökség megőrzéséhez a fenti uniós kezdeményezések sablonszerű átültetésén túl nem rendel hozzá semmilyen pénzügyi forrást. Röviden és tömören: ismét csodálatos szabályaink lehetnek majd, de pénz nem lesz több a megőrzésre. Sőt, ha reálisan akarjuk nézni, akkor az sem biztos, hogy az említett unós kezdeményezések elegendőek lesznek a hozzáférés erősítésére (hiszen ezek legjava a megőrzésre fókuszál, hisz a hozzáférhetővé tétel szerzői jogi keretei erősen problematikusak).
A Jedlik-terv ezek után hangsúlyozza, hogy a néhány éve tervezgetett közös „európai szerzői jogi jogcím” elfogadhatatlan jogi kategória, azt le kell venni a napirendről. Részt kell venni továbbá a 2012 végén meghirdetett uniós reformokat előkészítő vizsgálatokban, valamint a WIPO munkájában. Az igazat megvallva némiképp csalódottan olvastam ezt a részt. A magyar államnak nincs olyan ötlete, amely az uniós terveken túllépve egyéni-eredeti módon reflektálna a kor és a szerzői jog kihívásaira. A hazai szerzői jog jövőjét csakis a nemzetközi áramlatok fényében kívánja alakítani a kormány. (Akkor legalább tényleg mi járnánk végre élen egyes kérdésekben, és vetnénk fel olyan előremutató reformötleteket, mint anno az árva művekkel kapcsolatos, világszerte az elsők között megalkotott szabályozás. A Jedlik-terv alapján ilyen álmok a jövőre nézve nincsenek.)
Amivel ugyanakkor örömmel egyet tudok érteni, az annak hivatalos deklarálása, hogy a szerzői jogi tudatosságot erősíteni kell. (Ha már létezik olyan, hogy „media literacy”, amely a médiafogyasztás tudatosságára utal, akkor nevezzük ezt „copyright literacy”-nak angolul.) Na bumm! Miután az előbbieket leírtam, majd olvasok tovább, azt látom, hogy a tervezet idéz az egyik tavalyi tanulmányomból. („A fájlcsere retorikája” című anyagomat lásd a Scribden.) Ez igazán megtisztelő.
A Jedlik-terv a szerzői jogi tudatosság megteremtése érdekében javasolja a jövőben is a szerzői jogi ágazat nemzetgazdasági súlyának mérését; a legális (tartalom)fogyasztás iránti érdeklődés növelését; az új Btk. vonatkozó passzusának (mely sajátos módon kívánja dekriminalizálni a fájlcserélőket) gyakorlati elemzését; a szerzői jogi oktatás fokozását (erről tárgyalhatunk!); valamint az oktatás kereteit túllépő ismeretterjesztés támogatását.
Ezzel nagyjából a végére értem annak, amivel a két bejegyzésben foglalkozni akartam. Ami világossá válhat: a szerzői jogi reformok szükségessége világosan lebeg a jogalkotó szeme előtt. A stratégiai tervek ehhez igazodnak, sajnos sok ponton csak általánosságban fogalmazva, konkrét célok, illetve támogatási formák nélkül. Nem egy ponton (melyre fentebb utaltam) az sem látszik, hogy valójában mivel tudná/akarná előmozdítani a fejlődést a kormány. A „recycling” effektus is erősen érződik. Egyrészt nem érzem érdemi „stratégiának” azt, ha leírjuk: implementálni kell azt, amit implementálni kell. Mert ugyebár az árva mű irányelvet, a WIPO Pekingi szerződését és néhány további normát át kell ültetni a magyar jogba, ez pedig így nem stratégia. Másrészt olyan anyagok is szerepelnek a tervben, amelyek végső soron már megvalósítást nyertek. Tagadhatatlan, az új Btk. releváns passzusát elemezni kell, de ezt stratégia nélkül is illik a jogalkotónak megtennie. Ugyanígy megtörtént már a közös jogkezelés reformja. No most erre további kontroll szelepeket rápakolni nem hiszem, hogy érdemben előremutató dolog volna. Ezzel együtt örülök, mert a Jedlik-terv több ponton valóban reményteli elképzeléseket említ (és legalább említi őket).
Reményeim szerint jövő hétre sikerül egy olyan hivatalos véleményt is produkálnom, amelyet az MSZJF-es kollégáknak elküldhetek, ugyanis az egyesület szeretne véleményt formálni a tervezetről. Ha ez a dokumentum elkészül, természetesen meg fogom osztani az olvasókkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük