Messze még a sanzon reneszánsza

Már évek óta hallani arról, hogy a zeneipar igyekszik meghosszabbíttatni az előadóművészek és a hangfelvételek előállítóinak 50 éves védelmi idejét. Évekkel ezelőtt Paul McCartney és Cliff Richards is nyilvánosan kiállt egy hasonló brit kezdeményezés mellett, az Európai Unió pedig 2008 óta tárgyal a hosszabbítás lehetőségéről. Tegnap a Miniszterek Tanácsa elfogadta az EU Parlamentje által már korábban elfogadott módosítási javaslatot. Eszerint a tagállamoknak két éven belül 70 évre kell emelniük az előadóművészek és a hangfelvételek előállítóinak a teljesítményeik után járó védelmi idejét.
Tudod, ki volt Frank Ifield és Mr. Acker Bilk? És tudod, ki volt Cliff Richards, és mire vitte a The Shadows? Egy 1962-es brit slágerlistás összesítés szerint előbbiek vitték az első két helyet, utóbbiak pedig csak a 3-4. helyre futottak be. Még egy adalék: egy másik táblázat a Beatles első slágerlistás vezető dalát 1963 májusára datálja. Miről is van szó? Ha a brit (no és persze a szerzői jog territoriális jellege folytán bármely uniós tagállam) nem cselekedne hamar, akkor az 1962-t megelőzően előadott dalok, illetve rögzített hangfelvételek az unió tagállamaiban rövidesen közkincsbe kerülnek, vagyis felhasználásuk után nem kell jogdíjat fizetni. Az alábbi fejlemények fényében erre kevés az esély.

A jelenlegi helyzetről

A szerzői és kapcsolódó jogok védelmi idejéről szóló jelenleg hatályos uniós norma (2006/116/EK irányelv) szerint az előadóművészek és a hangfelvételek előállítói 50 évre részesülnek jogvédelemben az unió területén. Az ötven évet az előadóművészek esetén a dal előadásának évét követő évtől, a hangfelvételek előállítói esetén pedig a hangfelvétel előállításának évét követő évtől kell számítani. Mindkét esetben kiterjesztő szabály, hogy amennyiben a rögzített előadást, avagy a hangfelvételt az előbbi ötven éven belül jogszerűen nyilvánosságra hozzák vagy nyilvánossághoz közvetítik, akkor a védelmi idő ez utóbbi esemény évét követő évtől számítandó. A magyar szabályok a fenti normáknak megfelelnek (lásd: Szjt. 84.§.). E kettős meghatározás lényege természetesen abban rejlik, hogy egy dalhoz klasszikusan nem csak fizikai hordozón (bár ez ma már kiveszőben van) lehet(ett) hozzáférni, például lemezen, kazettán, CD-n, hanem például rádiós sugárzás révén is.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy hazánkban a fentiekben említett The Shadows dal (ami a kiváló “Wonderful Land” volt) védelmi ideje minden bizonnyal a végéhez közeleg, mivel valószínű, hogy e zenét idehaza is hamar játszani kezdték a rádiók. Azt viszont nem tudom megítélni, hogy Frank Ifield “I remember you” című dala/lemeze megjelent vagy játszották volna idehaza, vagyis könnyen lehet, hogy ha Ifield mondjuk 10 éve koncertezett hazánkban először, és előtte sosem játszották a rádiók e dalát, akkor neki még most is 40 évre van védelme hazánkban (de nem Angliában).

Nagyon csiripeltek a verebek

2008 óta az Európai Unióban folyamatosan zajlottak az egyeztetések és tárgyalások a védelmi idő meghosszabbításáról (az új irányelv 2009-es évszámú lesz), melyek mostanra értek össze. (A jogalkotási folyamat menete lekövethető az alábbi weboldalon.) Rendkívül hasznos bejegyzések olvashatók az elmúlt napok eseményeiről Christian Engström blogján (az EU Parlament svéd kalózpárti képviselője összefoglalja, hogy bár megpróbálták elérni, hogy a témát újra tárgyalja a 2008-2009-hez képest megújult Parlament, e törekvés azonban eljárási okokból nem járt sikerrel), az IPKat blogon (ahol évek óta cikkeznek a témáról) és az 1709Blogon.

Mi változott? A javaslat sikeréhez az Európai Parlament és a Tanács együttdöntési eljárása keretében mindkét szerv támogatására szükség volt. Amikor régen a Parlament megszavazta a javaslatot (az ő érdemük amúgy, hogy nem 95 évről beszélünk most, ugyanis ezt már ők sem hagyták jóvá), az ügy a Miniszterek Tanácsa elé került. Itt azonban Ausztria, Belgium, Csehország, Luxemburg, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Svédország, Hollandia, Dánia és Portugália “blokkoló kisebbsége” megakadályozta a döntéshozatalt. (Jól látható, hogy csak kis országokról van szó, és az is jól látható, hogy hazánk nincs e listán.) Nemrég azonban Portugália és Dánia megváltoztatta a véleményét, s így a blokk is megszűnhetett (egészen pontosan 5 szavazategység hiányzott), a végső szavazáson pedig Ausztria és (újonnan) Észtország tartózkodott. (Erről lásd ugyancsak Engström bejegyzését, illetve a Kluwer Copyright blog posztját.)

Mit ír az új irányelv?

Az új irányelv hosszú preambulummal indul, majd a korábbi irányelv szövegének nem szerzői jogászok szemének nem való módosításait sorolja. Nem rövidek, sőt kimondottan összetettek a rendelkezések, amelyek e blogbejegyzés kereteit lényegesen túllépnék. (Tervezem is egy másik, elemző írás összeállítását.) Az alábbiakban csak annyiban kívánok belemenni a reformokba, amennyire szükségesnek tűnik.

Első pillantásra furcsa, hogy miközben a preambulum szépen (szinte, de csak szinte elfogadhatóan, lásd különösen a második pontot) megmagyarázza, hogy az előadóművészek kreatív tevékenysége védelmet érdemel [(4) preambulum-bekezdés (a továbbiakban: prb.)], mely azonban annak köszönhetően, hogy általában fiatalon kezdik pályafutásukat, s a jelenlegi 50 éves védelmi idő nem tart ki életük végéig [(5) prb.], valamint hogy az újonnan megjelenő/elterjedő (különösen az internetes) felhasználásokból származó bevételekből is hadd részesüljenek [(6) prb.], s ezért az előadóművészek védelmi idejét 70 évre kell növelni [(7) prb.], miért illeszti ugyanebbe a preambulum bekezdésbe az EP és a Tanács mindenféle indokolás nélkül a hangfelvételek védelmi idejének meghosszabbítását is? Utóbbi így csak lóg a levegőben.

Az irányelv 1. cikk (2) bekezdésének a) pontja ráadásul eléggé bonyolulttá teszi a védelmi idő számítását az előadások vonatkozásában. Eszerint továbbra is marad az a főszabály, hogy az előadóművészek 50 évig részesülnek védelemben előadásaik után (ezt ugyanis az új irányelv nem módosítja), ha azonban ezen időtartam alatt az előadás rögzített verzióját hangfelvételen nyilvánosságra hozzák vagy a nyilvánossághoz közvetítik, akkor a védelmi idő utóbbi eseménytől számítódik, és 70 év lesz. Ellenben nem hangfelvételben rögzített előadás nyilvánossághoz közvetítése esetén a védelmi idő továbbra is 50 év marad (persze nem az előadás, hanem a közvetítés évét követő évtől). Hogy is van ez?

Az irányelv 1. cikk (2) bekezdésének a) pontja ennél sokkal világosabb és egyszerűbb: a hangfelvételek előállítóinak szerzői vagy szomszédos jogi védelmének ideje minden esetben 70 évre módosul.

A sanzonok reneszánsza még várat magára

Mivel az irányelv világossá teszi, hogy a védelmi idő számítását visszamenő hatállyal kell számítani, alias az irányelv nemzeti átültetésének dátumától visszafelé kell számolni a hetven évet (a tagállamoknak az implementációra 2 éve lesz), nagyjából 1943-ig visszamenőleg minden előadó és hangfelvétel előállító biztosan örülhet. (Ahogy fentebb említettem, a kivételes számítási rend folytán a minimum 70 év a legkedvezőbb mennyiség, ennél csak több védelmi ideje lehet valakinek.)

Vagyis ha kissé morcosan akarok fogalmazni, akkor azt mondom: nem jön még el a sanzonok és egyéb, negyvenes évek tájéki stílusok igazi reneszánsza. Egyelőre még fizetni kell e dalok felhasználásáért. Az is biztos azonban, hogy bár elvitathatatlanul óriási jelentőségű zenész Paul McCartney vagy épp Cliff Richards, szerintem ők az elmúlt napokban biztosan pezsgőt bontottak a hír hallatán. Akik pedig aláírták a Washingtoni Nyilatkozatot, mint például én, ezt talán nem így látják helyesnek.


Az irányelvet elemző bejegyzések olvashatók az IPKat blogon, az IP Watch oldalán, és egy mély analízis a Quarton. Az ESZERINT blog pedig  közzétette a Tanács angol nyelvű közleményének szabad fordítását. Az EDRi szeptember végén elég komoly kritikával illette a módosítást.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.