Mennyit is ér egy letöltés?

Ezek a napok úgy fest, hogy karmikus jelleggel vonzzák a fájlcseréléssel kapcsolatos témaköröket. A Limewire kapuzárása után a minap a hamburgi megyei bíróság sajtótájékoztatóján közölte, hogy egy magánszemélyt 30 eurós kártérítés megfizetésére kötelezett a fórum két dal jogellenes megosztásáért (nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételéért).

E döntésről a TorrentFreak is beszámolt, illetve más blogokon (lásd IPKat) is szerepelnek már az információk. ezek alapján úgy fest, hogy az elkövetés idején 16 éves fiatalemberrel szemben 600 eurós kártérítés iránt indított keresetet a szerzői jogosult, azonban a bíróság olyan körülményeket mérlegelve, mint hogy a dalok elég régiek, ezért a megosztásukból származó kár sem jelentős, jutott végül is a 15€/dalos kártérítés összegéhez.
S hogy mit is jelent ez? Nagyjából azt, hogy frissebb, ismertebb dalok esetén persze ennél valamivel nagyobb összegű, de mindenképpen „szolidnak” tekinthető, 100 eurót meg nem haladó összegben gondolkodhatnak a jövőben a jogosultak, amikor bíróság elé viszik ügyüket.
Másrészt, és ez sem elhanyagolható, a hamburgi fórum úgy találta, hogy a fiatalember édesapja nem követett el szerzői jogsértést, habár mögöttes jelleggel felelősséggel tartozik az internetes kapcsolat felügyeletének elmulasztásáért, azonban ebből még nem következik, hogy a jogsértés miatt kiszabott kártérítést neki kellene állnia.
A bíróság sajtóközleménye itt érhető el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük