Szoláriumretorika

Nem is oly rég a szerzői joggal kapcsolatos retorika problémáiról készítettem egy bejegyzést. Akkor például az MPAA propaganda szövegét kritizáltam. Egy dolgot felejtettem csak el: nem pusztán a szerzői jogosultak szoktak tévesen fogalmazni. Hanem a sajtó is.

Melitta hallgatóm, az InfoCopy Diákkör oszlopos tagja hívta fel a figyelmemet helyi lapunk, a Délmagyarország online cikkére, mely a “Megbüntetett egy szegedi szoláriumstúdiót az Artisjus” címet viselte. A cikk hátterében álló esemény világosabb a napnál is. A szerzői jogi törvény világosan kimondja, hogy a szerzői művek és az azokat rögzítő hangfelvételek (melyek további két “szomszédos jogot” keletkeztetnek az előadó és a hangfelvétel előállítója oldalán) nyilvános előadása esetén jogdíjat kell fizetni. Ahogy arra Tóth Péter Benjámin, az Artisjus riportban megszólaltatott stratégiai és kommunikációs igazgatója is utalt, ez nem valamiféle adó, hanem a felhasználás ellenértéke. Más szavakkal: ha valaki zenéjét azért játszod a boltban, hogy a vevőid jobban érezzék magukat, visszatérjenek, következésképp többet költsenek nálad, akkor logikus, hogy a bevételedből valamennyit vissza kell osztani annak, akinek a segítségét erre igénybe vetted.
Ennek fényében aztán elég szomorú, hogy a cikk címében a “büntet” ige szerepel. Az Artisjus nem büntetett, hiszen nem hatóság, amely “büntethetne”, csupán a törvény által rögzített feladatát teljesítette. Privát véleményem szerint az a havi pár ezer forint igenis fontos bevételt keletkeztet a jogosultak oldalán, míg a szolgáltatóknak nem szabad, hogy sokat ártson. (Erről egyébként épp Tóth Péter Benjámin is írt az oldalon, lásd: 58. komment.)
Nem igazán tudom megérteni a kommentelők többségének általános haragját. Jó, lehet nem szeretni a sokak által gonosznak titulált közös jogkezelőket, de higgye el mindenki: nélkülük nehezebb lenne. Talán még a közös jogkezelők által beszedett jogdíjak kezelését is lehet kritizálni, bár szerintem fölösleges. (Főleg ne felületes vagy épp alaptalan hírek alapján. Lásd a Magyar Nemzet egy cikkével kapcsolatos véleményemet itt.)
Aztán lám, van ott néhány olyan vélemény is, melyek tartalma vajmi keveset mozdítja elő nem csak a cikkben említett kérdést, de a szerzői jog helyes megértését is.
50. komment “varadipal” részéről: “A lakótelepekre mikor jön ki az ellenőr? Egy két állat a nyitott ablaknál üvöltő zeneszerszámmal egy egész városrészt szórakoztat, ha akarják, ha nem.” Bár nem biztos, hogy elvárható, hogy a szerzői jogi törvényt mindenki ismerje, de már a kifejezésből, hogy “nyilvános előadás” következik, hogy a magáncélú zenehallgatás, bármilyen udvariatlanul is hangos, utcára kiszűrődő tevékenység, nem azonos a szolárium üzleti cselekményével.
DMagóg több bejegyzést is tett, sajnos mind – nevéből eredően is – demagóg, tartalom nélküli és a szerzői jog ismeretének teljes hiányára utal. A kedvencem amúgy a 49. komment: “Valaki(k) nagyon jól jár(nak) ezzel a látványos és törvényes kaszálással is. Kiknek szedik, mennyibe kerül a beszedés, mennyi jut azoknak, akiket illetne? Nekem törvényes tolvajlásnak tűnik az egész, úgy, ahogy van!” Igen, valakik tényleg jól járnak ezzel: azok, akik a dalok megírták, előadták és kiadták. Ez olyan bűn? Talán jobb lenne, ha senkinek nem fizetnénk, talán jobb lenne, ha nem is készülnének új dalok. Én ebben viszont nem hiszek. Mennyi jut azoknak, akiket illetne? Hoppá, hirtelen mégis számít, kié az a pénz. Tóth Péter Benjámin erre is felelt (58. komment), én nem ismétlem meg. Törvényes tolvajlás? Akkor én is mondok egy demagóg, mégis sokkal relevánsabb állítást: mit szólna DMagóg, ha holnaptól ingyen kellene dolgoznia a munkahelyén?
No, szerintem ennyi elég. Minden fent leírt tökéletesen igazolja, hogy a téma relatíve egyszerűsége ellenére a retorika mennyire el tudja terelni a rossz irányba a beszélgetést. És sajnos nem csak a jogosulti oldalon, hanem a fogyasztói oldalon is.

Az ügy kapcsán a Délmagyarország utóbb megszólaltatta a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének elnökét, Czutor Zoltánt.

29 thoughts on “Szoláriumretorika”

  1. Névtelen says:

    köszönöm, hogy ingyen közzétetted ezt a leírást, gondolom félórát csak körmöltél… vagy van valahol egy persely? 🙂

  2. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Hű, nem tudom, hogy erre mit feleljek. 22 perc volt a gépelés (nem körmöltem), ez biztos. Persely nyilván van, hisz egyetemi oktató vagyok és a szerzői jog a szakterületem, tehát ebből élek. Bár e perselybe közvetlenül nem hoz semmit a blog és az Artisjus sem csepegtet.

  3. Névtelen says:

    szerintem ez se kevésbé demagóg, mint a citált kommentek 😉
    és ha komoly, hogy szakértő ezen a területen, akkor kifejezetten üres, tartalom mentes írás.
    tudom, az én kommentem pedig név nélkül értéktelen, de sajnos az ördög nem alszik, nekem pedig boltom van…
    egy másik névtelen

  4. Névtelen says:

    Hello!

    Szerintem a fő gond megint az hogy van egy ismeretlen, idegen 'cég/iroda/csoport/holding' (nevezzük bárminek) ami pénzt szed be az egyszerű csóró polgároktól. Pláne egy olyan dologért amit mindenhol meg lehetne tenni, hiszen szinte mindegyik kisvállalkozásban működtetnek rádiót vagy bármi mást.
    Ráadásul senki sehol nem mondta el hogy pontosan mi is az a szerzői jog, az átlag állampolgár meg nem olvas magyar közlönyt, nem értelmez jogot hiszen ez egy tudomány.
    Nem tudom észrevettétek-e de a legtöbb helyen az a kérdés merül fel hogy vajon ki és mikor ruházta fel az artisjust meg a benne tevékenykedő embereket arra hogy ilyen dolgokra legyen joga. Ha alaposan végignézzük akkor biztosan világos lesz… (választottunk egy pártot, kormányt alakítottak, törvényt alkottak, parlament elfogadta, törvény általi szabályozás nyomán létrehoztak egy ilyen irodát sé ennek vezetőséget, aztán azok felvettek mindenféle alkalmazottat…)
    Nem akarom szaporítani tehát röviden: Senki nem engedte meg hogy valami arrogáns pöcs megint lehúzzon mert állítólag szabályt szegtem. "Senki nem mondta el normálisan hogy mi a szabály! Természetesen nekem kellene utána nézni, csak ha egyszerűen ez túl sok, akkor nem lesz szabályos cég soha és büntetni mindig lehet valamilyen ürüggyel."
    A modern állam és a globalizáció folyamatainak megértéséhez szükség van alapvető társadalomtudományi ismeretekre. Amíg ez nincs meg addig minden ami engem hátrányként ér, az lehet gonosz cégcsoportok, spekulánsok vagy a politikus fajta összefonódása. Figyeljék meg hogy minden hozzászólásban ott van valahol a háttérben a sejtés hogy valakik gonoszul megállapodtak. (ami így is van csak ez nem valami titkos klub ahol mindenki bratyizik, hanem politikai deal…)

    Egyébként ha gonosz akarok lenni akkor az artisjus meg az egész jelenlegi szerzői jogi szabályrendszer egy alkalmazhatatlan valami lesz nagyon hamar. Pláne azért mert lassan nekem egy kilobájt zene nem lesz fizikailag a birtokomban. Minden a felhőben lesz, ahogy a youtube-nál vagy ahogy az apple már kiválóan üzemelteti. A filmeket is ugyanugy stream-elni fogom és azért is leginkább az annak terjesztőnek fizetek. A szerzői jog pedig nem tud ilyen közvetlen módon érvényesülni, hanem valahol a terjesztő és a gyártó kell magát beékelnie. Az egy kicsit nehezebb lesz…

  5. Klaymen says:

    "Ha valaki zenéjét azért játszod a boltban…", na ez a bökkenő. Ők nem valaki zenéjét játszották, hanem rádiót hallgattak… Nagyon-nagy különbség.

  6. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves Névtelen #1!

    Sajnálom, ha üresnek érzi az írást. Nem állt szándékomban a törvényhelyeket idézni, bár azzal talán igényesebb lett volna az írás. A lényeg azonban benne van: a szerzői jogi törvény világosan rögzíti, hogy ebben az esetben jogdíjat kell fizetni. A mögöttes jogpolitika pedig szerintem lejött az egész bejegyzésből. A DMagóg kommentjére adott válaszom, mint jeleztem, maga is demagóg. Ám legalább annyira védhető és figyelembe veendő.

    Amúgy nekem a névtelen vélemény is számít.

    Üdv,
    MP

  7. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves Névtelen #2!

    Egyedül azért nem moderálom a véleményedet, mert van benne válaszra érdemes. De kérlek a pöcs és társai szavakat a jövőben mellőzd, mert legközelebb törlöm a kommentet.

    A véleményed tiszteletben tartom, bár nem ennyire szimpla a helyzet, ahogy te ezt be kívánod mutatni.

    A közös jogkezelés nem mai találmány, nem is magyar találmány. Hazánkban ráadásul már a szocialista időkben létezett, innentől fogva a "pártot választottunk" stb. mondatrész irreleváns. Amúgy pedig ez a hátunk mögött összeesküdünk történet szerintem nagyon nem korrekt. Erről nem is akarok többet beszélni.

    Mondandó azon része teljesen igaz, hogy a szerzői jog nem lett "elmondva", megtanítva. És a közbeszerzés joga? És az, hogy mi a véleménynyilvánítás szabadságának a joga? Az, hogy a gyerek előre köszön az utcán az idősebbnek? Az, hogy a férfi a nőt előre engedi az ajtóban, kivéve a kellemes kocsmákat, ahol inkább a férfi kapja az arcába a széket? A társadalom manapság annyira összetett, hogy mindent nem lehet megtanítani.

    Hogy magunknak kellene utána járni? Ez így igaz és így korrekt. Az adóbevallást is magunknak készítjük. Nagyon nem szeretem azt a fajta retorikát, miszerint a "szemét állam lenyúlja a pénzünket, s közben még meg sem tanított arra, hogy miért nyúlja le azt". Most akkor érdemes lenne eldönteni, hogy szociálisan gondoskodó vagy teljes szabadságot adó államot akarunk. De akkor ne hárítsuk át a felelősséget a másikra, ha ez utóbbit pártoljuk. E ponton röviden tehát: szerintem igenis a cégtulaj baja, ha nem néz utána annak, hogy üzletére mi vonatkozik. (No persze a cégalapításkor érdemes lenne az ügyvédtől megkérdezni, hogy mit ajánl ilyen esetre. Esetleg írjunk olyan embereknek, akik ismerik a jogot és készséggel segítenek.) Egy fontos példával élve: az Egyesült Államokban is van közös jogkezelés, ha nem is ennyire összetett. Következésképp ott nem minden területen vannak olyan emberek, akik hát mögötti mutyi után nyúlják le a pénzt. Ott viszont kőkeményen büntetik azt, aki nem kér engedélyt a releváns felhasználásra. Hm. Melyik is a jobb megoldás?

    Az utolsó megjegyzésre hadd ne reagáljak. E blogocska is részben arra szolgál, hogy nyomon kövessem, a szerzői jogot napjainkban ért kihívásokra képes-e a szabályrendszer választ adni. Részben osztom a szkepticizmusodat. Szerintem is nagy bajok vannak. De ez a poszt szempontjából sokad rangú.

  8. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves Klaymen!

    Nem érzem a kritika súlyát. Ha a szavakon lovagolunk, akkor valóban a rádiószervezet által sugárzott műsort hallgatjuk. Ez nem másvalaki (tehát a szolárium tulajdonosán kívüli személy) zenéje? (És itt most nem a rádió által bemondott hírekre gondolok.)

    Üdv,
    MP

  9. Névtelen says:

    Névtelen 3:
    Egy gondolat, a szerzői jogot nem boncolgatva: Amennyiben az igazolványos munkavállalóival helyszíni ellenőrzéseket tartó Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda EGYESÜLETET zavarná az a – hibás, hatóság látszatát keltő – kép, amit "büntetés" szó sugall a tényleges hatásköréről, illetve feladatairól és jogosultságairól, akkor az interjú alanyának lett volna lehetősége jelezni a cikk tartalmával kapcsolatos aggályait. Egy cikket a leközlése előtt is átfuthat az, akinek a nyilatkozatát tartalmazza (ami célszerű is).

  10. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves Névtelen 3 (tetszik az elnevezés)!

    Tudtommal az érintett úr, Tóth Péter Benjámin, megtette a szükséges lépéseket a cím javítása iránt. Hogy egyébként volt-e lehetősége a véleményformálásra, én nem tudhatom.

    Azért köszönöm a véleményt!

    Üdv,
    MP

  11. TeeCee says:

    Szerintem sántít a rádiók utáni pénzbehajtási igény.
    A rádiók nem a reklámbevételekből élnek? Annál többet kapnak, minél több a hallgatójuk.

    Kérdések:
    – ha egy rádió olyan szerződést írna a bolttal, hogy lemond a bevételi igényről, akkor mi a helyzet? Mert lazán megtehetné, vagy kap valamit az ArtisJustól?
    – ha a bolt a szolgáltatások közé jelképes áron bevezeti a rádiókölcsönzési díjat, így mindenki MAGÁNAK hallgatja? 😛 (Hajmosás: 1000Ft, hajvágás: 1190Ft, rádiókölcsönzési díj: 10Ft) Aki másik rádiót szeretne hallgatni, annak adnak kis elemes-vackot fülessel, aki nem akarja a rádiót hallgatni, annak ingyenesen adnak füldugót!
    – Ha a szolárium/fodrászat szomszédjában olyan hangosan szól a zene, hogy az üzletben jól hallható, az szabályos? Mert ebben az esetben megtaláltuk a megoldást 😛

    Én úgy hiszem a rádiónak egyedül az a érdeke, hogy minél többet hallgassák, hiszen pénzt is azután kap. A felhasznált zeneszámok után kifizeti a jogdíjat, ha jól sejtem, az ő jogdíja ebben az esetben ezen számok válogatása, műsorvezetése, amit talán ingyen odaadnának, csak több hallgató legyen a még több reklámbevételért.

    És akkor, ha már elkezdtem:
    – Ha egy zenésszel magamnak készíttetek egy számot, berakom a telefonközpontomba a gyári vérnyogás helyett: miért kell érte fizetnem? (2000 körül keresett meg az ArtisJus, az akkori munkahelymen ilyennel)
    – Ha fotós vagyok, az elkészült képeket CD/DVD-lemezen adom át, miért kell matricás lemezt vennem hozzá?
    – Ha a saját fájljaimról mentést készítek, miért kell matricás lemezt vennem hozzá? (ez utóbbi kettő eleve azt feltételezi, hogy én bűnös lélek vagyok és jogvédett anyagot másolok, vagyis hol marad itt az ártatlanság vélelme?)

  12. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves TeeCee!

    Úgy érzem, hogy a fenti kérdésekkel elragaszkodtunk a cikk hátterét adó tényektől. A rádiók által fizetendő jogdíj teljesen különáll attól a jogdíjtól, amelyet a szolárium tulajdonosa köteles fizetni. (Ténylegesen más a felhasználás.)

    Az első kérdést nem igazán értem, pontosabban nem vagyok biztos benne, hogy jogilag releváns dologra vonatkozik. Milyen szerződés akar ez lenni? Kit kötelez? Miként befolyásolja ez a szerzőket és a szomszédos jogi jogosultakat a törvény alapján kötelező jelleggel megillető jogokat?

    A második kérdés önmagában választ adna a dilemmára: ha a szoli pénzt kér a rádió hallatásért, akkor bevétele származik. Ebből tessék jogdíjat fizetni! Amúgy ismert olyan európai uniós döntés, amely kimondja, hogy a hotelek zárt láncú televíziós hálózatán keresztül történő "videózás" is a nyilvánosság körében zajlik. Akkor ez vonatkozhat a füldugós esetre is. Még ha csak egy ember is hallgat egy füldugóval, ha már több füldugó van, bukik az érv, végső soron a dalok mechanikus előadása többek számára is lehetséges.

    A harmadik eset sem megoldás szerintem, mivel a rádió bömböltetése végső soron akár még szabálysértést is megvalósíthat. Sőt ebben az esetben még a nyilvánosság potenciális köre is nagyobb, mint a fodrászat/szoli zárt falai között.

    A negyedik kérdésre adható válasz szerint mindegy, hogy te "rendelted meg a dalt", a szerzői jogosult nem te vagy. (No persze minden attól függ, hogy a szerződésben mi szerepel. Ha ugyanis a vagyoni jogok hasznosítására is szerződtetek – amit első blikkre kizárok – akkor más lehet a felállás. Ennek ellenére a zenész előadóként még mindig jogosult lehet jogdíjra.)

    Az 5-6. kérdésre adható együttes válasz: amennyiben valaki igazolhatóan saját tartalmak többszörözésére használja az adathordozót, akkor szerintem neki visszajár a jogdíj. Ha megéri a 10 CD után fizetendő jogdíj visszatérítése iránt fellépni, mindenképpen tedd meg. Egy spanyol ember pár éve megtette ezt, és vissza is kapott kb. másfél eurót!

    Üdv,
    MP

    (Csak nem a Magnumból jön a TeeCee?)

  13. TeeCee says:

    Magyarországon egy DVD-re majdnem fél euró matricadíj van… (illetve korábban olvastam olyat, hogy többféle díjat is fizetnek érte egyes cégek 75-100-150Ft, fogalmam sincs ez most mennyi, de nem hinném, hogy sokat változott volna)

    Akkor én vagyok értetlen, bocsánat 🙂
    A jogdíj rádióhallgatásért miért kell? A rádió kifizeti a jogdíjat a zenékért, amit lejátszik. Az rádió saját munkájának jogdíját kell megfizetni?

    Nem, nem Magnum, de vicces, hogy sokan arra asszociálnak 😀
    (Bár nem nézek TV-t, de valószínűleg mostanság megint játszották…)

  14. Barbara says:

    Kedves Péter

    Az én szalonomról szól a cikk, én szinte minden hozzászólással egyet értek a Tiéddel is. Engem azért háborított ez az egész dolog fel, mert meglepődtem a "büntetésen", mert nem tudtam ennek a díjnak a létezéséről, én én felkerestem a székhelyükön az Artisjust, hogy felvilágosítást kapjak, de olyan stílusban bántak velem, hogy szinte kidobtak a kényelmes kis irodájukból, először telefonon kértem tájékoztatást, de ott is olyan fennhéjázva beszéltek velem, hogy igazából ez az egész váltotta ki bennem a dühöt ami nem csillapodik és, hogy nincs megadva vagy eddig nem volt erről a jogszabályról semmilyen tájékoztatás, mivel jó páran nem ismerjük a törvényt. Teljesen egyetértek azzal is amit te írsz, mivel persze ezt jogszabály határozza meg és nem hasra csapással ment ez az egész…..
    Köszönöm, hogy Te leírtad miről is van szó!
    Viszont akkor is mérges vagyok az Artisjusra..:))))

  15. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves TeeCee! Igazából a jogdíjak összegébe én nem mennék itt bele. Nem én vagyok erre a legalkalmasabb ember, és az Artisjus jogdíjközleménye(i) mindent szépen leírnak.

    Ami a rádiós témát illeti: ugye nem a "hallgatásért", hanem a rádiószervezetek által sugárzott adás üzlethelyiségekben való "előadása" (jelen esetben hallhatóvá tétele) miatt fizet az adott üzlet tulajdonosa. Ez tehát egy (a rádióétól) külön felhasználás.

    A Magnumos tippért elnézést, csak adta magát. Amúgy fogalmam sincs, épp adják-e, én sem vagyok egy nagy televízió rajongó mostanság.

    Üdv,
    MP

  16. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves Barbara!

    Nagyon köszönöm, hogy írtál a blogra. Nem lehet kellemes épp annak az embernek lenni, akit a történet személyesen érint. Külön tiszteletet érdemelsz azért, hogy a véleményed ennek ellenére is sokkal korrektebb, mint sok, a Délmagyar oldalán kommentelő emberkéé.

    Az én nézőpontom is csak egy a sok közül, még ha ez épp a nyers jogon is alapul, s nem az emberek érzésein. Én tökéletesen megértem a "felháborodást", melyet sok-sok kommentelő közvetített a Délmagyar honlapján, csak sajnos a jelenlegi rendben nem tűnnek jogosnak.

    Ha valóban úgy érzed amúgy, hogy az Artisjus szegedi illetékese túllépett egy határt, ennek bejelentésére minden bizonnyal meg van a lehetőséged a pesti irodánál.

    Drukkolok, hogy a jövőben akadálytalanul működjön az üzleted.

    Üdv,
    MP

  17. Zila says:

    Azt nem értem, hogy miért csak az a természetes, hogy a rádió hallhatóvá tételével nekem származik üzleti előnyöm, de az előadónak nem? Vagyis ha én a forgalmas szoláriumomban üzemeltetem a rádiót, akkor az abban hallható zeneszámokat népszerűsítem, lehet, hogy sok vevőm a nálam hallott számot később megvásárolja (jó esetben nem csak egy számot, hanem egy egész albumot), miért csak én fizetek jogdíjat? A zenészek miért nem fizetnek nekem a reklámozásukért? Kicsit olyan ez a jogdíj, mintha a telkemen felállított billboardért nekem kéne fizetnem a reklámozónak vagy a reklámozott termék gyártójának és nem fordítva…

  18. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves Zila!

    Egy szóval nem mondtam, hogy csak a fentiek a természetesek. Sőt, egészen racionális érveket hozol fel. A probléma ezzel az, hogy a jelenlegi szerzői jog rendszerében ez a fajta érvelés még nem minősül helytállónak. Tegyük fel, hogy a kiindulópont jó. Akkor hogyan igazolod, hogy pont a te hatásodra (vagyis pont a te boltban való meghallgatás hatására), pont annak a szerzőnek/előadónak/hangfelvétel-előállítónak pont azt a dalát meghallgatva jutott a vevő arra, hogy megvegye a kérdéses dalt tartalmazó lemezt (töltse le legálisan)? (Sajna ez a magatartás sem tipikus, de ez most mellékes.)

    Az érvelésed rávilágít arra, hogy az érmének mindig két oldala van. Véleményem szerint ettől az érvelésed még nem állja meg a helyét jogilag is. (Hiszen te gyakorlatilag reklámozási szerződésről beszélsz.)

    Üdv,
    MP

  19. Zila says:

    Kedves MP! Köszönöm a választ.

    Jogilag nem állja meg a helyét, persze. Én úgy gondolom, hogy ideje lenne felülvizsgálni a jelenlegi szerzői jogi szabályozást, közös jogkezelést, mert elavultak, ami az ehhez hasonló ügyekhez vezetnek, az emberek természetes jogérzékével nem kompatibilisek. (legalábbis az enyémmel biztosan nem 🙂 Pl. ugyanazért a dologért többszörösen kell fizetni: a rádió fizet a lejátszásért, az üzlet az előadásért, vagy szórakozóhely és a DJ is fizet holott vagy az egyiknek vagy a másiknak kellene csak (szerintem).

    Ott van az adathordozókra ragasztott matricákon történő befizetés, ami sok esetben olyan adathordozókon is kifizettetik a jogdíjat, ami sosem lát illegális tartalmat (ami innen nem is illegális, hiszen ki van fizetve).

    A jogvédők kommunikációjában mindig illegális zeneletöltésről, filmletöltésről beszélnek, sőt lopásról, holott a matricákon és egyéb átalánydíjas jogdíjbeszedésen keresztül ez legalizált (az én laikus értelmezésemben, természetesen 🙂 .

    Tudom nagyon leegyszerűsítettem a problémát, de valamerre el kéne indulni, hogy összhangba kerüljön a törvény a világgal, mert jelenleg úgy néz ki, hogy előbb látunk fehér hollót, mint olyan embert aki nem sértett szerzői jogot, az a törvény nem lehet jó amit a társadalom túlnyomó többsége megsért…

    üdv,
    Zila

  20. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves Zila!

    A kommented mintha egy kész tanulmány koncepciója lenne, annyi állítást tartalmaz, ráadásul mindegyikkel komoly emberek foglalkoznak. Rövid reakció mindre (bár szerintem hosszú lenne, ezért ketté szedem):

    A közös jogkezelés rendszere épp napjainkban áll felülvizsgálat alatt. Hamarosan írok is a benyújtott törvényjavaslatról, addig is itt egy előzetes vélemény: http://copyrightinthexxicentury.blogspot.com/2011/10/modosulhat-szerzoi-jogi-torveny.html.

    A közös jogkezelés működését biztosan érheti amúgy panasz. A helyes, ellenőrzött működés felé való terelés épp ezért fontos. A helyzet az, hogy ennek megvannak a maga csatornái jelenleg is, még ha ez nem is annyira ismert.

    A többszörös fizetés tényszerűen valóban igaz: többen fizetnek a felhasználásért. A valóságban azonban mindegyik más felhasználásért fizet. A DJ, mikor lejátssza a zenét, saját zsebre dolgozik (szerzői jogilag nyilvánosan előad), a rádió éppúgy (csak ő nyilvánossághoz közvetít) és a szolárium dettó (szintén nyilvánosan előad). Mindegyiket más cél vezéreli, más kasszára dolgoznak. Attól, hogy a szoláriumban hallják a rádiót, a sugárzott műsort az ország más szegleteiben is venni lehet. Ha zárt láncú lenne az adás (pl. egy hotelben) akkor nyilvánvalóan nem lenne kétszeres felhasználás, csak egyszeres.

    A matricás történet különálló dolog. Nem az illegális/legális tényező teszi indokolttá a matricát, hanem a többszörözés cselekménye. Képzeld el: az USA-ban jogszerűen TILOS magáncélból többszörözni. Az igaz, hogy kimentheted magad a bíróság előtt (egy ún. fair use tesztre hivatkozással), de attól még a CD lemásolása jogsértés. (A realitások talaján állva persze tény, hogy kevés esetben indulnak perek magánszemélyekkel szemben ilyen magatartás miatt.) Ehhez képest a magyar (és európai) modell jobb: azt mondjuk: tessék, do it! Csak fizess egy kis pénzt lemezenként (hordozónként). Az Alkotmánybíróság is kimondta, ez rendben van.

  21. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Ami a jogvédők retorikáját illeti, íme egy másik bejegyzésem, ebben pont azt említem, hogy szerintem a lopás emlegetése nem szerencsés. Se jogilag, se erkölcsileg, se stratégiailag. (http://copyrightinthexxicentury.blogspot.com/2011/10/reklamretorika-es-fajlcsere.html)

    Azért persze visszakérdezek: szerinted mennyire helyes, hogy a jogkezelőket meg maffiának, korrupcióra hajlamos szervezetnek, sápszedőnek stb. titulálják az emberek? Nem lehet, hogy a történet kétoldalú játék? Szerintem éppúgy hibás (fölösleges feszültséget gerjeszt) az, ha a fogyasztók így viselkednek?

    Az utolsó állításoddal viszont teljesen egyetértek: ha egy törvényt nem követ a nép, akkor annak semmi értelme sincs. Épp erről is írok a készülő fájlcsere könyvemben. Ennek ellenére én árnyalnám a képet. Különbség van olyan szabályok között, amelyek társadalmilag indokolatlanok és olyanok között, melyek a gazdasági lehetőségek/körülmények közepette figyelmen kívül hagyhatók.

    Két példa: nem biztos, hogy az internet világában a jogosultak kizárólagos többszörözési jogának akkora létalapja lehet, mint az analóg világban, hiszen a netes használat során mindig keletkeznek másolatok. (Ettől mondjuk még a többszörözés joga a neten kívül releváns, tehát ez a jog még komoly létalappal bír!)

    Ezzel szemben szerintem irreális az üres hordozókra kivetett jogdíjat ördöginek titulálni. Félre ne értsd, de szerintem a magyar nem szabadna, hogy beleroppanjon kevesebb mint 100 forintba lemezenként. Mivel azonban az élelmes népünk szereti ezt a mini összeget is legyalulni egyes szomszédos országokból rendelt hordozók vásárlásával, a helyzet kommunikálása ma már ott tart, hogy minek fizessünk, ha máshol nem így van?

    Amit mondani akarok tehát az csak az, hogy az érmének két oldala van. És pont az ehhez hasonló beszélgetésekkel kellene neki vágnunk az átláthatóság és az egymás meghallgatása felé, mint a mostani:-)

    Üdv,
    MP

  22. Névtelen says:

    "Ezzel szemben szerintem irreális az üres hordozókra kivetett jogdíjat ördöginek titulálni. Félre ne értsd, de szerintem a magyar nem szabadna, hogy beleroppanjon kevesebb mint 100 forintba lemezenként." Nem roppanok bele, de ha én csak fényképet tárolok rajta, akkor milyen jogon kérnek jogdíjat? Vagy az artisjus fizessen nekem 100 ft-ot, ha kérdezik, miért? Csak.

  23. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Az üreshordozók után kivetett jogdíj a társadalmi szolidaritást fejezi ki az Alkotmánybíróság érvelése szerint. A fényképek pedig csak a megvásárlás után kerülnek a lemezre. Vagyis nem csak az kerülhet rá, hanem jogvédett tartalom is.

    Fentebb, egy november 5-én írt kommentemben, melyet TeeCee-nek írtam, már néhány gondolatot írtam e díjakról. Azok talán még érdekelhetnek.

    Üdv,
    MP

  24. s.peter says:

    Kedves Péter,

    nagyrészt egyetértve, egy mondatot még érdemes lenne szerintem boncolni. Nem pozitív jog, hanem jogszociológia inkább, de ebben a témakörben szerintem hasonlóan fontos:

    "Igen, valakik tényleg jól járnak ezzel: azok, akik a dalok megírták, előadták és kiadták. Ez olyan bűn?"

    Az általam ismert vélemény szerint pont azok nem. Illetve trükkös: egy többé-kevéssé zárt zenei közösség (kiadók, koros zeneszerzők stb.) érdekei érvényesülnek aránytalanul. Nem mellékesen sokakat kiszorítanak a széles nyilvánosság elől (lásd Petőfi rádió vagy a neves DJ-t zaklatásának ügye), így a jogdíjak elosztása mérsékelten korrekt, vagy a torz zenepiac miatt 'jogos' csak.

    Én ezt a benyomást látom ismerőseim körében. Egy tisztázó cikk sokat segíthetne a témában, bár Bródy és Presser bácsik lehet h szomorúak lennének miatta:)

  25. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves Péter!

    Én pedig szintén osztom részben a véleményed. A helyzet az, hogy tagadhatatlanul vannak jobban járó szereplői ennek a területnek. Személy szerint persze a konkrét számokat nem ismerem, hogy épp melyik előadó és szerző kap többet, de e terhet nem is tervezem egyelőre a vállamra venni.

    Ami persze gondolom számodra is világos: a rádiók játszási listája gyakran szubjektív keretek között kerül kialakításra. Hogy a Petőfi épp mit játszik, az az ő döntésük. Ők ezért fizetnek, akinek meg nem tetszik, gondolom nem azt hallgatja. (Nekem is van véleményem a Petőfiről, de az nem tartozik ide.) A "zaklatás" szó szerintem erős, valószínűleg fokozottabb ellenőrzésekről van szó. Persze a nyelv nem függetleníthető az érzésektől, tehát egyesek ezt biztos zaklatásként élik meg. (Mondjuk ettől egy DJ-nek még tudnia kell, hogy fizetnie kell.)

    Ó, de jó is lenne még erről is tudni írni:-) Jelenleg is több futó projektem van, a legnagyobb egy könyv a fájlcserélésről. Mégis megígérem: ha valamikor írnék egy cikket a témáról, közzéteszem. (Persze egy posztot hamarosan írok az új szerzői jogi reformról, ami a közös jogkezelésről fog szólni, mondjuk kicsit más hangsúlyokkal.)

    Köszönöm az értékes véleményt!
    Üdv,
    MP

  26. s.peter says:

    Kedves Péter,

    egyetértve az általad írtakkal, csak két pontosítás a saját forrásaimat illetően:

    1. DJ ügyek (tőlem a stílus nagyon távol áll, de ezen akkora pörgés volt anno h hallottam róla):
    http://asva.info/mahasz-razzia-a-volt-fesztivalon-2010-07.html
    És persze egyetértek: akinek ebből bevétele van, az jogszerűen szerzett alapanyagokból dolgozzon.

    2. Ki kinek fizet a rádióiparban, az szerintem elég sokváltozós ügy. Imho sűrűek a – meg nem nevezett – promók pl. egy-egy együttes fellépése előtt, kvázi termékelhelyezések stb. Petőfivel kapcsolatban inkább az a szitu, hogy a kezdeti underground térnyerést követően itt is visszaszorultak, bár talán elfogadható h még mindig a legszínesebb országos pop-adó. A lényeg: a pletykák szerint ennek a visszaszorulásnak a tortából egyetlen szeletet sem átengedni akarók az okai.

    Az írásodat – mint minden cikkedet a témában – érdeklődve várom!

    Üdv,
    Peter

  27. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves Péter!

    Annak külön örülök, ha más is szeret elfogulatlan lenni. Én kissé unom az egyoldalú érveléseket. Az ASVA írását ismerem, nincs is vele semmi baj. Igazából ehhez a témához most nem tudok többet hozzátenni.

    Persze, el tudom képzelni, hogy egyesek a háttérből igyekeznek a saját pénztárcájuk igényeit nézve lobbizni a rádióknál. Mint ahogy azt is el tudom képzelni, hogy ez hatástalan. A csuda se tudja. Sajnos a rádiók gyakorlatát nem ismerem részleteiben. De köszönöm a véleményt.

    A bejegyzés az Szjt.-ről és a közös jogkezelésről érik, de sok a teendő sajnos. De talán még ma vagy holnap elkészülök vele.

    Üdv,
    MP

  28. Tt says:

    Szia. Én azt szeretném kérdezni hogy ha sport műsorok mennek a tv n akkor is kell jogdíjat fizetni???

  29. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Az a baj, hogy a sportműsorok sem csak "önmagukban" mennek. A sportcsatornán is elhangoznak zenei tartalmak. Rövidre zárva: igen, az is ide tartozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.