Továbbra is lakat alatt a Rojadirecta domainje

A Rojadirecta linkgyűjteményt üzemeltető Puerto 80 Projects sikertelen kísérletet tett arra, hogy az Operation in Our Sites akció keretében lefoglalt két domainjét (Rojadirecta.com és Rojadirecta.org) visszakövetelje az Egyesült Államok kormányától. 

Még júniusban tettem említést arról, hogy a Puerto 80 Projects perre vitte a domaincímek lefoglalását. Első lépésként megpróbálták elérni, hogy a domainek lefoglalását oldja fel a bíróság (vagyis az, hogy a Rojadirecta jogszerűen üzemel-e, egyelőre nem kérdés). E kísérlet, még ha olyan neves IP jogászok is segédkeztek a Puerto 80-nak, mint a stanfordi Mark Lemley, a múlt héten elbukott. Az alábbiakban olvasható a mindössze 5 oldalas végzés.

RojadirectaOrder

Augusztus 4-én kelt végzésében Crotty bíró rögzítette: a feltehetőleg bűncselekmények elkövetésére használt domainek lefoglalásának feloldása akkor lehetséges, ha a lefoglalás a jogosult üzleti tevékenységének folytatását vagy munkavégzését lényegesen megnehezíti, esetleg az érintett személy a lefoglalás folytán hajléktalanná válna. Crotty bíró egyik feltételt sem látta megalapozottnak. (Ráadásul az „üzlet” hangsúlyozása eleve kétélű fegyver: amennyiben a Puerto 80 tevékenysége üzleti jellegű lenne, akkor az könnyen a visszájára is elsülhetne egy későbbi, a weboldal üzemeltetésének jogszerűségét tárgyaló eljárás során.) Ez a fajta érvelés csak tovább erősíti azt az egyébként furcsa gondolatot, mely szerint a domain név egy kalap alá helyezendő a fizikai tulajdonnal. (Jacqui Lipton erről beszélt tavaly nyáron Chicagóban, sőt azóta a könyve is megjelent e tárgyban. Mi több, update információ: Michael Geist augusztus 10-ei híre szerint egy kanadai bíróság is kimondta, hogy a domain cím tulajdon, s nem licenc. Erről itt egy másik elemzés az IP Osgood oldalról.) A bíró szerint (3-4. oldal) nem eredményezett lényeges nehézséget a felperesnek a lefoglalás azért sem, mert a linkgyűjteményt rövid időn belül más domainre költöztették, s ily módon az oldalhoz való hozzáférés továbbra sem túl bonyolult.

A Puerto 80 Projects másik érve szerint a domain nevek lefoglalása az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítésében foglalt szólásszabadság alapjogával ütközik. Ez az érv meglátásom szerint eleve bukásra volt ítélve (erről részletesen lásd Terry Hart írását a Copyhype-on). Crotty szerint (4. oldal) egyáltalán nem jelenti a szólásszabadság jogának csorbulását az, hogy az eredeti, nyilvánvalóan szerzői jogilag védett művek online megtekintését segítő oldal helyett egy másik „végződésű” (jelen pillanatban: .me, .es, .in) domainre kell mennie a fogyasztóknak ahhoz, hogy a linkeket aktiválni tudják.

Ennek megfelelően a bíróság elutasította a lefoglalt „tulajdon” kiszolgáltatását. Mivel azonban a Puerto 80 egy másik keresetében a lefoglalás egészének jogosságát vitatja, az ügy messze áll még a lezárástól. Ez utóbbi kérdésben a felek szeptember 2-ig lesznek kötelesek benyújtani a szükséges dokumentumokat a bírósághoz.

Minden további érdekességről Terry Hart fenti írásában, valamint a TorrentFreak cikkében olvashatunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük