A hétfői nap a jól ismert spanyol pontossággal kezdődött: a 9-re kiírt kezdés helyett még 9:20-kor is nyugodtan beszélgettek a szervezők a majdani előadókkal. Utána nem sokkal viszont elkezdődött végre az esemény. Agustí Cerillo, a Katalán Egyetem (Universitat de Catalunya) jogi karának vezetője nyitotta meg a kétnapos programot, beszédében röviden ismertette a várható szekciókat és a témát, amelyre épülő előadásokat hallhatunk majd. Ez pedig nem más, mint az online szórakoztatás világa, annak kihívásaival és lehetőségeivel. Beszélt a téma aktualitásáról és fontosságáról. Ezután következett a két nyitóelőadás.

Először Greg Lastowka lépett a mikrofon mögé, aki az egyesült államokbeli Rutgers University professzora, a 2010-ben megjelent Virtual Justice című könyv szerzője. Előadásában a virtuális világokban (Second Life, Minecraft) a felhasználók által alkotott tartalmak szerzői jogi védelméről beszélt. Találó hasonlattal a programokat elkészítő cégeket kastélyoknak nevezte, a felhasználók pedig a jobbágyok, akik munkájukkal a palota urát gazdagítják, építik a birodalmat. Felvázolta a szerinte legfontosabb különbséget a régi és a mai típusú alkotási folyamat között: míg korábban az alkotás -> értékesítés -> fogyasztás sorrendben haladt a termék, visszafelé pedig az érte fizetett ellenérték, manapság a fogyasztás már az alkotással is kiegészült, így a „termékek” is haladhatnak a másik irányba. Ezt követően a felhasználói tartalmak kritikáját fogalmazta meg a professzionális alkotásokkal szemben, ezek között említve a következőket:

– az alkotás folyamata így olcsóbb, kevesebb nehézségbe ütközik, mint egy professzionális előadónál

– a minőség általában gyengébb

– a jól sikerült alkotások később vélhetően professzionálissá válnak

– nem hoz pénzt

– bár amatőrök készítik, professzionális cégek által készített programokat, eszközöket, terjesztési módokat használnak.

Természetesen a felhasználói tartalmak elterjedését segítő tényezőket is felsorolta, ezek:

– sokkal demokratikusabbak

– sokkal hangsúlyosabb a közös munka

– sokkal jobban érvényesül a kulturális sokszínűség

– az átlagemberek is megpróbálhatják („idősebbek is elkezdhetik”, ahogy a szlogen mondta).

Végezetül megemlített néhány jogesetet, amelyben felhasználói tartalmakkal kapcsolatos bonyodalmakról esett szó (például a Marvel vs. NC Soft, ahol a képregénycég perelte a City of Heroeselőállítóját, mert játékában szuperhősök ruháihoz hasonlókat is lehetett tervezni – amire nem kértek engedélyt a Marveltől).

 A második „nyitóelődást” Fred von Lohmann, a Google vezető jogi tanácsosa tartotta. (Meglep bárkit is, hogy a Facebookon nincs fenn? 🙂 Nála a munkaköri leírásban van a Google+ használata, úgy érzem.) A cég tulajdonában lévő YouTube körül forgott az első néhány perc. Megtudhattuk, hogy percenként 72 óra anyagot töltenek fel a videómegosztóra – vagyis egy hónap alatt annyit, amennyi az Egyesült Államok eddigi televíziós történelme. Beszélt a Google szerzők védelmét célzó törekvéseiről, valamint egy innovatívabb stratégia kidolgozásáról. A szabad felhasználási esetkörök kapcsán beszélt arról, hogy a jogalkotásnak flexibilisebbnek kellene lennie. Próbálta a Google-lel kapcsolatos tévhitet eloszlatni: szerinte az indexelés még csak gyerekcipőben jár, az internet töredékét térképezték még csak fel szervereikkel (azt csak én kérdezem: miért is fontos, hogy az EGÉSZET ellenőrizze a Google?). A másik fejlesztésre váró feladat a felhők kezelése (cloud computing), ennek szabályozása szerinte a közeljövőben megtörténik. Ebben az európai országok előnnyel rendelkeznek ugyan (az Egyesült Királyság, Írország és Hollandia szabályozását említette), de van még mit alakítani rajta.

A kávészünetet követően először Federica Casarosa előadását hallgathattuk, aki 12 percében a sokat emlegetett 2000/31/EK irányelv internetes szolgáltatók felelősségére vonatkozó rendelkezéseit hasonlította össze Olaszország és Franciaország vonatkozásában. Míg előbbi gyakorlatilag szó szerint átvette az irányelv rendelkezéseit, utóbbi saját megoldást választott az értesítési és eltávolítási eljárás lefolytatására. Még egy fontos különbség: míg Olaszországban különbséget tesznek aktív és passzív szolgáltatók között, a franciáknál ilyen megkülönböztetés nincs. Utána a már tavalyról is ismert Benjamin Farrand beszélt a számítógépes emulátorprogramok által okozott szerzői jogi problémákról. Érdekes a helyzet: alapesetben ki játszana egy tizenéves SEGA-programmal a televízióhoz kötött konzolon? Néhány alkalmazás segítségével a számítógépen kelthetjük életre ezeket, amely természetesen szerzői jogsértést eredményez. Javaslata szerint érdemes lenne a védelmi időt a számítógépes játékok tekintetében 15-20 évre csökkenteni. Érdekes meglátás, de valljuk be: van benne valami. Harmadikként Robin Keeremans beszélt a Digital Cloud Recorder problémájáról, amely gyakorlatilag a televíziós adásokat rögzítő set top boxok elnevezése, a modern VCR. Viszont rendelkezik három fontos jellemzővel, ezeket format, screen és time-shifting néven illette. Ezek kifejtését követően konklúziójában arra jutott, hogy a jelenlegi környezetben valószínűleg a videomagnót is jogsértőnek könyvelnék el – mindenképpen több rugalmasságot szeretne a jogalkotóktól. Őt követte a februári szegedi konferenciánkról is ismert Enrico Bonadio, aki a közös jogkezelőkkel kapcsolatban tartott előadást. Legnagyobb kérdése az volt: szükség van-e egyetlen nagy európai közös jogkezelő szervezetre, vagy ez maradjon nemzeti hatáskör? Érvek és ellenérvek hangzottak el – mindkét oldal elég meggyőzőnek tűnik, ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni a kérdést. Végezetül Aura Bertoni beszélt a felhő alapú zenei cyberlocker szolgáltatókról. Ilyen esetekben milyen szabályozás szükséges, ki és hogyan részesüljön az esetleges jogdíjakról?

Az ebédszünetet követően két szekcióra oszlott a társaság. Egy kisebb teremben alapvető jogokkal kapcsolatos előadások voltak, amely ugyan jobban érdekelt volna, de mindegyik spanyol nyelven volt. Mivel ott nem biztosítottak szinkrontolmácsot, a tudásom pedig eléggé megkopott, maradtam a nagyobbik teremben. Itt először Margaret Carran beszélt az internetes szerencsejátékkal kapcsolatos legendákról és a valóságról. Érdemes kiemelni, hogy Angliában léteznek olyan oldalak, ahol a kiskorúak játékpénzzel játszhatnak szerencsejátékokat. A kérdés adott: hazardírozók generációját neveljük? Covadonga Mallada a büntetőjog oldaláról közelítette meg a Second Life-fal és a World of Warcrafttal kapcsolatos visszaéléseket. Mint ismeretes, ezek esetében hitelkártyánkkal vagy más módon (pl. PayPal) vásárolhatunk virtuális dolgokat valódi pénzen – egyszerű vadászterület ez a kártyaadatokkal visszaélő bűnözőknek. Antoni Rubí egy másik problémát boncolgatott: Michael Donnelly jogesetét ismertette, aki egy trainer programot írt a World of Warcrafthoz, amely számos dolgot megcsinál a játékos helyett, így gyorsabban fejlődik a karaktere (amellyel időt spórol). A bíróság az ítéletben kimondta, hogy szerzői jogsértés nem történt, de a Blizzarddal kötött szerződést megsértette Donnelly, amikor létrehozta a programot. A szekció utolsó előadója a lengyel Zofia Bednarz volt, aki a fogyasztók jogairól szóló 2011/83/EU irányelv ellentmondásos intézkedéseit ismertette.

Ezt követően egy kerekasztal-jellegű vitában három úriember, Francisco Pérez, Alberto Palomar és Albert Augustinoy beszéltek az online játékok szabályozásának kérdéséről. Előbbi kettő gyakorlati, utóbbi pedig elméleti szakember, így érdekes vita bontakozott ki a különböző nézőpontokból. Szó esett spanyol alkotmánybírósági határozatról, az állami lottómonopóliumról, valamint a sportfogadás és egyén netes szerencsejátékok szabályozásáról. A téma eléggé speciális, szerzői jogi relevanciája kevés, de érdekes volt a kívülről egyszerűnek látszó folyamatok (pénzt utalok egy cégnek, két kattintással fogadok egy sporteseményre, majd várom a kimenetelt) mögé látni.

A nap zárásaként egy újabb háromszereplős beszélgetést hallhattunk, ezúttal Jaume Ripoll, Josep Monleón és Sydney Borjas részvételével a tartalmak internetes terjesztésének új modelleiről. Hallhattunk filmforgalmazásról, az előadók és szerzők védelméről, a Netflixről, Ripoll pedig saját 3 éves gyermeke példáján keresztül (aki állítása szerint nála jobban használja az iPadet, valamint a tévékészüléken is át szeretné húzni a mesék szereplőit egyik helyről a másikra, mert az érintőképernyőhöz van szokva) mutatta be, mire számíthatunk az elkövetkezőkben, milyen változások figyelhetőek meg a terjesztési modellekben, amelyek jogi szabályozást követelnek.

Izgalmas és hosszú napon vagyunk túl, holnap pedig 16:30 környékén én is mikrofon mögé lépek az előadásommal – természetesen az azt megelőző és követő eseményekről is beszámolok majd. Aki pedig addig sem szeretne unatkozni, innen letöltheti a konferenciakiadványt, amely minden elhangzott előadást tartalmazza tanulmány formájában.