Folytatódik a Joel Tenenbaum saga – 1. rész

Valószínűleg a fájlcserélés az egyik olyan ügytípus, amelynek mentén a legkönnyebben át lehet látni az amerikai szerzői jog felépítését és működését. Világosan érinti például a vagyoni jogokat, a művek nyilvántartásba vételét, a korlátozásokat/kivételeket, és a kártérítés kérdését is. Ez persze nem azt jelenti, hogy e szabályok alkalmazása a fájlcseréléssel kapcsolatos perekben ne ütközne komoly akadályokba. Joel Tenenbaum valószínűleg ugyanezt érzi. Tegnap újabb felvonáshoz érkezett 2005 óta húzódó pere.

 A Bostoni Egyetem hallgatójával szemben (aki a mellékelt kép közepén, jogi segítői gyűrűjében, piros pólóban mosolyog) 2005-ben indított pert a RIAA zeneművek engedély nélküli letöltése és megosztása miatt. Miután 2009-ben elismerte felelősségét 30 dalt illetően, az esküdtszék dalonként 22.500$ (összesen tehát 675.000$) kártérítés megfizetését rendelte el. A verdikttel szemben benyújtott fellebbezés sikerrel járt, s a bíró alkotmányossági aggályokra hivatkozással 90%-kal csökkentette a dalonkénti kártérítés összegét. (A 2.250$ egyébként az USA szerzői jogi törvényében rögzített törvényes kártérítés minimumának háromszorosa – ezt lásd lejjebb). Mivel ezt az összeget is túlzónak érezte az alperes Tenenbaum, újabb fellebbezést nyújtott be. 2011. április 5-én tartotta első tárgyalási napját a területileg illetékes (egyébként bostoni) szövetségi fellebbviteli bíróság.
A bíróság épülete előtt és a tárgyalóteremben is lelkes fiatalok tömege tüntetett Tenenbaum mellett. Az alperes ügyvédei a kártérítés tetemes (max. 1$/dal) csökkentését kérik, egy, a tárgyaláson részt vevő ügyvéd szerint azonban Tenenbaum széllel szemben küzd. A bírói tanács egyik tagja pedig elkövette az egyik legnagyobb hibát, amit csak lehet: megkérdezte, hogy hogyan is működnek a fájlcserélő programok.
Miért mondom azt, hogy a fájlcsere pereken keresztül “könnyű” megismerni az amerikai szerzői jogot? Alapvetően azért, mert ezeken az ügyeken keresztül lépésről-lépésre végig lehet venni az amerikai szerzői jog fontos elemeit, így:
– a fogalmát: az USA-ban nem csak a zeneszerző, hanem az előadóművész és a hangfelvétel előállítója is szerzői jogi (copyright) védelmet kap, nem úgy mint a klasszikus európai rendszerekben, ahol utóbbi kettő a szerzői joggal “szomszédos jogi védelemben” részesül;
– a kizárólagos vagyoni jogokat: az USA szerzői jogában többszörözést jelent a fájlcserélő szolgáltatások segítségével megvalósított letöltés. A “visszaosztás” (amit helytelenül feltöltésnek is hívnak) pedig a terjesztés jogával ütközik, feltéve, hogy bizonyítható a megosztott dal legalább egyszeri letöltése. (A többszörözésről elmondottak hazánkban is helytállóak, nálunk azonban a visszaosztás a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel vagyoni jogával ütközik.)
– a művek nyilvántartásba vételét: a szövetségi szerzői jogi törvény alapján (411.§) szövetségi szintű per csak akkor indítható, ha a jogsértően felhasznált szerzői művet a Szerzői Jogi Hivatalnál nyilvántartásba vették. (Bár a nemzetközi szerzői jog tiltja, hogy a szerzői jog keletkezését nyilvántartásba vételhez kössék, a 411.§ láthatóan nem erről szól.)
– a korlátozásokat/kivételeket: az USA szerzői jogának egyik legismertebb és egyben legvitatottabb tétele a fair use teszt. Szerencsére épp nemrég írtam erről egy bejegyzést, így az ezzel kapcsolatosakat nem kell e helyütt megismételnem.
– a kártérítés kérdését: jogsértés esetén a szerzői jogosult két út közül választhat: vagy bizonyítja aktuális kárát, vagy bizonyítás nélkül törvényes kártérítés kiszabását kezdeményezi (504.§). Bár rendkívül csábító a második lehetőség, azért több körülményre is érdemes felhívni itt a figyelmet. A törvényes kártérítés mértéke minimum 750$, maximum 30.000$ lehet; amennyiben azonban a jogsértés szándékosan történt, akkor a törvényes maximum 150.000$-ra ugrik [504.§(c)(1)-(2)]. A pontos összeget azonban minden esetben a bíró szabja ki. Valószínű, hogy mindezek fényében még vonzóbb a törvényes kártérítés intézménye. Csakhogy törvényes kártérítés csak akkor követelhető, ha a szerzői jogosult művét a Szerzői Jogi Hivatalnál nyilvántartásba vette (412.§), melyre bármikor sort keríthet a per beindítása előtt. Ha azonban a regisztrációra a mű első nyilvánosságra hozatalát követő három hónapon túl kerül sor, törvényes kártérítés már csak a regisztráció napjától követelhető. (Ergó az USA-ban a nagy halak mindig mindent regisztrálnak, nehogy lemaradjanak a törvényes kártérítés lehetőségéről.)
És vajon mi várható a fellebbezéstől? Az ezzel kapcsolatos véleményemet a következő bejegyzésben osztom meg az olvasókkal!
Update #1: Megtisztelő, hogy az ITCafé bejegyzést készített erről az írásról (és a második részről).

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.