A könyvszakma meg fog halni?

Ez a kérdés merült fel Magyarország egyik legismertebb szerzői jogi ügyvédi irodájának vezetőjétől, amikor egy könyvkiadó ügyvezető igazgatója felkérte, hogy segítse a jogérvényesítő tevékenységét. Hogy valóban így lesz-e, azt nem tudom, de az bizonyos, hogy nem egyszerű a könyvkiadók, és különösen a szakkönyvkiadók helyzete. A problémára rávilágít egy 2012-es Szerzői Jogi Szakértő Testületi szakértő vélemény is, konkrétan a 04/12-es számú. Néhány gondolatot szeretnék megosztani a szakértő véleménnyel és a konkrét esettel kapcsolatosan.

könyvA probléma sajnos nem most merült fel először, 2010-ben az E.SZER.INT blog foglalkozott a könyvkiadók problémáival. Eltelt két év és sajnos a helyzet nem hogy javult volna, inkább még rosszabbra fordult.


Ahhoz, hogy tisztán lássunk a kérdéskörben, fontos megvizsgálni a szakkönyvkiadás gyakorlatát. A szakkönyvkiadó felméri, hogy milyen jellegű könyv iránt van megfelelő piaci kereslet. Ha talál megfelelő idegen nyelvű művet a piacon, akkor megveszi a magyarországi könyvkiadás jogát a szerzőktől, ha nem talál, akkor vállalkozási vagy megbízási szerződéssel felkér egy szerzőt a mű megírására, majd az idegen nyelvű könyvet szakfordítókkal lefordíttatja, azt követően pedig szakmailag és nyelvtanilag lektoráltatja. Beszerzi a kiadáshoz szükséges ábrákat, illusztrációkat, képeket. Ha az idegen nyelvű kiadást multinacionális ipari vállalat adta ki, akkor az egységes megjelenés érdekében kötelezhetik a kiadót a megfelelő fontkészlet megvásárolására is. A kiadó megtervezi a saját kiadás borítóját, hátlapját, a szöveget pedig tördelők hozzák összhangba az eddigi munkákkal.


A könyvkiadók, különösen a szakkönyvkiadók számára tehát igen jelentős vagyoni hozzájárulás szükséges egy-egy könyv kiadásához. A könyveladások kapcsán az eladott példányszám tekintetében a szerzők jóval kisebb a kockázatot viselnek, hiszen a mű elkészültét követően díjazásban részesülnek, illetve idegen nyelvű könyv licencének megvételével megtörténik az ellentételezés a szerző részére. Szakkönyvek esetében egyáltalán nem jellemző az eladási volumenhez kötött díjazás, hiszen közismert, hogy szakkönyveknél mekkora forgalomra lehet számítani, és gyakorlatilag kizárt, hogy a tervezettnél jóval nagyobb legyen iránta az érdeklődés. A könyvkiadók tehát előre felmérik a piacot, és a várható keresletre tekintettel meghatározott példányszámú könyv kiadására vállalkoznak, melyekért jellemzően egy összegben fizetnek a szerzőnek.


Ezt azért fontos látni, hiszen a szerzőt ettől a ponttól kezdve nem fogja anyagilag érinteni, ha az eladási volumenek – mondjuk a szakkönyvek illegális bedigitalizálása és online terjesztése miatt – nem a várakozásnak megfelelően alakulnak. Ö csak annyit lát, hogy a kiadó nem vesz tőle jogot az újabb kiadásokra. Ennek persze számtalan oka lehet, így aktívan nem is foglalkozik ezzel a kérdéssel.


A szakkönyvek kiadóit sokkal inkább érintik ezek a jogellenes magatartások. A jogellenesen bedigitalizált és online terjesztett könyvpéldányok megjelenésével a forgalom elképesztő mértékben lecsökken, esetleg meg is szűnik. Előfordulhat, hogy akad majd olyan kiadó is, aki megpróbál fellépni az általa kiadott szakkönyvek illegális bedigitalizálása és online terjesztése ellen és azzal kell szembesülnie, hogy a szerzői jogi törvény bizony nem őt védi. De hogy is van ez?


Nézzük meg a 04/12 SZJSZT szakértő véleményt. A kiadó feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a jogellenesen bedigitalizált és online terjesztett (lehívásra hozzáférhetővé tétellel) szakkönyve miatt, majd a nyomozó hatóság kérte a SZJSZT szakértő véleményét a tekintetben, hogy ilyen esetben mekkora kár éri a kiadót a szerzői jogainak megsértése miatt.


A válasz – nem tudom meglepődik-e valaki: semekkora!


Merthogy történetesen a könyv szerzőjétől 1996-ban történt a könyvkiadás és terjesztés jogának megvásárlása a könyvkiadó részéről. Az adott esetben tehát a 99-es Szjt.-t megelőző szerzői jogi környezetet kell figyelembe venni, mely alapján – akárcsak a jelenlegi szabályozás szerint – a  felhasználási engedély nem terjedhetett ki olyan felhasználási módokra, amelyek a technika akkori állása szerint ismeretlenek voltak.” Tehát Magyarországon egyetlen könyvkiadó sem léphet fel ilyen jellegű jogsértés esetén (legalábbis szerzői jogi sérelem miatt), – kizárólagosság és minden felhasználási módra történő kikötés alkalmazása mellett sem – ha a szerződése 1998-2000 időszak előtt született (persze érdekes kérdés, hogy a lehívásra hozzáférhetővé tétel mikor vált a technika állásává) és azóta nem kért felhasználási engedélyt a szakkönyv digitális kiadására a szerzőtől.


Nyilvánvaló, hogy a könyvek igen jelentős hányada 1998-2000 előtt került kiadásra, és egyáltalán nem jellemző, hogy a lehívásra hozzáférhetővé tétel, mint új felhasználási mód kialakulása után minden szerzővel külön megállapodtak volna a kiadók a felhasználási jog kiszélesítéséről. Az SZJSZT megfogalmazásában:
Az elmondottakból természetesen nem következik, hogy harmadik személyek jogsértő magatartása ne okozhatna anyagi hátrányt a Kiadónak, de ez önmagában nem alkalmas a szerzői jogi tényállás megalapozására. Az elmondottakból következően az eljáró tanács csak azt vizsgálhatja, hogy a gyanúsítottak jogsértő magatartása okozott-e, és ha igen, milyen mértékű vagyoni hátrányt a Szerzőnek.”
Mindeközben a kiadó azt látja, hogy a szakkönyveit szépen beszkennelve, az általa vásárolt ábrákkal, képekkel, lefordított, lektorált, tördelt szöveggel (tehát abban a formában, ahogy ő a könyvet végleges formába öntötte) „szabadon” teszik lehívásra hozzáférhetővé. Válaszként pedig gyakorlatilag egyetlen szerző sem fog önállóan fellépni a jogellenes magatartások ellen, hiszen nincs meg az ehhez szükséges szaktudása, vagyoni háttere, ideje, energiája, vagy akár hajlandósága sem. A valódi könyvek pedig a könyvkiadó raktáraiban porladnak majd szét az évek során. A kiadó vagyoni ráfordítását, és a kapcsolódó kreatív munkát pedig nem védi a szerzői jogi törvényünk. Kivéve, ha adatbázis-előállítókról van szó.
 
Hogy kinek kedvez a jelenlegi szabályozás? Első látásra a szerzőnek. Viszont a kiadók nem fognak második kiadásokat megjelentetni, ha az első kiadás is a raktárban van még, vagyis a szerző nem számíthat a további kiadások jogából befolyó bevételre. Annyit lát, hogy a könyvei nem úgy fogynak, ahogy eredetileg a kiadó tervezte. A kiadóra nézve, a fentiekre tekintettel egyértelműen hátrányos a jelenlegi szabályozási struktúra. A jogsértők örülhetnek, hiszen a szerzők nem fognak majd jogsértés miatt fellépni ellenük, mint azt a fentiekben kifejtettem. Kinek kedvez még? Azoknak, akik állami monopóliumot kapnak az árva művek bedigitalizálására, hiszen a kiadók így gyakorlatilag nyugodtan megkerülhetők…

Kommentek:

komment

9 gondolat “A könyvszakma meg fog halni?”

  1. Aniko Gyenge says:

    A kiadót addig védi a szerzői jog, amíg engedélye van a szerzőtől a felhasználásra. (Miért védené tovább?)
    Ha van a kiadónak saját szellemi hozzájárulása (borítóterv, szerkesztés stb.), az lehet védett, annak alapján felléphet akkor is a jogsértés ellen, ha egyébként a könyv tartalmát képező mű felhasználására már nincs hatályos licensze.
    A szerzőtől szerezhet új engedélyt (vagy, ha ő nem elérhető, akkor, ha mástól már nem, akkor az SZTNH-tól.)
    Ha neki nincs érvényes engedélye, vagy saját szellemi alkotása, akkor tényleg nem is érheti kár (az SZJSZT döntése dogmatikailag teljesen helyes, de általános következtetésekre nem igazán ad alapot). Nem túl sűrű eset az, hogy a könyv előállított példányai a szerződés hatálya alatt ne legyenek eladhatók, viszont online hatalmas keresletet indukáljanak.
    A kiadóknak is nyitva áll a lehetősége modern piaci szolgáltatást nyújtani, felfedezni a piac szükségleteit és lépni.
    Mindezekből fakadóan én nem hiszem, hogy a "könyvszakma" (mi az egyáltalán? az írók? a kiadók? a szerkesztők? az olvasók?) meghalna. Legfeljebb átalakul. Annak meg ideje lenne 🙂
    (Egyébként ha egy kiadó új szakkönyvet irat, akkor nagyon reméljük, nem vállalkozási vagy megbízási szerződést köt, hanem jövőben létrehozandó műre vonatkozó felhasználási szerződést, különben egy pillanatig sem lesz semmilyen felhasználási joga sem, aminek alapján felléphetne a jogsértések ellen…)

  2. s.peter says:

    "Egyébként ha egy kiadó új szakkönyvet irat, akkor nagyon reméljük, nem vállalkozási vagy megbízási szerződést köt (..)"

    Ebből jól vélem kihallani h az esetek nagy részében még ma is ez a két eset áll fenn…? Kemény.

  3. Gyömbér Béla says:

    Kedves Anikó!

    Én értem és elfogadom a döntés dogmatikai helyességét, és mint olvasható: a bejegyzésben sem vitattam, hogy bármilyen formában téves lenne a tisztelt SZJSZT szakértő véleménye.

    "Nem túl sűrű eset az, hogy a könyv előállított példányai a szerződés hatálya alatt ne legyenek eladhatók, viszont online hatalmas keresletet indukáljanak."

    A gyakorlatban én ezt pont fordítva látom sajnos, és a legkevésbé sem tudok azonosulni ezzel a meglátással. Bármikor tudok olyan keresőszót adni a google-hoz, ami könyvcím, és az első tíz találatból nyolc jogellenes digitális másolatra mutat, a kiadójánál pedig 80.000 műpéldány van raktáron abból és más, hasonló szakkönyvekből… Hogy elnézést, akkor rossz volt az üzleti modell, ezt a tönkrement kiadók is felismerték.

    Másrészt a konkrét esetben miért ne lett volna a kiadónak szellemi hozzájárulása (konkrétan: a borítóterv, ábrák, szerkesztés, lektorálás stb. ugyanúgy megtörtént ebben az esetben is…)? Ettől függetlenül ott van a SZJSZT idézete a bejegyzésem közepén. Ha a tisztelt SZJSZT is így látta volna, akkor nyilván felmerült volna a kiadót és a szerzőt ért kár megoszlása, mint kérdés, itt szó sem volt ilyesmiről, a szerzői jogi károsult kizárólag a szerző volt.

  4. Gyömbér Béla says:

    Hogy mi a könyvszakma, és hogyan lehet definiálni érdekes kérdés, a tisztelt ügyvéd úr így nyilatkozott, mindenesetre kiindulópontot jelenhet ez az írás a kérdés megválaszolására: http://www.konyvesek.hu/bevezeto

  5. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Íme egy további érdekes anyag, ami egy amerikai szakkönyv kiadó helyzetéről értekezik. A forrásért köszönet Kokas Károlynak és Sennyey Pongrácznak! Íme: http://blogs.library.duke.edu/scholcomm/2012/09/21/how-do-you-recognize-a-catastrophe/

  6. Aniko Gyenge says:

    Lehet, hogy így látta, ez a konkrét ügyben hozott döntésben vlsz helyes is. Csak nem kell belőle messzemenő következtetéseket levonni.
    A bejegyzés a "régi" (90-es években megjelent) könyvekről szólt, ha jól értettem, vagy legalábbis olyanokról, amelyeknek a felhasználási joga már lejárt a kiadónál. Ott valami nagyon el van csúszva, ahol egy régi kötetből sok (magyar viszonylatban ez pár ezer max) van raktáron és már nincs vele mit kezdeni. Az érintett időszakban a digitális kalózkodás még eléggé gyerekcipőben járt… Az állítás erre vonatkozott. Érdemes ezeket az időszakokat elkülöníteni, mert teljesen mások a problémák.

  7. Aniko Gyenge says:

    🙂 az én megjegyzésem egy egyszerű dogmatikai hibára hívta fel a figyelmet. a cikk írója a következőt írja:Ha talál megfelelő idegen nyelvű művet a piacon, akkor megveszi a magyarországi könyvkiadás jogát a szerzőktől, ha nem talál, akkor vállalkozási vagy megbízási szerződéssel felkér egy szerzőt a mű megírására, majd az idegen nyelvű könyvet szakfordítókkal lefordíttatja, azt követően pedig szakmailag és nyelvtanilag lektoráltatja.

    Ha egy kiadó ezt teszi, az a legnagyobb hiba, amit elkövethet, mivel egy egyszerű vállalkozási/megbízási szerződésben semmilyen felhasználási jogot sem kap. KIfizeti esetleg a vállalkozási díjat, de a művet ettől még nem fogja tudni felhasználni. Ahhoz legalább egy vegyes szerződést kell kötni, vagy inkább – amit említettem – jövőre létrehozandó műre kötött felhasználási szerződést (ld. Szjt.)

  8. Gyömbér Béla says:

    Én úgy gondolom, hogy a tisztelt SZJSZT szakértő véleménye, noha mindig konkrét kérdésekre ad választ, és kizárólag a hozzá benyújtott iratok alapján dönt mégiscsak irányadó, és a benne foglalt elvekből és iránymutatásokból következtetéseket lehet levonni.

    Tegyük fel magunknak azért a kérdést: egy szakkönyv esetében mit jelent az hogy "régi"? A dolog ott van elcsúszva szerintem, hogy nem új meg régi könyvek vannak, hanem (ha mindenképp kategorizálni akarunk) szakkönyvek és szépirodalmi könyvek.

    Lehet moralizálni, hogy ugyan már ez csak egy Trabant 1.1 szerelési könyv volt, esetleg lehet, (nem tudom természetesen) hogy az Ön számára teljesen értéktelen. És ha Mercedes, vagy Audi könyv lenne akkor többet érne? Egy "régi" problémára megoldást adó szakkönyvet mindegy hogy tegnap vagy húsz éve adtak ki.

    Nem egy régi kötetből, hanem bizonyos területeken minden kötetből (1 napostól 50 évesig bezárólag) tele vannak a raktárak, (és igen, a jogellenes digitalizálások és lehívásra hozzáférhetővé tételek miatt is) és ha annak az okát keressük, hogy akkor miért nem tüntetnek a kiadók minden nap a Parlament előtt, (és miért nem mennek tömegével látványosan csődbe – merthogy csendben azért előfordul -) akkor arra is lenne egy-két ötletem, de az már nem szerzői jogi gondolatmenet lenne…

  9. Gyömbér Béla says:

    Az érvelést elfogadom, nyilván én sem egyszerű vállalkozási/megbízási szerződésre gondoltam. Nekem mindazonáltal evidens, hogy egy ilyen szerződés vállalkozási elemeket éppúgy tartalmaz, mint felhasználási szerződési elemeket. Ettől függetlenül mivel én kizárólag vállalkozási/megbízási szerződést említettem, így nem jártam el elég körültekintően az adott szerződéstípus megjelölésében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.