Szemezgetés – EDRi-gram #9.18 és #9.19

Rég volt ilyen színes EDRi-gram válogatás, mint az elmúlt hónapban. Így olvashatunk a védelmi idő irányelv módosításáról, egy brit kezdeményezésről, mely az ISP-ket erősebben akarná bevonni a netes szerzői jogsértésekkel szembeni küzdelembe, egy olasz ötletről, mely az „egy csapás” rendszer bevezetését célozza, egy belga ítéletről, mely két ISP-t kötelezne a The Pirate Bay blokkolására, továbbá arról, hogy a „két csapás” módszerét javasló német politikus a maga ásta verembe esett, a HADOPI elmúlt másfél évet feldolgozó jelentéséről, végül az ACTA aláírásának kritikájáról.

Az EDRi rendkívül éles kritikával illeti a védelmi idő irányelv módosítását. Nem pusztán az „impressively bad” jelzővel látja el, hanem három ponton is támadást indít ellene. Az EDRi szerint (1) amennyiben a beszedett jogdíj a jelenlegivel azonos marad, akkor ezt a változatlan összeget több személy között kell felosztani a jövőben. (Mondjuk a felosztás nemzeti szabályai eltérőek tudtommal.) (2) Abban az esetben, ha az előadó a hangfelvétel előállítóval kötött szerződése révén elveszti „uralmát” a teljesítménye felett, a meghosszabbított védelmi idő valójában csak a kiadóknak kedvez. (3) Az EDRi hivatkozik arra a 80 tudós által aláírt állásfoglalásra, mely úgy becsüli, hogy a bevételek 96%-a a vezető kiadóknak és az előadóművészek top 20%-ának kerül kifizetésre. (Ezzel a ponttal azért részben cáfolja is magát tehát az EDRi az első pontban írtakkal összefüggésben.)
A brit kulturális miniszter, Jeremy Hunt, egy szeptember közepén tartott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresőmotoroknak és az ISP-knek fokozottabban kellene szerepet vállalniuk az online szerzői jogsértésekkel szembeni küzdelemben. Így például blokkolniuk kellene az olyan linkeket, melyek állítólagosan jogellenesen terjesztett tartalmakra utalnak. Hunt emellett a jogellenesnek tartott weboldalakon reklámozó cégekre is nyomást helyezne, akárcsak azon pénzügyi szolgáltatókra, amelyek a kérdéses weboldalak tranzakcióit intézik. Hunt 2015-re tervezi hatályba léptetni az új távközlési törvényt.
Néhány lelkes olasz parlamenti képviselő egy olyan két szakaszból álló törvénytervezetet nyújtott be a törvényhozásban, amely már az első „csapás”, vagyis figyelmeztetést követően lehetővé tenné az online szerzői jogsértést elkövető személy internet-hozzáférésének a felfüggesztését. A tervezet – mondani sem kell – több sebből vérzik. A két szakasz még önmagában nem baj, mivel az előterjesztés önmagában nyolc oldal. Ennek ellenére az internet-hozzáférés felfüggesztése a tervek szerint bírósági eljárás lehetősége és fellebbezési jog nélkül történne. Ez a két pont önmagában elegendő az alkotmányellenesség megállapításához (az uniós normákról nem is beszélve). Az pedig már vicc a köbön, a fenti linkről elérhető tervezet (felteszem nyomtatva) még pénzbe is kerül! (A tervezetről Paolo Brini készített elemzést.)
Noha a belga Sabam v. Tiscali ügy már az Európai Bíróság előtt van, sőt Crúz Villalon főtanácsnok elég kritikus hangot ütött meg áprilisi véleményében a weboldalak blokkolását illetően, úgy fest, hogy a belgák valamiért nagyon orrolnak a fájlcserélőkre. Szeptember 26-án ugyanis egy antwerpeni bíróság elrendelte a The Pirate Bay 11 különböző URL címének a blokkolását a Belgacom és a Telenet által. Az EDRi cikkében megszólaltatott André Loconte szerint ez elég veszélyes játszma, mert az Európai Emberi Jogi Bíróság által is védett arányossági doktrínával szembe megy a döntés. (A hírről egyébként a TorrentFreak és a Kluwer Copyright Blog is írt.)
Forrás: TorrentFreak
Siegfried Kauder, német politikus, ötlete volt, hogy Németországban is vezessenek be egy „két csapás” rendszert, melynek a végeredménye a francia mintához hasonlóan az internet-hozzáférés felfüggesztése lenne. Kauder azonban nem várt bakit követett el: blogjára engedély nélkül töltött fel két jogvédett fényképet. Bár utóbb eltávolította őket a blog felületéről, a szerverekről nem törölte őket. S bár a bakiját saját javára  fordítaná Kauder (mondván, hogy ezúton bizonyította, mennyire hatékony a saját ötlete), azt a kérdést már mások feszegetik, hogy nem kellene-e a politikus internet-hozzáférését azonnal felfüggeszteni. Mi több, Tobias Raff blogger büntetőjogi feljelentést tett Kauderrel szemben a szerzői jogok megsértése miatt. (A hírről a TorrentFreak is beszámolt.)
A tavaly óta lelkesen, de nem hibák nélkül, dolgozó HADOPI szeptember 25-én adta közzé munkája első 18 hónapjának legfontosabb adatait közlő jelentését. Eszerint mindeddig 650.000 első, 44.000 második és kb. 60 harmadik figyelmeztetés kiküldésére került sor. Utóbbiak közül az EDRi híre szerint néhány („some”) egyén ügye az ügyészséghez fog kerülni, s ők – amennyiben a bíróság is egyetért a vádakkal – pénzbüntetésre és az internet-hozzáférés felfüggesztésére számíthatnak. Dóri kollegina, kötelező anyag! (A TorrentFreak is írt róla, ebben is a fenti számok vannak, habár Névtelen Dóri lenti kommentjéből kiderül, hogy ezzel bajok vannak.)

Mai utolsó pont az EDRi szerkesztőinek az ACTA aláírásával kapcsolatos véleményét érinti. Az EDRi, sok más elemzőhöz hasonlóan, elég kritikus hangot üt meg az ACTA múlt szombati aláírását illetően, különösen az Európai Unió viselkedése miatt. Utóbbi keretében azt is kiemeli a szerző, hogy amennyiben az egyezmény szövege nem egyértelmű, akkor 1969-es Bécsi Egyezmény értelmében az értelmezést az egyezmény megkötése során létrehozott további dokumentumok segíthetik. Ezeket azonban máig nem hozták egészében nyilvánosságra, ami komoly aggályokat vet fel.

7 thoughts on “Szemezgetés – EDRi-gram #9.18 és #9.19”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük