Veszélyben a net semlegessége?

A Google cenzúra című bejegyzés egyik update megjegyzésében utaltam arra, hogy a European Digital Rights (EDRi) egy rendkívül izgalmas anyagot publikált az internetes önszabályozás tárgyában. Sikerült ennek a dokumentumnak a végére érnem, így észrevételeimet gyorsan egy csokorba gyűjtöm.

A jelentés célja annak alátámasztása példák segítségével, hogy napjainkban olyan tendencia körvonalazódik, amelyben az internetszolgáltatók (ISP) és egyéb magánszervezetek önszabályozási eszközei – sok esetben jogalkotói támogatással – „nettó mínusz hatást” (ahol a cselekvés haszna kevesebb, mint nulla = rossz), gyakorlatilag cenzúrát teremtenek az egyébként semlegesnek szánt internetes környezetben.
A dokumentum legfontosabb megállapításai a következők. A jelenlegi rendszerben az ISP-ket felelősségkorlátozási (safe harbor) rendelkezések védik a fogyasztók által elkövetett jogsértésekkel összefüggésben (természetesen szigorú feltételek teljesítése esetén). Abban az esetben azonban, ha ez az állapot megváltozna, és az ISP-ket arra kényszerítjük, hogy monitorozzák rendszerüket szerzői jogi jogsértések, gyermekpornográfia vagy terrorizmus megelőzése érdekében, akkor az ISP-k védekező pozíciót fognak felvenni, következésképp saját (elsősorban gazdasági) érdekeiket fogják előtérbe tolni a fogyasztók (elsősorban) alkotmányos alapjogai kárára. Ez a gyakorlatban például annyit jelenthet, hogy a felelősség elkerülése érdekében az ISP-k kevesebb gondot fognak fordítani a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás vagy az információhoz jutás biztosítására. Eljárásaik ráadásul ütközhetnek a tisztességes eljárás alapkövetelményével is, mely többek közt azt is jelenti, hogy jogsértés miatt a felelősség megállapítására csak bíróságok jogosultak.
A jelentés a fenti állításokat jelentős mennyiségű európai uniós és egyéb nemzetközi példával igyekszik alátámasztani. Ezeknek a felsorolására helyem, elemzésére pedig egyelőre kellő ismeretem nincs (a felsorolt példáknak csak töredékét ismerem, bár az kiderült, hogy ezek többségét nem is nagyon „reklámozták”).
Fontos megemlíteni az e példákat megelőzően bemutatott esettanulmányok egyikét, ami az értesítési és eltávolítási eljárással foglalkozik. Legnagyobb örömömre ezen a ponton visszaigazolódni látszanak azok a gondolatok, amelyeket Németh László kollégámmal még 2009-ben vetettünk papírra (mikor az első RapidShare-es cikkünket írtunk az Infokommunikáció és Jogba). Ott azt mondtuk, hogy az értesítési és eltávolítási eljárás néha egészen diszfunkcionálisan működik, a szolgáltatók – eltérő időkeretek között, de alapvetően – azonos módon szemet hunytak annak vizsgálata felett, hogy eltávolítás iránti kérelmeink valójában jogosak voltak-e vagy sem (ami annyit jelent, hogy simán mindent töröltek, pedig egyik esetben majdhogynem látványosan olyan panaszt nyújtottunk be, ami szabad felhasználásra utalt, s mint ilyen, alaptalan volt).
Az EDRi jelentés két olyan tanulmányról tesz említést, ami gyakorlatilag ugyanezt állapította meg (még 2002-ben és 2005-ben, viszont egyik esetben sem RapidShare jellegű DDL szolgáltatók voltak a célpontok). Az egyik kutató csoport amúgy volt olyan szerencsés, hogy „kötekedő” szolgáltatóval is találkozott, vagyis olyannal, aki további információt kért az eltávolítás előtt. (Sajnos ezekhez a tanulmányokhoz nincs internetes elérés, ha netán egyszer beszerezném őket, majd blogolok is róluk.)
Nagyon röviden ennyit a jelentésről, melynek teljes elolvasása javasolt. Engem amúgy annyira felcsigázott, hogy hamarosan ebbe a témába is alaposan bele fogom ásni magamat, hátha ki lehet hozni belőle valami élvezetes tanulmányt.
Update #1: Tényleg megtisztelő… Megint “merített a HVG“… De tényleg, ez nagyon megtisztelő. (Az is kedves, hogy “szerkesztőnek” neveznek. Bárcsak alám dolgozna még e blogon vagy fél tucat ember, mint az ESZERINT esetén, de igazából a kollektív munka pont oda való: sok kiváló szerzői jogász írja meg a legfontosabbakat ott. Itt meg csak ötletelek én.)
Update #2: A mai napon ez a bejegyzés elérte a 200 megtekintést:-)
Update #3: Íme egy rendkívül érdekes cikk az LA Times-ból, ahol két ellenoldal érvel a fájlcserélés és az ezzel szembeni túlzott állami beavatkozás veszélyeiről. Szerintem szépen kapcsolódik a fenti bejegyzéshez!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.