A magam részéről a kiadók szekciójában kaptam helyet, így elsődlegesen az ő álláspontjukat képviseltem. A kiadók meglátásait a könyvtárak digitalizálásával kapcsolatosan a következő pontok köré tudnám utólag csoportosítani:

1., A kiadók attól tartanak, hogy a könyvtárak a szabad felhasználás kereteit túllépik a digitalizálás és a hozzáférhetővé tétel során, melyre gyakorlatilag minden megjelent kiadó tudott megtörtént esetet is említeni a kiadványai tekintetében.

2., Ennek megfelelően javasolják, hogy a könyvtárak értesítsék a digitalizálás tényéről a kiadókat, illetve a szerzőket, bár egyes vélemények szerint ez az eljárás sértené a szabad felhasználás hagyományos elveit és nem illeszthető be a jelenlegi struktúrába.

3., Javasolták, hogy a SZTNH vezessen műnyilvántartást, mely megkönnyítené az árva művek tekintetében a jogosultak megkeresését és segítséget nyújtana a könyvtáraknak egy esetleges értesítési eljárás kapcsán is.

4., A könyvtárak tekintetében fontos lenne a törvényben (nem pedig kormányrendeletben) rögzíteni a könyvtárakra vonatkozó szabad felhasználás részletes szabályait is.

5., Felmerült az a gondolat is, hogy amennyiben a jövőben a könyvtárak fő profilja a digitalizálás és a terjesztés lesz (akár zárt, akár esetlegesen nyílt rendszerekben gondolkodva), úgy a szabad felhasználás tekintetében a többszörözés joga (mely véleményem szerint eredendően az elhasználódott műpéldányok pótlását jelentette) mennyire lesz a továbbiakban kivételes eset, és mennyiben válik általánossá. Ha viszont nem ez lesz a fő profiljuk, akkor sokak szerint a könyvtár egy drága múzeummá fog válni.

6., Szükség van a szabályozás pontosítására a tekintetben, hogy a könyvtárak milyen körben és módon tehetik elérhetővé a bedigitalizált tartalmakat a szabad felhasználás keretei között:

– kizárólag a könyvtár által biztosított számítógépeken;

– a könyvtár területén bármely számítástechnikai eszközön, de zárt, belső hálózaton;

– akár a távoli hozzáféréssel, de zárt hálózaton.

A probléma hátteréről csak érintőlegesen említenék pár gondolatot, melyeknek a felvetésére sajnos nem maradt időm és lehetőségem a megbeszélésen: Szjt. 38. § (5) „a nyilvánosság említett tagjaihoz szabadon közvetíthetők” fordulata alapján nem csak a helyi terminálokon történő megjelenítés, hanem a zárt hálózaton meghatározott célcsoport számára történő közvetítés is „beleférhet” a szabad felhasználás kereteibe. A részletszabályokat tartalmazó 117/2004. (IV.28.) korm. rendelet alapján azonban csak akkor, ha a hálózati megoldás biztonságos műszaki megoldást tartalmaz, – első feltétel – melynek részletszabályait nemzeti szabványok jelentik, illetve az alkalmazott technológia kizárja, hogy a jogosultakon kívül más is hozzáférhessen – második feltétel.

Számomra kérdéses, hogy létezik-e ilyen megoldás (érdekes, hogy önmagában a biztonságos műszaki megoldás alkalmazása nem elegendő a korm. rendelet szerint, és ha figyelembe vesszük a tényt, hogy nincs feltörhetetlen hálózati védelem, illetve, hogy egy kvázi feltörhetetlen megoldásnak költségei milyen mértékűek, akkor a jelenlegi jogszabályi környezetben gyakorlatilag nem oldható meg a hálózati működés a könyvtári szabad felhasználással összefüggő digitális tartalmak kapcsán.

Első látásra természetesen a hivatkozott korm. rendelet 3. § (1) szerinti „célrarendelt hálózatba kapcsolódás” követelménye ez, mely alapvetően a kedvezményezett intézmények közötti hálózati kommunikációról szól, de logikai következtetés alapján, ha az egyébként is biztonságos(abb) intézményi hálózati kapcsolatoknak ilyen szintű védelemmel kell rendelkezniük, akkor az intézmények és a felhasználók között legalább ilyen szintűnek, vagy erősebbnek (bár a megkerülhetetlen hálózati védelemnél erősebb védelem nehezen értelmezhető a gyakorlatban) kellene lennie.

További kérdés, hogy a teljes tartalom is átkerülhet-e bármilyen módon a felhasználóhoz, vagy az valamilyen DRM rendszer segítségével csak külső, a teljes tartalomhoz képest egy időpillanat tekintetében részleges hozzáférést kap a majd könyvtáraktól a védett digitális adattartalmakra tekintettel, illetve, hogy a zárt belső hálózatot konkrétan milyen biztonságos műszaki megoldással kell védeni, nem is beszélve a fájlok egyedi védelméről. Jelenleg főleg utóbbi kérdések tekintetében nincs konkrét iránymutatás, és technológiailag sem állítható, hogy a jelenleg már alkalmazott megoldások megnyugtató biztonságot jelentenének a kiadók és a szerzők számára.

7., A könyvkiadók jogértelmezése szerint amennyiben a könyvtárak zárt rendszerben hozzáférést kívánnak engedni a  szabad felhasználás keretei között a digitalizált tartalmakhoz, akkor az egy időben történő hozzáférések száma nem haladhatja meg a könyvtár által birtokolt fizikai műpéldányok számát.

8., Ezzel összefüggésben a kiadók sérelmezték, hogy a digitalizálás és a könyvtárközi kölcsönzés  eredményeképpen sokkal kevesebb megrendelést kapnak a könyvkiadók a könyvtáraktól, mint korábban, miközben például az egyetemi hallgatók számára hiányterméknek minősülő könyvekből sem szereznek be megfelelő darabszámot.

9., A könyvkiadók felhívják a könyvtárak figyelmét, hogy az általuk végzett digitalizálás bizonyos tekintetben nem eredményez digitális kiadásokat, pusztán minőségvesztéssel történő digitális másolatokat. Fontos kérdés, hogy a könyvtáraknál megvan-e a digitális kiadásokhoz szükséges szakértelem, illetve a már bedigitalizált művek felhasználhatóak-e egyáltalán digitális kiadások megalkotásához. Kapcsolódó, és mindkét fél részéről felvetett probléma, hogy azon könyvek jelentős hányada, melyek bedigitalizálásra kerültek valószínűleg elektronikus formában veszteségmentes formátumban is megtalálhatóak a kiadóknál, így kissé visszás megoldás az elektronikus formában született (és feltehetőleg azóta is tárolt), majd analóg módon kiadott műveket veszteséges módon visszaalakítani elektronikussá.

10., A könyvkiadók továbbra is sérelmezték, hogy a kiadványaik digitalizálása és esetleges nyílt terjesztése kapcsán, amennyiben a digitális kiadás jogával maguk sem rendelkeznek, nem kapnának semmilyen ellentételezést, noha a fizikai műpéldány elkészítése során a lektorálás/tördelés/szerkesztés/megjelenés és különösen a fordítás nagyon komoly kiadással járt a részükről. Véleményük szerint a fenti cselekmények nélkül a könyvek szakmai színvonala eddig soha nem látott mértékben csökkenne tovább.

A fent megjelölt tíz főbb felvetés tekintetében a könyvkiadók sem voltak egységes állásponton, de ezek váltak a közösen képviselt állásponttá. Az eredményes és egységes álláspont kialakításában úgy gondolom kulcsszerepet játszott Dr. Schenk Borbálának, a könyvkiadó szekció moderátorának segítő munkája, mely nagyban hozzájárult a következetes munkamenethez és a megbeszélés eredményességéhez.

A fenti problémafelvetések és megoldási javaslatok mellett azonban a könyvkiadói szekcióban is felerősödtek az együttműködést kereső hangok, melyek a korábbi elutasító hozzáálláshoz képest komoly előrelépést jelentettek. A felvetések alapján a jövő tekintetében a könyvkiadóknak együtt kellene működniük  a tartalombővítés kapcsán a könyvtárakkal. Ezen túlmenően a könyvkiadók nyitottak lennének új üzleti modellek és megoldások kialakításában, melyek segítségével a könyvtárakkal együttműködve a könyvtári szabad felhasználás keretein túlmutató nyílt láncú e-book kölcsönzési és terjesztési lehetőségeket kívánnak esetlegesen kialakítani.

Az ebből folyó bevételekkel kapcsolatban lehetségesnek tartják a könyvkiadók akár az e-book területén is egy közös jogkezelő szervezet felállítását,bár a gyakorlatban a jogdíjak mértékére tekintettel szükséges egységes árképzés nem minden kiadó és szerző érdeke.

A további, szorosabb együttműködés tekintetében a könyvtárak is nyitottnak mutatkoztak az új, közös üzleti modellek kidolgozására, és a külső pályázati források bevonására a tartalomszolgáltatás területén. Úgy vélem, hogy ez alkalommal a könyvkiadók és a könyvtárak is félre tudták tenni a bizalmatlanságukat és sérelmeiket, melynek segítségével megteremtődik az esély egy valóban előre mutató együttműködésre. A konkrét, gyakorlati eredmények azonban még váratni fognak magukra, tekintve, hogy a felvetések egy része mindenképp jogszabály-módosítást kíván majd, és a gyakorlati részletszabályok is sok buktatót rejthetnek még magukban, de az együttműködési szándék úgy tűnik, hogy megvan a felek részéről.