Közös jogkezelés – reformízelítő

2012. április 5-én Sarkady Ildikó, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának jogi főosztályának korábbi vezetője járt Szegeden, hogy a lelkes joghallgatóknak tartson előadást a közös jogkezelés múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Gellén Klára dékánhelyettes asszony meghívására látogatott el napfényes városunkba Sarkady Ildikó, hogy az érdeklődő joghallgatóknak (köztük InfoCopy diákkörünk néhány tagjának) tartson egy tömör összefoglalót a közös jogkezelés kialakulásáról, működésének okairól és hasznosságáról, valamint – leginkább – a közös jogkezelés szabályozását az elmúlt több mint egy évben ért legfontosabb változásokról. 
Ennek megfelelően részletes betekintést kaphattunk a többek között Magyar Szabadalmi Hivatalból SZTNH-t varázsoló 2010. évi CXLVIII. törvényről, amely egyébként megteremtette a közös jogkezelés SZTNH általi felügyeletének jogi kereteit (addig a kultúráért felelős miniszter hatáskörébe tartozott a közös jogkezelők felügyelete, ide értve például a díjszabások jóváhagyását). 
A 2011. évi CLXXIII. törvény, melynek elfogadásáról – illetve annak szerzői jog szempontjából legfontosabb rendelkezéseiről – én is rengeteget értekeztem, ennél is részletesebben ismertetésre került. A szerzői jogi törvény legújabb rendelkezéseinek előkészítését felügyelő Sarkady Ildikó több olyan információt is megosztott ennek során a lelkes hallgatósággal, amelyek nem igazán olvashatók ki a törvény betűiből. Számomra például különösen értékes volt az a megállapítás, miszerint a közös jogkezelés papír alapú liberalizációja valójában nem fog a közös jogkezelés jelenlegi kereteinek változásához vezetni. A törvénymódosítás legfontosabb hatását ennek megfelelően az előadó a jogkezelők gazdálkodásának az eddigieknél átláthatóbbá tételében, illetve a díjszabások elfogadását rögzítő eljárási szabályok pontosításában látja.
Ugyan az idő nem adott erre lehetőséget, sok-sok vonatkozó kérdésről lehetett volna még beszélni. Épp ezért bízok abban, hogy bizonyos idő elteltével valaki ismét lelátogat majd hozzánk Szegedre, hogy az új törvényi előírások gyakorlati fejlődéséről beszámoljon nekünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.