Mégis jogellenes a hozzáférhetővé tétel az Egyesült Államokban is?

A fájlcseréléssel kapcsolatos kutatásaim egyik legérdekesebb kérdése máig az, hogy vajon az Egyesült Államok szerzői jog alapján a jogvédett tartalmak fájlcserélő alkalmazások segítségével történő “visszaosztása”, amelyet a lehívásra történő nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel (“making available to the public”) kategóriájába lehet helyesen beilleszteni, vajon jogellenes magatartás-e. Úgy fest, az USA vezető szerzői jogi elemzője is megváltoztatta ezzel kapcsolatos véleményét.

Előadások sokaságán beszéltem eddig erről a kérdésről, azzal, hogy sajnos nekem nincs kapacitásom az amerikai jogalkotás történetét áttanulmányozni, vajon minek köszönhető az, hogy a képviselők és szenátorok az USCA 106.§-ában nem nevesítik ezt a vagyoni jogosultságot, melyet ugyanakkor a WIPO “internet-szerződései” 1996-ban bevezettek a szerzői jog forgatagába. Az Egyesült Államok pedig aláírta mind a WCT-t, mind a WPPT-t (relatíve hamar). Ennek megfelelően alapvetően két-, vagyis inkább háromféle értelmezés merülhet fel. Az első elképzelés szerint az USA nem akarta beemelni, vagy épp ténylegesen nem emelte be ezt a vagyoni jogot a jogrendszerébe. Más szavakkal mindaddig, amíg a tartalom nem kerül bizonyíthatóan letöltésre a megosztó gépéről, ami így már terjesztésnek tekinthető az Egyesült Államokban, nincs szó jogsértésről. A bizonyításból eredő komoly problémák okán ez így elfogadhatatlan érv nagyon sokaknak. Arról nem is beszélve, hogy megtörtént az egyezmények aláírása, vagyis valamit kezdeni kellene ezzel a kérdéssel. Ugyanakkor a legegyszerűbb válasz a problémára: mo’ money, mo’ problems. No right, no problem. Már akinek. És mivel itt a szerzői jogosultak jogáról van szó, ezért egyértelmű, hogy ez az értelmezés nem fekszik a tartalomiparnak.

Ebből az következik, hogy nagyon sokan úgy érvelnek, hogy a hozzáférhetővé tétel ad 1) vagy valamelyik nevesített vagyoni jogba illik bele, vagy ad 2) nem a szövetségi, hanem a tagállami szerzői jogi törvények, avagy nem a szövetségi szerzői jogi törvény, hanem más szövetségi törvények biztosítanak ilyen jogot a szerzőknek az óceán túloldalán. Ez utóbbi érveléssel magam nem foglalkoztam behatóan, szinte kizárt lenne, hogy ismerjem valamennyi tagállam jogát (szerintem erre a kintiek sem képesek), avagy valamennyi szövetségi törvényt. Szemlátomást amúgy az amerikaiak sem igazán ezt az irányt látják helyénvalónak. Sokkal inkább az elsőt.

Mindezek ellenére az Egyesült Államok precedens rendszeréből következik, hogy az esetjognak különös súlya van az ilyen elvi kérdések eldöntésében. A helyzet az, hogy az elmúlt néhány évben egymásnak élesen ellentmondó ítéletek (sora) született a különböző szövetségi fórumokon. A Jammie Thomas-Rasset ellen indult perről magam is sokat beszéltem. Hasonlóan utaltam már (legalább kétszer) az Atlantic Records v. Howell ügyben hozott döntésre. (Ugyanakkor nem tértem ki külön a London-Shire vagy a Bigwood ügyekre, ezek is érdekesek.) Csak röviden: míg egyes bíróságok szerint a “making available to the public” nem tekinthető önállóan védendő vagyoni jognak, így jogsértés csak akkor merülhet fel, ha a felkínált tartalmat a nyilvánossághoz tartozó harmadik személy bizonyíthatóan letöltötte. Így azonban e tett a terjesztés (“distribution”) joga alá fog illeni. Mások szerint a hozzáférhetővé tétel önállóan védendő vagyoni jog.


Az imént olvastam egy rendkívül szemléletes összefoglalót a Copyhype blogon. Eszerint Peter S. Mennell szerzői jogász rendkívül tartalmas tanulmányt tett közzé tavaly (innen letölthető, a statisztikák alapján sokan tettek már így), amelyben a hatályos törvény megalkotásának fejlődéstörténetét vette szemügyre, és – tényleg csak röviden – úgy érvelt, hogy márpedig a jogalkotók igenis védeni akarták a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételt, méghozzá az 1909-es törvény “publish” kifejezését az 1976-os törvényben felváltó “distribution” jogba illesztve. Vagyis ez nem mást jelent, mint hogy Mennell – és az ő cikkének tartalmát elfogadó, s az USA legtöbbet idézett szerzői jogi magyarázatába beillesztő David Nimmer egyaránt – a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel jogát bőven a WIPO kontextust megelőző fejlemények fényében illeszti be általános jelleggel a jogvédelem ernyője alá.

Hogy mást ne mondjak, ez hihetetlenül fontos fejlemény, ami természetesen a fájlcsere világát is domináns módon befolyásolhatja. Feltéve, hogy a bírák egyetértenek a Mennell-Nimmer párossal. Hogy ennek valószínűségét igazoljam, íme egy adat: a Copyhype szerzője szerint a Nimmer on Copyright kommentárt mindeddig 3301 szövetségi ügyben hivatkozták az eljáró bírók! Ez a szám mindent elárul.

Kommentek:

komment

3 gondolat “Mégis jogellenes a hozzáférhetővé tétel az Egyesült Államokban is?”

  1. Nyest says:

    BitTorrent-et nézve elég ritka, hogy valaki egyetlen forrástól szerzi be a teljes tartalmat – inkább sokmindenkitől egy-egy darabját. Emiatt a "distribution" általában nem teljesül (?). Ha a technológia teljesen kizárná, hogy egyetlen forrásból a teljes tartalmat meg lehessen szerezni – hanem csak egy részét, mely önmagában használhatatlan- akkor a "making available to the public" sem teljesülne vajon?

  2. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Elnézést a kései válaszért, kissé megcsúsztam.

    Az első kérdésre nem tudok hirtelen választ adni. Eddig nem találkoztam olyan jogesettel, amelyben megállapították volna, hogy X személy felel a distribution jog megsértése miatt arra tekintettel, hogy Y személy tőle (is) töltötte a tartalmat. Egyszerűen nincs arra senkinek energiája, hogy még a láncolat további elemeit is leellenőrizzék. Két megoldás mégis adott erre a helyzetre (és egyik sem a fájlcserélőnek kedvez): 1. épp a fenti logikából következik, hogy making available to the public-ként jogellenesnek tekintik az elérhetővé tételt; ez az elképzelés szerintem csak idő kérdése, hogy elfogadásra kerüljön, mint fent jeleztem; 2. az Egyesült Államok ismeri a közvetett felelősségi doktrínákat a szerzői jog terén; más szavakkal X azért felelne, mert hozzájárult Y közvetlen szerzői jogsértéséhez (ott már a letöltés is az).

    Ami a második kérdést illeti: a válsz itt biztos nemleges. Az egész kizárólagos jog lényege a "hozzáférhetőség", vagy ahogy még mondjuk lehet mondani: "elérhetővé tétel". Amíg valaki "elérhetőnek tart" egy jogvédett tartalmat, bajban van. (Vagyis a torrent fájl mögött valós tartalom van.)

    Üdv,
    MP

  3. Nyest says:

    Köszönöm a választ. A második kérdésnél egy olyan BitTorrent-et képzeltem el, ahol az egyes megosztók a tartalomnak csak egy önmagában használhatatlan részét osztják meg, de így is bizonyos számú (kevés) megosztó esetén egy új letöltő összeállíthatja a teljes tartalmat. Ám ha jól értelmezem, ez sem igazán jelentene jogilag eltérő helyzetet a mai bittorrenthez képest.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.