Novemberi hakni túra a fájlcseréről

Feszített tempójú őszömbe csak sikerült még két szereplést beleilleszteni a nyár elején megjelent új könyvem, A fájlcsere dilemma apropóján. A rendezvényeken való részvételt persze nagyban befolyásolta a tény, hogy mindkettő Szegeden lesz, így végre saját szűkebb közönségem előtt is előadhatom, mit gondolok erről a területről.

Az első előadást 2012. november 20-án fogom tartani, méghozzá az Eötvös Kollégiumban, fiatal egyetemistáknak. Ebből két dolog következik: tudni fogják, miről beszélek (habár manapság már szinte nincs az az ember, aki ne tudná, miről szól a fájlcserélés), és kiváló gyakorlatias kérdésekkel fognak előállni. Igyekszek is majd adni alájuk a lovat, hiszen előadásaimról is hozni fogok diákat, köztük olyan (szórakoztató) példákkal, mint a fájlcserélés elleni jogosulti kampányfilmek (“Te sem lopnál autót…”), vagy az ezekre építkező kritikák, paródiák. A második szereplésre – gyakorlatilag változatlan tartalommal – a Zenei hálózatok Szegedre szervezett, több előadót felvonultató konferenciáján kerül sor, november 23-án. Ezen a rendezvényen persze már valamivel szakmaibb hangot kell majd megütni, hiszen itt – mint a mellékelt reklám is mutatja – egyetemi kollégákkal fogjuk egymást szórakoztatni a zene világát érintő kérdésekről. Erre a rendezvényre egyébként a Bölcsészettudományi Kar főépületében kerül sor.
És ha még hozzávesszük, hogy épp szervezés alatt áll, hogy Kőhidi Ákos kollégánk decemberi 14-ei nyilvános doktori védését megelőző este (vagyis 13-án) egy kötetlen ankét/workshop keretében beszélgessünk a fájlcseréről Győrben, lehet, hogy három darabosra bővül az idei utolsó “hakni túra”. Akinek kedve és ideje adja Szegedre vagy Győrbe látogatni az említett napokon, tegyen így, és beszélgessünk a témáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.