Cikkajánló #3.6 – Szerzői jogi tankönyv az SZTNH-tól

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) kiadásában május közepén jelent meg (többségében) Hepp Nóra és (egy fejezet erejéig) Fejesné Lőrincz Anna tollából a “Szerzői jog” című kiadvány. A témakör alapjai iránt érdeklődőknek könnyed nyári estékre kötelező olvasmány. Az alábbiakban közreadom a magam rövid értékelését, egy amolyan cikkajánlót (még ha e helyütt épp könyvről is van szól).

Hepp Nóra –
Fejesné Lőrincz Anna:
Szerzői jog
Az SZTNH tankönyvként ajánlja a vásárlók figyelmébe a mellékelt képpel illusztrált kötetet. A témakört feldolgozó tankönyvekből ugyan több is ismert, melyeket hagyományosan az egyes jogi karok specialistái jegyeznek. Ezt a trendet töri meg némiképp a szerzőtársak által írt könyv, amely a jogtudományon kívülről érkezik, azonban a rendelkezésre álló terjedelmi keretek között is a szakmaiság magas fokát tükrözi. 
A kötet 10 fejezetet tartalmaz, ebből azonban “csak” kilenc tartalmaz a szerzői jog rendszerét bemutató érdemi megállapításokat. Viszont épp a 10. fejezet az, ami egy kis pikantériát ad ennek az anyagnak az egyéb tankönyvekhez képest. Az utolsó fejezet ugyanis egy mini szerzői jogi tesztsort tartalmaz (a hozzá kapcsolódó válaszokkal persze). E kvíz kitöltése azok számára, akik az első kilenc egységen alaposan átrágják magukat, nem is lehet túlzottan nehéz.
A könyv jól strukturált, végig halad a szerzői jogi törvény fejezetein, röviden ismerteti a legfontosabb jogintézményeket. A kötet érdeme, hogy igyekszik a néha kesze-kusza törvényünk kapcsolódó rendelkezéseit logikus mederbe terelni. Így klasszikus alaptétele a szerzői jognak hazánkban, hogy a vagyoni jogok nem ruházhatók át másra. E tétel azonban csak részbe igaz, hiszen – ahogy arra a törvény maga is utal – ismertek kivételek. Nos, a tankönyv ezeket a kivételeket a törvényben való felbukkanásuk sorrendjében szépen bemutatja az olvasóknak.
Egyes helyeken a szöveg nem lép túl a törvény betűjén, máshol viszont színes példákkal egészíti ki a néha száraz normaszöveget. Különösen hasznosnak tűnnek azok a részek, amelyek a gyakorlatban leginkább előforduló szerződéstípusokkal, a felhasználások alternatív engedélyezésével (lásd különösen a Creative Commons mozgalmat), az ún. ghostwriter, szellemírók (szerző) jogi megítélésével foglalkoznak.
A könyv előnye, hogy kiváló példákkal, jogesetekkel igyekszik színesíteni az anyagot és a tételes jog megértését. Szerzői Jogi Szakértő Testületi szakvélemények, magyar és nemzetközi jogesetek, bírósági eljárásig nem jutó vitás ügyes sok helyen föltűnnek. Persze e ponton kritikát is meg lehet fogalmazni, mely azonban az olvasó telhetetlenségéből fakad: tessék még több példával szórakoztatni az olvasót. (Egyes részeknél hiányoztak a hazai és/vagy nemzetközi jogesetek.)
Mint minden könyvismertetőben, e helyütt is érdemes külön néhány olyan hiányosságra utalni, amelyek kiegészítése/kijavítása egy remélt második kiadás esetén tovább fokozhatják a kötet értékét és hasznosíthatóságát. Teljességgel érthető, hogy a – vélhetően előre kitűzött – terjedelmi korlátok betartása komoly kihívást jelent(het)ett a szerzőknek. Ugyanakkor több ponton érdemesnek tűnne az elemzést tovább szélesíteni. Így a merchandisingjog alig néhány sorban került csak bemutatásra, pedig az Egyesült Államok filmiparának a bevételei nagy részben ebből erednek. A jellegzetes kereskedelmi alak hasznosításának kérdése ráadásul rengeteg jogvitához vezetett már eddig is, és vélhetően ezután is gyakran lehet majd friss példákról hallani. 
A kötet szakmai színvonalát tovább növelheti a jövőben az irányadó szerzői jogi irodalom lábjegyzeti szintű beemelése. Egy további kritikai észrevétel lehet az, hogy a kötet nem mutat teljes koherenciát a forrásmegjelölés (arányossága) terén. Egyes esetekben a szerzői jogi törvényre utaló lábjegyzetek sorban követik egymást, más helyeken nagyon hiányoznak a passzusok citálása. Különösen igaz ez például a közös jogkezelés kérdéskörénél. A szerző(k) abban a szerencsés helyzetben van(nak), hogy az esetleges második kiadásra már részletes elemzést adhatnak majd a jogkimerüléssel kapcsolatos friss uniós joggyakorlatról. A usedSoft ítélet fényében némiképp átfogalmazásra kerülhet az alábbi mondat: 

“a terjesztési jogot kimeríteni csak a mű kézzel fogható példányának tulajdonba adásával (vagy annak engedélyezésével lehet, más módon (pl. online nyilvánossághoz közvetítéssel) nem.”

Nos, részemről ennyi. Egy színvonalas, a fiatalok (nem csak a joghallgatók) igényeit kielégítő kötet látott napvilágot, melyet mindenkinek örömmel ajánlok a figyelmébe. És még csak nem is drága!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.