Walter és Apáthy az MSZJF ankéton

A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület a mai napon tartotta meg idei évzáró szakmai rendezvényét. Ennek elsődlegesen mindig az első szerzői jogi törvényünk előterjesztőjéről Apáthy-díjnak elnevezett szerzői jogi verseny eredményhirdetése adja az apropót. Illetve az, hogy az ankéton mindig egy kiváló szerzői jogász tart egy előadást. Idén ő Michel M. Walter, a kiváló bécsi jogászprofesszor és ügyvéd volt.

Id. Ficsor Mihály és Michel M. Walter

Az eseményre az Artisjus budai székházának földszinti termében került sor. A konferanszié szerepe, következésképp a kapcsolódó protokolláris feladatok ellátása az MSZJF elnökére, Tomori Pálra hárult, aki nagy örömmel mutatta be az egybegyűlt szép számú (első blikkre 50 körüli) hallgatóságnak Michel M. Walter professzort, aki a bécsi egyetemről érkezett (és mindezek mellett ügyvédként is dolgozik). Walter előadásában a szerzői jog eddigi, jelenlegi és jövőbeli európai uniós harmonizációs kérdéséről beszélt, bemutatva az eddig elért eredményeket, a mostanában elfogadott, avagy épp előterjesztett irányelveket, illetve a lehetséges irányokat. Külön beszélt az Európai Unió Bíróságának a jogi háttér értelmezésében (és fejlesztésében) betöltött szerepéről. Abból, hogy a fenti képen is jól láthatóan Ficsor Mihály úr ült a vendég jobbján, logikusan következett, hogy az előadó provokatív, de fineszes kérdés(ek)re számíthatott, melyet meg is kapott. Az egyik igencsak talányos kérdése Ficsor úrnak az amerikai és az uniós bírósági struktúra sajátosságaira, valamint ezeknek a szerzői jogi szabályok értelmezésében játszott szerepére, s releváns attitűdjeikre terjedt ki. Walter úr igen diplomatikusan az amerikai szövetségi és az uniós közösségi jogrend különbségeivel magyarázta a bírósági jogfejlesztő magatartás különbségeit.

Az ankét második részében az egyesület által életre hívott munkacsoportok tartottak beszámolót az általuk végzett munka kapcsán. Az ún. árva művek munkacsoport nevében (melynek magam is tagja vagyok) Grad-Gyenge Anikó foglalta össze, mi vár ránk a 2013-as évben. Röviden: egy színvonalas szakmai egyeztetés és egy kapcsolódó konferencia. Engem ért ugyanakkor az a megtiszteltetés, hogy az ún. védelmi idő munkacsoport által a legfrissebb szerzői jogi reformtervezet kapcsán tett észrevételeinket összefoglaljam. (A privát elemzésemet lásd itt és itt.)

Végül következett az Apáthy-díj átadása. Idén három, témájukban egészen eklektikus dolgozatot értékelt a hat tagú zsűri. Az első helyezést Bándy Krisztina vitte el (akit van szerencsém ismerni) „Az előadóművészek védelme a magyar és a francia szabályozás tükrében” című pályamunkájával. A második helyezést Böröcz István érdemelte ki, aki „A torrentezés büntetőjogi megítélése” című szakdolgozatával nevezett. Harmadik helyezést pedig egy fiatal hölgy, Bujáky Anikó nyerte el „A filmek és más audiovizuális alkotások jogharmonizációja az Európai Unióban” című munkájával (akit, illetve az ő szobrászathoz kapcsolódó lelkesedését pedig az ankétot megelőzően sikerült megismernem). A dolgozatok lassan mind letölthetők lesznek az MSZJF honlapjáról. Gratulálok mindhárom díjazottnak. Ebből az is következik, hogy Béla blogger kolléga nem kapott díjat egyébként rendkívül értékes szakdolgozatáért (melyet a DRM tárgykörében írt). Ettől függetlenül én rendkívül büszke vagyok rá, arra, amit eddig elért!

(S az utamat mindezek után Győr felé vettem, a soron következő esemény ugyanis nem más, mint Kőhidi Ákos kolléga doktori értekezésének nyilvános védése, amelyről pedig holnap fogok beszámolni.)

4 thoughts on “Walter és Apáthy az MSZJF ankéton”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük