Sűrű hét az IP jegyében – away to Turku

Immáron kilencedjére, hagyományosnak mondható finnországi utamra indultam vasárnap. A célpont ezúttal is Turku, Finnország korábbi fővárosa. Sok-sok szakmai érdekesség várható ezen a héten. Vegyük szépen számba őket.

Először is, ha már Erasmus oktatói mobilitásról beszélünk, egy kurzust fogok tartani a digitális szerzői jogok köréből, ezúttal olyan kérdéseket boncolgatva, amely a gazdasági innováció, illetve a kultúra fejlesztésével függenek össze. E témák közül is kiemelkedik a könyvdigitalizáció és az árva művek jogi problematikája, de meglátásom szerint az internetes felhasználások jövőjét érdemben fogja befolyásolni a fájlcserélő alkalmazásokkal szembeni jogi fellépés lehetősége és sikere. Ennek megfelelően beszélni fogok a jogérvényesítés jelenlegi tendenciáiról az EU-ban, és némileg kitekintek az USÁ-ra is. Végül a már jól megszokott, szerintem igenis innovatív felhasználási mód, a sampling vizsgálata következik. (Jó felvezetőként a jövő heti pesti előadásomhoz.)
Csapat munka  közben

A délelőtti előadásaimat délutáni szemináriumok fogják követni. Mivel a turkui jogi kar által indított információs társadalmi képzés keretében külön tézist kell írniuk a diákoknak, melyeket nyilvános keretek között kell előadniuk és megvédeniük (értsd: a teljes csoport és oktatók előtt), meghívást kaptam, hogy én is „zsűrizzek”. Sőt, legkevesebb 5 olyan dolgozat készült, amelyek kifejezetten megmozgatták a fantáziámat (árva művek, fokozatos válasz, cloud computing, kiterjesztett közös jogkezelés és GNU licencek).

És végül csütörtökön és pénteken nemzetközi konferenciának ad otthont Turku, amelyen a szellemi tulajdonvédelem, a telekommunikáció, innováció és néhány ehhez hasonló kulcsszó mentén szerveződnek az egyes panelek. Ráadásul olyan emberekkel, akiknek egy részét már ismerem (Doris Long, Peter Yu, Tuomas Mylly, Ulla-Maija Mylly, Lars Smith, Enrico Bonadio, Daniel Acquah, Llewellyn Gibbons, Stump Krisztina, Bruce Kennedy, Katja Lindroos és John Cross), vagy egy részétől olvastam egyet s mást, s végre jó lesz megismerni (ilyen Yoshiyuki Tamura, akiről minden félévben említést teszek). S ami a legnagyobb, Finnország főtanácsnoka az Európai Bíróságról, Niilo Jääskinen keynote speech-et tart majd pénteken. Hogy persze az életem ne legyen egyszerű, a csütörtök délutáni panelben előadott mondandómat követően pénteken délutánra bekerültem a záró panelbe. Itt amennyire csak lehet, informálisan kellene megpróbálnom 5-10 percben beszélni az általam legérdekesebbnek tartott kérdésekről. Van ám izgalom:-)
Az oktatási feladatokkal senkit nem fogok untatni, ugyanakkor a konferenciáról vázlatosan ezúttal is szeretnék beszámolni minden olvasónak. Fotók lesznek, ígérem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük