Junior Szabadegyetemi előadás a TiszapART Tv-n

December közepén előadást tartottam a Junior Szabadegyetem keretében a fájlcserélésről – kicsit más szemszögből. Ennek keretében ugyanis alaposan szemügyre vettem a szerzői jog és a technológia összefonódását, valamint megnéztem, hogy melyek azok a legfontosabb akadályok, melyek a témakör jogi feloldását megnehezítik. Ma „kezdik” vetíteni a TiszapART TV-ben a felvételt.

A kedves szervezők levele szerint a Junior Szabadegyetem keretében tartott előadásom „január 9-én hétfőn 19 órától kerül adásba. Ismétlés 22 órától, kedden 20 és 23 órától, szerdán 10 órától, pénteken 19 és 22 órától, szombaton 8 órától és vasárnap 13 órától”.
Hm… Kilencszer? Nem sok ez? 

Ja, és ha valaki érdeklődik, hogy a csatorna országos lefedettségű-e, hát sajnos nem. Lesz-e internetes közvetítés? Sajnos nem. Viszont ígértek nekem egy DVD-s felvételt. Szóval amint lehet, felkerül a YouTube-ra, és közkinccsé teszem. (Mármint szerzői jogilag nem, hiszen nem én vagyok egyedül a jogosult az előadás vonatkozásában. Vagyis helyesebb inkább azt mondani, hogy közszemlére fogom tenni, amint csak lehet.) Aki azonban teheti, érdekli és van egy szabad órája, az kapcsolja be a televíziót.

Update #1: Megnéztem… Hát… Azért nem kicsit furcsa magamat kívülről nézni, és ilyenkor kezdem megérteni, miért magyarázkodnak állandóan a magyar szövetségi kapitányok. Ha egy kicsit több időm lett volna, nem hadarok ennyire stb. Mindenesetre RENGETEGET lehet tanulni egy ilyen felvételből. A rutin pedig majd jön idővel.

2 thoughts on “Junior Szabadegyetemi előadás a TiszapART Tv-n”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük