Breaking News: Elfogadták az Szjt. reformjavaslatot

Sajnos az Országgyűlés honlapja elég lassan frissül (no, azóta ezt megoldottuk!), így még a módosító javaslatok elfogadásáról vagy elutasításáról sem tudtam eddig részletes beszámolót készíteni. Egy azonban biztos: 2011. december 5-én az Országgyűlés pontban 20:03:38-kor elfogadta „A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról” szóló T/4859-es számú törvényjavaslatot.

A törvényjavaslatot 302 igen, 19 nem ellenében, 1 tartózkodással került elfogadásra. (Mindenki más távol, vagy igazoltan távol tartózkodott az ülésteremtől.) A számok világosak, akárcsak a statisztikák. A Fidesz képviselőinek 90%-a (203 szavazat) az igen gombot nyomta, akárcsak az MSZP képviselők 67%-a (32 szavazat), valamint a Jobbikos politikusok 74%-a (34 szavazat). A másik kormánypárti frakció, a KDNP további 32 igent adott a javaslatnak (ez a képviselőcsoport 86%-át jelenti). Az LMP 15 képviselője közül 5 igazoltan távol tartózkodott, a 10 jelenlévő honatya viszont egyöntetűen a nem gombot nyomta meg. A függetlenek közül egyedül Pősze Lajos értett egyet a javaslattal, a másik 13 személyből heten távol voltak (négyen igazoltan), hatan viszont nemmel szavaztak. Az elutasítók táborát gazdagította például a tárgyalások során egészen aktív Gaudi-Nagy Tamás.

Az ügy – erőltetett – sürgősségét hűen igazolja, hogy az Országgyűlés 20:04:07-kor azt is megszavazta, hogy a javaslat sürgősséggel kerüljön kihirdetésre. Ezúttal kihagynám a szavazatarányok ismertetését.
Az Országgyűlés honlapja szerint a szöveg az Országgyűlés elnökének aláírására vár. Ezek után a dokumentum a Köztársasági Elnök asztalára fog kerülni. Mivel a tervezet témája se nem tűnik alkotmányosan aggályosnak, politikai vétóra pedig hasonlóan 0% esélyt látok, a reform még idén kihirdetésre fog kerülni.

Szerintem kár…

A mai napon (december 7-én) a Kluwer Coypright Blog leközölte Grad-Gyenge Anikó (angol nyelvű) írását a törvényről. Anikónak gratula a tárgyilagosságért. A nemzetközi szerzői jogi közösség reakcióját érdeklődve várom.

December 7-én tette közzé írását az SG.hu is a témát illetően.

December 8-ától pedig online elérhető az Artisjus által összeállított tömör tájékoztató a törvénymódosításról. Akinek csak erre van ideje, ezt lapozgassa.

És íme egy cikk a HVG.hu oldalról. A minisztérium megmagyarázza, miért is jó a törvény…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük