Cikkajánló #3.7 – Elemzés a védelmi idő irányelvről

A nyári uborkaszezon valójában csak számomra volt az. A nagy pihenésnek – szerencsére – még nincs vége, azonban igyekszek egy-egy érdekességgel ezekben az enyhébb napokban is jelentkezni. Így rögtön azzal kezdem, hogy a szerzői jog témakörével szorosan foglalkozó folyóiratok nyáron megjelent friss számaiban több izgalmas anyagra bukkantam. Ezek közül az első vegyük szemügyre, méghozzá kiváló kollégám, Grad-Gyenge Anikó elemzését a tavaly megjelent védelmi idő irányelvről.

Egy tavalyi bejegyzésemben magam is beszéltem már az irányelvről. Hozzáteszem, elsősorban az alapokat jeleztem csak, így azt a lényeges tényt, mely szerint a védelmi idő az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók esetén az eddigi 50 év helyett 70 évre nőhet az irányelv alapján. Természetesen ez a megállapítás önmagában nem kellőképp korrekt, hiszen a helyzet ennél összetettebb. Az irányelv a nagy általános témakörön belül több kérdéssel foglalkozik, kiterjedt részletszabályokkal s átmeneti szabályokkal tarkítva. Anikó kolléganőm azonban a ProArt – Szövetség a szerzői jogokért szervezet felkérésére az egész irányelvről készített egy alapos elemzést. Ahogy maga is jelezte, a felkérés okán elsődlegesen a jogosulti szemszögből tekintve a tervezetre, külön szemrevételezve, hogy szükséges-e a hazai jogszabályi környezet módosítása. Előre jelzem, hogy az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle idei 4. számában (p. 16-34.) megjelent tanulmány erősen “jogászias”, vagyis értelmezésekkel, felvetésekkel, fogalmakkal, javaslatokkal és a többivel teli – viszont pont olyan, amire az irányelvet részleteiben megismerni vágyó olvasó kíváncsi.
A tanulmány valamennyi fejezetének elemzésétől eltekintek, jelzem ugyanakkor, hogy nem csupán a számomra legizgalmasabb II., IV. és V. fejezeteket érdemes elolvasni. Ez utóbbi részekben Anikó a védelmi idő meghosszabbításával kapcsolatos módosításról általában, majd a hosszabbítással érintett “+20 év” alatt az előadóművész és a hangfelvétel-előállító “viszonyáról”, végül pedig az Európai Unióban a többszerzős művek esetén máig megfigyelhető nemzeti szabályozási eltérések harmonizálásának szándékáról értekezett. Nézzük ezeket sorjában.
A védelmi idő meghosszabbítása ténylegesen csak akkor jöhet szóba, ha az előadóművészi teljesítmény rögzítésre kerül (ellenkező esetben marad az eddigi 50 év); a nem hangfelvételben (hanem pl. filmben) rögzített előadások esetén is 50 év az irányadó. A hangfelvételben rögzített előadóművészi teljesítmények esetén azonban a védelmi idő 70 évre ugrik. Anikó rögzíti, hogy az imént másodikként rögzített esetről jelenleg nem szól a szerzői jogi törvény, így e vonatkozásban új szabály beiktatása szükséges (s erre nézve szöveges javaslatot is tesz).
A tanulmánynak (és talán magának az irányelvnek is) a legizgalmasabb kérdése, hogy az eddigi 50 és az új 70 éves határok közötti “+20 évben” milyen viszony uralkodjék a hangfelvétel-előállító és az előadóművész közötti viszonyban. Merthogy az irányelv elfogadásának egyik legfontosabb oka az volt, hogy miközben garantálni igyekszik az előadóknak a tisztes megélhetést az 50 éves határ után is, egyúttal azt is igyekszik garantálni, hogy a kiadók ne zsákmányolhassák ki az előadókat egyszeri díjazással karrierjük elején, ezzel kiüresítve a papíron 70 éves védelmi időt. Az irányelv alapján ugyanis az előadóművészeknek jogukban áll az 50 év eltelte után a kiadókkal kötött szerződéseiket felmondani, amennyiben a kiadó nem hasznosítja a rögzítette hangfelvételt, feltéve, hogy az előadó ez irányú szándékát jelezte a kiadó felé, aki egy éven belül ennek ellenére sem tesz semmit a felhasználás érdekében. Ebben az esetben az előadó megszerzi az előadásával kapcsolatos jogokat, azokra nézve új engedélyt adhat, vagy maga gyakorolhatja a jogait. Fontos fejlemény azonban, hogy ebben az esetben, vagyis ha a kiadó elveszti a felhasználási jogát, a hangfelvétel-előállítókat megillető szomszédos jogi jogosultságok “kimerülnek”, pontosabban inkább közkincsbe kerülnek. (Más szavakkal az előadóval szerződő új kiadó az eredeti hangfelvételre nézve nem szerezhet kiadói jogokat.) Egy másik rendkívül izgalmas rendelkezés szerint abban az esetben, ha az előadóművész nem rendszeres, royalty alapú díjazást kap a kiadótól, akkor az 50 év elteltével jogosulttá válik arra, hogy a kiadónak a hangfelvétel értékesítéséből származó bevételéből (vagyis nem a nyereségből, hanem az összes bevételből) 20% erejéig részesedjen. E jogáról nem mondhat le az előadóművész, azonban az érintett összeg kezelése egy kompetens közös jogkezelő hatáskörébe kell, hogy tartozzon. No, ez így elsőre talán sok, talán sűrű. Anikó azonban az ezekkel a rendelkezésekkel kapcsolatos valamennyi részletszabályt ismerteti, s jelzi az ezzel kapcsolatos hazai tennivalókat. (Így különösen figyelemre méltó az a megállapítás, miszerint az irányelv által biztosított mentesség, mely szerint a mikrovállalatoknak nem kell a fent említett 20%-ot kifizetniük, a gyakorlatban komoly problémát jelenthet hazánkban, mivel a MAHASZ adatai szerint valamennyi hazai kiadó e körbe tartozik. Ily módon azonban az irányelv kötelező rendelkezése értelmét veszti.)
Végül harmadik rendkívül fontos rendelkezéseként az irányelv arról rendelkezik, hogy a tagállamok között a társszerzős művek esetén megfigyelhető eltérő védelmi idő számításokat harmonizálni kell. A megoldás nagyon egyszerű: az utolsó elhunyt szerző halálától kell számítani a szerzőket megillető 70 éves védelmi időt. Anikó ennek fényében jelzi, hogy ha a magyar jogszabályi háttér (5-6., 31.§§) nem is a legtökéletesebben fedik az irányelv által megjelölteket, valójában az Szjt. összhangban áll az irányelvben foglaltakkal.
Bibliográfiai adatok:
Dr. Grad-Gyenge Anikó: A védelmiidő-irányelv módosításáról szóló szabályok átültetése a magyar jogba, Iparjogvédelmi és Szerzői jogi Szemle, 2012. augusztus, 4. szám, p. 16-34.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.