Előadás a Zentai Nyári Ifjúsági Játékokon

A minap a szerbiai Zentán, táborozó magyar ifjúság körében jártam, hogy egy röpke előadás keretében a szerzői jog alapjairól beszéljek. Az érdeklődés fokmérője minden esetben a kérdésekről érhető tetten. Tegnap nem keveset kaptam.

Gyémánt Richárd kollégám akcióban
A zentai ifjúsági rendezvény évek óta igyekszik egybegyűjteni a szerbiai magyar ifjakat egy hatalmas szórakozásra. Bár a fiatalok elmondása szerint az idei esemény kicsit lagymatag volt, ez legyen inkább ok arra, hogy jövőre még jobb legyen az esemény. (És persze aki még a hétvégéig marad, az továbbra is érezze jól magát.) Negyedmagammal azért utaztam egy órácskát oda és ugyanennyit vissza Szegedről, hogy a jogi kar oktatójaként némi érdekességről mesélhessek az ifjaknak (s mint kiderült, az előadás a csapatverseny részét képezte). A diáim az egyszerűségre törekedtek, s olyan kérdéseket beszéltünk át, mint hogy mi a mű, melyek a vagyoni jogok, mi a magáncélú többszörözés, mi a plágium, s mit tudnak a fiatalok a fájlcserélésről. Nem lepődtem meg, amikor ez utóbbi két téma kapcsán a kérdések is elkezdtek özönleni. Sőt, a 45 percem végeztével még külön is kellett vonulni, hogy néhány további kérdésre válaszoljak, illetve hogy az Artisjus Dal+Szerző című folyóiratának nálam lévő példányait kioszthassam. Az előadás után – nagy örömömre – a Vajdasági Televízió munkatársai interjút is készítettek velem. Amennyiben a felvétel felkerül a YouTube-ra (ahogy azt a kedves kollegina megígérte), be fogom ágyazni e posztba.
A nyári „hakni túra” hamarosan folytatódik. Hasonló témakör mentén, ám ezúttal Pogácsás Anett kolléganővel augusztus 9-én a Sziget Fesztiválon fogunk a szerzői jogról beszélgetni a bulizó fiatalokkal. Ha az is olyan pozitív élmény lesz, mint a zentai kirándulásom, akkor nagyon megéri majd felmenni Pestre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük