Egy valamiről nem meséltem tegnap: a konferencia pontos helyszínéről. Ez pedig nem más, mint a gyönyörű CosmoCaixa, egy tudományos múzeum. Mivel egy dombról nyílik a bejárata, a szintek lefelé találhatóak meg, -5-tel bezárólag. Ez előtt 170 millió évtől (a dinoszauruszok korától) napjainkig követhetjük nyomon a földi élet fejlődését, középpontban az emberrel. Az épület egyik végében egy komplett őserdő is megtalálható, mindenféle növényekkel és számos élőlénnyel (madarakat és rengeteg fajta halat láttam bekukkantva). Ezen kívül egy külön részben Csodák Palotája-szerű kiállítás is található, ahol különböző fizikai kísérleteket végezhetünk el gombokat nyomogatva. Az épület közepén pedig egy nagy ingát is találhatunk, mely a körben elhelyezett acélrudakat dönti el, percenként egyet. Fémes csattanással követhetjük tehát az idő múlását. A két nap ebédszünetében volt alkalmam végigszaladni a kiállítást, de sokkal több időt is el bírtam volna itt tölteni.

Most pedig térjünk vissza a konferenciára. A nyitóelőadást a mai napon Pedro A. de Miguel tartotta, egy madridi egyetem professzora. Témája az internetes szolgáltatások fogyasztóinak védelme volt. Alapvetése, hogy külön kell vizsgálni az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió rendelkezéseit. Mindkét csoportosulásból egy tagállamot választott ki: Kaliforniát és Németországot. Ezek törvénykezését és kapcsolódó jogeseteit ismertette. Kitért a már tegnap Zofia Bednarz által bemutatott 2011-es irányelvre, amely szerinte semmilyen újdonságot nem tartalmaz. A német szabályozásról elmondta: változtatás nélkül ültették át az irányelv rendelkezéseit. Ezután az adatkezelés témájára tért ki, a 95/46/EK irányelv 4. cikk (1) bekezdés a) és c) pontjait boncolgatta. Ezzel kapcsolatban beszélt arról a problémáról, hogy a nagy globális szolgáltatók általában az Egyesült Államokban rendelkeznek központtal, így például a Google határozottan kijelentette, hogy rá az EU törvényei nem vonatkoznak, amivel kapcsolatban nemtetszését fejezte ki. Szerintem nem csak én lettem volna kíváncsi Fred von Luhmann reakciójára, de ő ma már nem gyarapította a hallgatóság sorait.

A rövid kávészünetet követően az esemény egyik szponzora, az El Derecho nevű cég tartott színes-érdekes bemutatót termékeiről. A következő szekcióban a téma a magánélet (privacy) és az elektronikus kereskedelem kapcsolata körül forgott. Első előadónk Eleni Kosta volt, a leuveni egyetemről. Szó esett a 2002/58/EK irányelv 5. cikk (3) bekezdéséről, amelyet egyszerűen „cookie provision” néven emlegetett, de minden hasonló technikai megoldásra alkalmazandó. A 2009/136/EK irányelv (amely „Citizen Rights Directive” néven is ismert) 65. pontja kapcsán (amely tiltja a titkos adatrögzítést) először elmagyarázta a first-party és a third-party cookiek közötti különbséget. Előbbit csak az adott oldal használja, míg az utóbbit harmadik fél, általában hirdetési szolgáltatók. Alapértelmezésben a böngészőnk mindkettőt engedélyezi. Az előadó szerint az egyik nagyon fontos feladat, hogy az átlag felhasználókat erre figyelmeztessék, valamint az egyes oldalak is külön engedélyeztessék velük a cookiekat (ez történhet információs banner, popup ablak vagy más, figyelemfelhívó formában). Őt követte Esther Martínez, aki hasonló témában adott elő, de kifejezetten a közösségi oldalakon történő reklámozást vizsgálta. Ő is szóba hozta a fentebb említett 1995-ös és 2002-es irányelveket, a cookiekkal kapcsolatban pedig egyetlen tanácsot fogalmazott meg: tanuljuk meg a használatukat. Ez viszont nem megy anélkül, hogy erre ne hívnák fel a figyelmünket. Utána Maria de Miguel következett, akinek témája különösen érdekesnek bizonyult. Általában az internettel kapcsolatban a kiskorúak védelmét tartják szem előtt a különböző megoldásokkal. Ő az idősebbeket, konkrétan a 65-80 év közötti korosztályt fenyegető internetes veszélyekről beszélt. Talán nevetségesnek hangzik ez, de gondoljunk bele: egy naivabb, internetet használó idősebb embertől sokkal könnyebb kicsalni a bankkártya-adatait, mint egy fiatalabbtól. Beszélt a fennálló technológiai szakadékról a korosztályok között, végezetül a szabályozás szükségességét említette. A feminin panel utolsó előadója, Cristina Blasi a PNR és SWIFT-egyezményekről beszélt. Bevallom, nem sokat tudok a témáról, ezért gyorsan segítséget is kellett kérnem, de így már tisztul a helyzet. A szabályozás történetét a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásoktól kezdte, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közötti egyezményeken haladt végig. Ezek dátumai: 2004, 2006, 2007, 2012. Közöttük fontos, változtatást igénylő események történtek, például a legutóbbi egyezményt a Lisszaboni szerződés hatályba lépése indokolta.

The Drunken Pirate

A kellemes ebéd után egy rövid panelre került sor, amely a „right to be forgotten” (a felejtés joga) körül forgott. Nagyon röviden ez azt jelenti, hogy az internetre felkerült tartalmakat kérésre is lehet törölni (vagy figyelmen kívül hagyni), amennyiben azok már nem aktuálisak vagy nem olyan fényben tüntetik fel az illetőt, amilyenben ő szeretné. Főleg a közösségi oldalakon megjelenő tartalmak körül forogtak az előadások, közülük először az ausztrál David Lindsay beszélt. Rögtön sikerült velünk elképzeltetnie, miről is van szó: röviden vázolta Stacy Snyder esetét, aki a MySpace közösségi oldalra töltötte fel az oldalt látható fényképet, amelynek köszönhetően nem kapta meg tanári diplomáját, mert az iskola nem tartotta méltónak a magatartását. Ezzel kapcsolatban két dologról beszélt előadónk: az otthon készült képek ne legyenek felhasználhatóak senki ellen, illetve hasonló esetben adatkezelőknek minősíthetők-e a magánszemélyek? Ezt követően arra tett javaslatot, hogy 95/46/EK irányelv 17. cikk (3) bekezdését szerinte törölni kellene, valamint fontos lenne pontosítani a releváns fogalmakat és a bírósági döntéseket is szinkronba hozni ezzel kapcsolatban. María Dolores Palacio ezután a szólásszabadság és az információhoz jutás szabadságának hasonló rendelkezéseit elemezte. A keresőszolgáltatásokról beszélt legtöbbet, ezekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a személyes adatok indexelése szerinte teljességgel elfogadhatatlan. A görög Lilian Mitrou egy saját országát érintő szabályozásról beszélt, ez pedig a „naming and shaming”, azaz a megnevezés és a kellemetlen helyzetbe hozás problematikája. Hazájában mostanában fogadtak el egy törvényt, amelynek értelmében bizonyos bűnök elkövetése esetén (szexuális bűncselekmények, adóvisszaélések) a tettesek neve teljes egészében közzétehető, akár a közbiztonságra, akár a bűnismétlés elkerülésére hivatkozással. Természetesen ilyenkor is felmerül az ártatlanság vélelme: csak feltételezett tettesek esetén ez nem alkalmazható.

Életkép a konferencia második napjáról.

Ezt követően elérkezett az idő és én is a fent látható asztal mögé ülhettem. Ebben a szekcióban kormányzati, törvényhozási kérdésekkel foglalkoztunk, az első előadó pedig Andrew McDiarmid volt. Számunkra ismerős témákról esett szó: a jogérvényesítés fejlődése a Napster-, Grokster- és Limewire-eseteken keresztül, a törvényhozásban pedig a 2008-as PRO-IP Act, a PIPA, SOPA és az ACTA került említésre. Ezután felsorolta és kifejtette a kiegyensúlyozott szerzői jogvédelem végrehajtásának alapelveit, amelyek a következők:

• az igazi „rosszfiúkat” vegyük célba
• őrizzük meg a safe harborokat
• vegyük számba a költségeket és hasznokat
• építsünk az önkéntességre
• tűzzünk ki reális célokat
• és oktassunk, valamint hozzunk létre jogszerű megoldásokat a jogsértők kiváltására.

Utána Christopher T. Marsden következett, aki tavaly nyitóelőadást tartott, idén a 12 percbe kellett beleférnie. Ezúttal is egy megjelent könyvéről beszélt, amely az internetes társszabályozás problémáját boncolgatja. Ezt a teljes állami szabályozás és az önszabályozás közé helyezte el, diagramokkal és ábrákkal alátámasztva nézőpontját. Feltette a kérdést: van-e szerepe a civil társadalomnak az internet szabályozásában? Hozzászólhatnak-e ilyen témákhoz? A válasza egybeesett az enyémmel, határozott igent mondott erre. Ahogyan beszélhetünk Web 2.0-ról, szerinte szükség van Szabályozás 2.0-ára és Törvényalkotás 2.0-ára, minden esetben a felhasználókat bevonva a folyamatba. A zaragozai egyetem professzora, Fernando Galindo a demokrácia és a politikai részvétel kapcsolatáról beszélt, főleg az információs és kommunikációs technológiák demokráciával való kapcsolatáról, valamint az információhoz jutás fontosságáról és egyszerűségéről. Példaként említette Brazíliát, ahol immáron interneten keresztül is lehet szavazni bizonyos esetekben – pedig ott még a világátlagot sem éri el az internetkapcsolattal rendelkező háztartások aránya. Maria Grazia előadásában az internetes magánélet legnagyobb veszélyeiről beszélt, felsorolva a „cyberbűnök” (cybercrimes) egyáltalán nem teljes kategóriáját. Közöttük örömmel vettem észre a szerzői jogsértéseket is a bankkártya-adatokkal visszaélések és más hasonló finomságok között. Szó esett még nemzetbiztonsági ügyekről, a cyberbűnök szűkebb és tágabb fogalmairól. A szekció utolsó előadójaként pedig Németh László… Igen, ez én vagyok. Szóval a PIPA, SOPA volt természetesen a téma, ahogyan ezt a blogot olvasók már tőlem megszokhatták. Többet nem is mondanék – akit érdekel a dolog, a tegnap linkelt tanulmánykötetből olvassa el az írásomat. Vagy ezen a linken megtekintheti a prezentációt.

Rövid kávészünetet követően az események felpörögtek. A mai nap sem maradhatott el kerekasztal-beszélgetés nélkül. A Google szponzorálásában ismét elméleti és gyakorlati szakemberek vitáztak az internetes magánélet fontosságáról, szabályozási lehetőségeiről. Két hölgy, Esther Mitjans és María González, valamint két úriember, Jusé Luis Piñar és Antonio Troncoso beszélgettek a témáról. De nem csak ők: a közönség számomra meglepő módon nem volt még fáradt és rengeteg kérdéssel bombázták az előadókat. Viszont még így is hamarabb került sor a konferencia lezárására, mint ahogy eredetileg ki volt írva: az óra még a hetet sem ütötte el, amikor Nacho Alamillo megköszönte minden előadónak és résztvevőnek a kétnapos kitartást, egy mindenre kiterjedő összefoglaló beszédében.

Ennyi tehát erre az évre, a kérdés pedig adott: Barcelona 2013-ban újra? Csak reménykedni tudok abban, hogy ismét el tudok majd jutni erre a fantasztikus konferenciára, ahol a szerzői jog iránt érdeklődők rengeteg új információval és ötlettel gazdagodhatnak.