Ugyan a fájlcseréléssel kapcsolatos joggyakorlatból rendre – főleg osztrák és német példákon keresztül – feltűnt a szülői felelősség kérdése a korlátozottan cselekvőképes gyermekeik által elkövetett szerzői jogsértésekért, a ma reggeli friss hír mégis elemi erővel hatott. A BGH – megváltoztatva a kölni regionális és tartományi felsőbíróság ítéletét – kimondta: a szülők nem kötelesek gyermekeik internetes magatartását folyamatosan ellenőrizni.
Az ún. „Morpheus” ügy elemi erejét nem elsősorban az általa érintett jogi kérdéseknek, hanem inkább a belőle fakadó erkölcsi vonatkozásoknak köszönheti. A tényállás nagyon egyszerű ugyanis. Egy házaspár 2007-ben vett egy használt számítógépet az akkor 12 éves fiuknak, aki a gépet utóbb fájlcserélésre (is) használta. A házkutatás során a Bearshare és a Morpheus (második generációs) fájlcsere klienseket fedezték fel a nyomozók a számítógépen, valamint összesen 1147 hangfelvételt, melyeket a fiatalember ingyen és engedély nélkül tett a nyilvánosság számára hozzáférhetővé. [Azért a nyomozók, mert 2007-ben a szerzői jogi törvény alapján magánjogi ügyekben még nem lehetett közvetlenül a szerzői jogosultaknak kiadni a dinamikus IP-címek mögötti személyes adatokat Németországban, csakis büntetőeljárás során a nyomozó hatóságoknak, s ezen eljárással párhuzamosan lehetett polgári peres/kártérítési eljárást is indítani. Ez a rendszer 2009 őszétől módosult amúgy, lásd
dUrhG 101.§ (9) bekezdés.] A szülők ezek után eleget tettek a további jogsértésektől való eltiltásnak, de nem voltak hajlandók kártérítést fizetni (15 hangfelvétel után darabonként 200 eurót, továbbá kamatokat), valamint 2380 € ügyvédi munkadíjat.
A német polgári törvénykönyv (BGB) vonatkozó 832.§ (1) bekezdése a következők szerint szól:
„Wer kraft Gesetzes zur Führung der Aufsicht über eine Person verpflichtet ist, die wegen Minderjährigkeit oder wegen ihres geistigen oder körperlichen Zustands der Beaufsichtigung bedarf, ist zum Ersatz des Schadens verpflichtet, den diese Person einem Dritten widerrechtlich zufügt. Die Ersatzpflicht tritt nicht ein, wenn er seiner Aufsichtspflicht genügt oder wenn der Schaden auch bei gehöriger Aufsichtsführung entstanden sein würde.”
A fentiek alapján a jelen tényállás fényében a bíróságoknak arra a kérdésre kellett választ találniuk, hogy a szülők (akik természetesen kötelesek gyermekükre felügyelni), jogsértően jártak-e el, mikor „hagyták”, hogy időközben 13 évessé „cseperedő” gyermekük szerzői jogsértéseket kövessen el az internet segítségével, avagy teljesítették felügyeleti kötelességüket. A döntés önmagában már nem is szerzői jogi, sokkal inkább általános magánjogi, sőt, akár alapjogi, vagy – és ez nézőpont kérdése – erkölcsi jellegű.
És úgy fest, hogy az első- és másodfokú, egyaránt kölni bíróság inkább konzervatív szemléletű fórum, míg a végső, jogerős döntést meghozó szövetségi legfelsőbb bíróság (BGH) inkább liberális, de semmiképp sem konzervatív nézőpontot tett magáévá. Az LG és OLG Köln ugyanis arra a pártra állt, hogy a szülőnek nem csupán rendszeres jelleggel figyelmeztetnie kell gyermekét a fájlcserélő programok által elkövethető jogsértésekre, de ugyanígy visszatérő jelleggel ellenőriznie kell a tényleges adatforgalmat, esetleg tűzfalat vagy más biztonsági programot kell telepítenie, ezzel akadályozva bármely jövőbeli jogsértést. A BGH azonban nem értett egyet ezzel a logikával. A legfőbb fórum bírái ugyanis úgy látták, hogy a szülők már akkor megfelelnek a BGB-ben foglalt követelménynek, ha gyermeküket kioktatják az illegális fájlcserélés veszélyeiről, aktív ellenőrzést/szűrést azonban nem kell végezniük, a hozzáférést sem kell esetlegesen korlátozniuk. Erre legfeljebb csak akkor lennének kötelesek, ha egyértelmű, világos tudomással bírnának a gyermek jogsértő magatartásáról.
Rögtön fel is merül a kérdés: ki kivel ért egyet? A konzervatívabb, szűrést/kontrollt előíró alsó fokú bírósági döntésekkel, vagy a BGH megengedőbb politikájával? Még egyszer: a kérdés nem kizárólag szerzői jogi. Ennél szélesebb spektrumban kell vizsgálni a szituációt. Amiről dönteni kellett, az ugyanis egy magánjogi szabály internetes környezetbe illesztése, valamint annak elbírálása, hogy a szülői felügyelet arányosan együtt járhat-e a gyermek internet-hozzáférésének esetleges korlátozásával. És a BGH válasza szerintem helyes, pontosabban a BGH válasza a helyes. A szövetségi fórum által megfogalmazott sztenderd ugyanis az arányosság elvére épít, és a felügyeletet nem korlátlanra szabja, hanem az ésszerűség és racionalitás talaján tartja.
A BGH sajtóközleményét lásd
itt. A döntésről készült angol nyelvű elemzést a Kluwer Copyright Blogon
itt olvashatod.