Cikkajánló #3.2 – A HADOPI első csapásai
A HADOPI létrehozása óta a „három csapás” rendszerével kapcsolatban több ízben felmerült az a kérdés: vajon milyen hatékonysággal fog működni a rendszer? Ahogy azt egy korábban megjelent cikkemben is kifejtettem, addig korai ünnepelni vagy temetni az elképzelést, amíg nincs egy szignifikáns időintervallumra vonatkozó visszacsatolás. Azaz az akció vajon milyen reakciót vált ki a fájlmegosztó társadalomból? Utóbbi kérdésre talán még mindig korai választ keresni, azonban az első tapasztalatokkal már érdemes foglalkozni.
Hajdú Dóra, a blog egyik kiváló szerzője az Infokommunikáció és Jog című folyóirat decemberi számában a HADOPI első csapásairól ír. Az eddigi folyamatot illetően számos adatot tár elénk: az első figyelmeztető e-mailek kiküldésére 2010. október 1-én került sor (2011 júniusában már a második figyelmeztetések elküldésénél tartottak) és a harmadik szakaszba egyelőre csekély számú ügy lépett, tehát messzemenő következtetéseket egyelőre botorság lenne levonni. Főleg úgy, hogy a HADOPI eljárását követő bírósági döntések még nem születtek. Az viszont tény, hogy az eljáró hatóság nem kis ügybuzgalommal vetette bele magát a munkába, ugyanis (ahogy ez Dóra cikkéből kiderül) már 2011 májusában 11500 IP cím azonosítását kérték az ISP-ktől.
Az is kiderül a cikkből, hogy a francia jogalkotó az intézmény represszívnek ható jellegét egy csokor, a hatósági eljárásnál sokkal puhább preventív kezdeményezéssel igyekszik árnyalni. Nem speciálisan a HADOPI-val kapcsolatban hangoztatott érv a legális források, csatornák hiánya, illetve erre reflektálva ezek bővítésének szándéka. Ez jelen esetben azonban nem maradt üres jogalkotói ígéret, ugyanis a szerv feladatai között szerepel az is, hogy a jogszerű forrásokat jól megkülönböztethető minősítéssel lássa el. (Azaz például egy zeneszámokat legálisan lehívásra hozzáférhetővé tévő webáruház megkapja a minősítést, egy logó pedig jelzi a fogyasztók felé az előbbi tényt.)
Nagyon érdekes továbbá a „Carte musique” elnevezésű kezdeményezés, amely a fiatalok, jogszerű forrásból történő zenevásárlását támogatja a költségek bizonyos mértékig történő átvállalásával. Arra természetesen semmi garancia nincs, hogy a kedvezmény igénybevétele után továbbra is ezt az utat választja majd az adott korcsoport zenei igényei kielégítésére. Némi „szépségtapasz” érzete van az intézménynek, nyilván a HADOPI elfogadását is növelendő. Alapvetően egy (az alkotmányos aggályok és uniós csatározások után) csiszolódó rendszerről van szó, amely kevésbé direkt (autorizációs, dotációs és konzultatív) elemeivel együtt egy szerves elgondolás makacs képzetét, ám talán nem hiú ábrándját keltheti bennünk. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a HADOPI már nem csak politikai cél, hanem a politika több irányba forgatható eszköze is, erősen ajánlott elolvasni Dóra egyik legújabb bejegyzését, amelyben a HADOPI francia elnökválasztási kampányban betöltött szerepéről ír.