Mint ahogy az a durván harminc ember, akik a bíráló bizottság vagy a közönség soraiban ültek és hallgatták végig Jobbágyi Gábor professzor úr, bizottsági elnök nyitó gondolatait. A bizottság titkára, Horváthy Balázs ismertette Ákos eddigi életútját. A szót ezek után a doktorjelölt kapta meg, aki téziseinek is csak egy apró szegmensét mutatta be a jelenlévőknek. (Akik kapcsán érdemes jelezni, hogy szép számban voltak jelen a munkahelyi vitán is, ahol lényegesen részletesebben ismerhették meg a dolgozat téziseit.) Elsőként Verebics János (BME) közölte opponensi véleményét. Színes előadásában gyakorlatilag csak dicsérő szavakat használt – teljes joggal. Ő volt a jó zsaru. Én vállaltam a rossz zsaru szerepét. Úgy hiszem persze, hogy ez csak előnyére válhat a dolgozatnak. Érdemes persze jelezni: előopponensi véleményem 9 oldalából 6 maradt. Úgy érzem, hogy ez nem másra vezethető vissza, mint arra, hogy Ákos kellő energiát fektetett az eredeti kézirat továbbfejlesztésébe és a dolgozat még értékesebbé tételébe. (Opponensi véleményemet hagyományosan nyilvánosságra hoztam, és a jelen bejegyzés alján beágyazva olvasható.) A bíráló bizottság tagjai (Gellén Klára, Faludi Gábor, Gyertyánfy Péter) közül Faludi Gábor – aki, nem mellesleg Bodó Balázs és az én fájlcseréléssel kapcsolatos értekezésemnek egyaránt hivatalos bírálója volt – tett fel kérdést a doktorjelöltnek. A kérdés ráadásul kapcsolódott ahhoz, amit magam is felvetettem Ákosnak, vagyis hogy miként látja megvalósíthatónak a felelősségre vonás alternatíváját képező, a fájlcserélést „legalizáló” jogdíjfizetési kényszert. Úgy érzem, hogy Ákos az erre a kérdésre (ezekre a kérdésekre) adott válaszával igazolta felkészültségét és hozzáértését. Gyakorlatilag hosszabb ideig tartott a válasz, mint amennyi időt a téziseinek bemutatására szánt. S ez így érdemi párbeszéd volt! A bizottság – további kérdések híján – visszavonult, és komolyabb vita nélkül nagy örömmel határozott úgy, hogy a doktorjelöltnek summa cum laude minősítéssel javasolja a PhD fokozat odaítélését. (S ha minden igaz, csak egy hét kérdése, és Ákos joggal használhatja majd e titulust.) Az esemény zárásaként pedig Ákos egy rövid, de annál tartalmasabb pohárköszöntőben rótta le háláját a dolgozat elkészítésében számára legnagyobb segítséget nyújtók előtt.

Röviden és tömören: gratulálok Ákos! Egyrészt örülök, hogy magam is részese lehettem az eseménynek, másrészt kifejezetten öröm, hogy immáron nem csak az én nevem mellett áll majd a jövőben a blog szerzői közül a PhD rövidítés!