Méghozzá ezúttal sorjában tekintem végig, különösebb rendszer nélkül (ha nem baj), illetve különösen igyekszek arra figyelni, mi állt az eredeti szövegben, és milyen javaslatokkal bombázta a szerzői jogi társadalom a minisztériumot.

A Javaslat 32.§-a továbbra is kiáll amellett, hogy a díszlet és jelmez terveit is védeni kell. (Az MSZJF ezzel ellentétesen foglalt állást, habár mint jeleztem októberben, egy elég alapos dokumentumban Gyertyánfy Péter foglalkozott a kérdéssel, és rámutatott arra, ennek van realitása.) Ugyanakkor a javaslatunknak megfelelően a szöveg egyes számba tette a jelmez és díszlet szavakat. Így most egy köztes, hibrid megoldással „a jelmez, a díszlet és azok terve” szerepelhetne a törvényben.

Nagyon fontos, hogy a tervezet nem az eredeti formájában tartalmazza azt a rendelkezést, amely az üreshordozó díj jövőbeli megállapításával kapcsolatban egy reprezentatív kutatás lefolytatását teszi kötelezővé. Ennek elhelyezésére ugyanis a javaslat 44.§-ában került sor, az alábbi szöveggel: 

Ez ugye nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy a közös jogkezelő (történetesen az Artisjus) feladata lesz a reprezentatív kutatás lefolytatása. A fékek és ellensúlyok biztosítása céljából a módszertan kialakításába a jelentős felhasználóknak és a felhasználói érdekképviseleteknek is lesz beleszólásuk. A törvény ugyanakkor nem tenné kötelezővé, hogy ad 1. a módszertan, ad 2. a kutatás eredménye teljességgel nyilvános legyen. (Ahogy ez az eredeti szövegben szerepelt.) Következésképp a módosítás eredményeként az Artisjusnak többletköltségei lesznek (milliós tételben), amelynek elszámolásáról persze egy szó sem esik a normában (vagyis ezt is az egyébként megkurtított működési keretből kell majd állni?), a nyilvánosság bevonása nem elvárás, ami pedig az Artisjusszal szembeni antipátia fokozását eredményezheti. (Ugyanakkor, ha az Artisjus maga von be független szakértőket és teszi a nyilvánosság számára elérhetővé az eredményeket, szerintem helyesen fog eljárni.)

Örömmel látom, hogy a 34.§ (2) bekezdése külön figyelmet szentel az audiovizuális alkotásokban megjelenő (kifejezetten filmalkotás céljára készült) zeneművek alkotóinak védelmi idejének is. Ezzel összefüggésben egy további részletszabály került beiktatásra a 48.§-ban.

A 35.§ az előadóművészeknek biztosítana felmondási jogot arra az esetre, ha az eredeti 50 éves védelmi idő alatt a hangfelvétel nem kerül érdemi módon értékesítésre. Az eredeti javaslathoz képest az új modell egy technikai változtatáson túl (három helyett négy érdemi bekezdésből áll a szakasz) két érdemi eltérést tartalmaz. Egyrészt a KIM elfogadta azt az indítványt, hogy kerüljön bele a szövegbe az, hogy a felhasználásra való felkínálás nem csak a kiadó, de az ő engedélye alapján más által is történhet. Emellett az értékesítés kifejezést forgalomba hozatalra cserélte a jogalkotó. Egy későbbi szakaszban (50.§) pedig ugyancsak inkorporálásra került az a felvetés, miszerint a jelenlegi Szjt. hatálybalépése előtt született, formaságoktól mentesen, tehát akár szóban, kötött szerződések felmondása is csak írásban lehetséges. Ugyanakkor elmaradt annak definiálása, mi a csuda is a „megfelelő mennyiségben forgalomba hozatalra felkínált” hangfelvétel. Ez a gyakorlatban komoly értelmezési nehézségekhez vezethet majd.

A 38.§ (régi 40.§) tartalmát a KIM ismét csak nagyban a beérkezett észrevételekhez igazította. Ennek megfelelően a hangfelvétel-előállítók a releváns [új 74/A.§ (2) bekezdésében említett] jogdíjakat nem elkülöníteni, hanem átutalni köteles a közös jogkezelőnek. A (3) bekezdés a royalty alapú jogdíjakra immáron helyesen, világosan utal. Ugyancsak a (2) bekezdés zárójel segítségével utal a lehívásra történő nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel jogára (amely így már pontosabb, bár igazán továbbra sem komplett, mondjuk ezen már nem múlik).

A KIM kivette az előterjesztésből azt a működésképtelen javaslatot, miszerint a közös jogkezelőknek a honlapjukon kellene publikálniuk a „nem azonosított vagy részben azonosított, valamint a részben és teljes mű dokumentációs hiánnyal kezelt mű vek és mű részletek adatait”. Ha már egyszer egy művet nem tudtak azonosítani, akkor a rendelkezésre nem álló adatokból a jogosult nyilván nem fog tudni rájönni, hogy az ő művéről van szó.

Röviden és tömören: úgy érzem, hogy néhány részlettől eltekintve az MSZJF javaslatai (és a vélhetően mások által is postázott, de általam nem ismert észrevételek) többségében beépítésre kerültek. Mindezek fényében valóban nehéz megérteni, miért is ne lehetett volna már első körben is hosszabb határidőt hagyni a stratégiai partnereknek a törvény véleményezésére. No, mindegy, lassan ezen is túl leszünk.