Tisztult a kép a YouTube körül?

Az elmúlt hónapokban több olyan bírósági ítélet született, ami a YouTube szolgáltatásának jogi megítéléséről szólt. A német és amerikai bírósági ítéletek után Spanyolországban is eljárás folyt a YouTube videóportállal kapcsolatban. Az itt hozott döntés szerint a szolgáltató az elektronikus kereskedelmi szabályok keretei között maradva mentesül a felhasználói által elkövetett jogsértések miatt fennálló felelőssége alól, amennyiben az értesítési és eltávolítási eljárás keretében eltávolít a szervereiről minden jogsértő tartalmat. Az eljáró spanyol (madridi) kereskedelmi bíróság elutasította a Telecino keresetét, és jelezte, hogy a YouTube-nak nem kötelessége az általános, minden tartalomra kiterjedő ellenőrzés (nehéz is lenne, hiszen percenként [!!!] 24 órányi tartalom kerül föl a szervereire), de azonnal köteles cselekedni, amint a jogosult (vagy érdekképviselete) értesíti egy jogsértés fennforgásáról. Ezzel összefüggésben lásd az Inquirer cikkét.

Ezzel nagyjából egy időben viszont, ahogy erről az ESZERINT blog beszámolt, a YouTube Franciaországban inkább megállapodott az őt fenyegető közös jogkezelővel. A bejegyzés szerzője (Fodor Klaudia) szerint, melyet magam is osztok, a YouTube „szolgáltatása (…) az egyes tagállami jogszabályok és bíróságok érzékenysége alapján minősül eltérően”. Ennek megfelelően nem véletlen, hogy az amerikai, a német, a spanyol és a francia tapasztalatok is eltérőek a bírósági döntések, illetve az alkalmazott jogi megoldások között. Nem véletlen az sem, hogy a megkötött megállapodás (melynek részletei nem teljesen világosak) mindenkinek kedvezőbb lehet, hiszen így a YouTube jogtiszta szolgáltatást nyújt, a jogosultak pedig bevételekhez jutnak. Ez a megállapodás persze mintaértékű lehet más országokra nézve is, de semmi esetre sem bír jogi kötőerővel, vagyis könnyen lehet, hogy egy ideig nem talál követőkre ez a megállapodás.

A helyzet ezzel természetesen még nem oldódott meg egészében, hiszen az amerikai és a német ítéletet is megfellebbezték a felek, valószínűleg így lesz ez a spanyol döntés kapcsán is. Az viszont biztos, hogy előbb-utóbb teljesen kitisztul a kép a YouTube (és sok más, hozzá hasonló szolgáltató) kapcsán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük