Dánia is belép a sorba?

A TorrentFreak friss híre szerint eldőlt, hogy az év eleje folytatott konzultáció eredményeként Dánia is beáll a sorba, és valamiféle három csapás modellt vezet be az online szerzői jogsértések megakadályozása céljából. Bár a TF cikke elég homályos, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a tervezet készítői állítólag a nyilvánosság teljes kizárásával igyekeznek kidolgozni javaslatukat. Ennek ellenére (na persze hogy az elképzelések kitől, honnan erednek, nem tudom) a TF úgy tudja, hogy alapvetően két modell körvonalazódik: mindkettő alapján a szerzői jogosultak fogják az internet monitorozását vállalni, és a jogsértések után kutatni, mellettük pedig „a-verzió”: az ISP-k küldik ki a felszólítóleveleket, vagy „b-verzió” egy független testület teszi majd ezt meg.

Na kb. ennyi az annyi. Ebből nem derül ki természetesen, hogy tulajdonképpen miért is kívánjuk a felhasználókat felelősségre vonni: szerzői jogsértésért, vagy francia mintára annak elmulasztásáért, hogy a felhasználó nem biztosította az internetes hozzáférés biztonságát? Büntetőjogi vagy magánjogi kategóriáról lesz szó? Az egyes csapások konkrétan mik lesznek? Mikor lép képbe pénzbeli szankció, az internetes hozzáférés felfüggesztése, esetleg szabadságvesztés? Milyen eljárási rend mentén zajlik a „csapdosás”, illetve van-e helye és miként panasznak/fellebbezésnek? És a többi, és a többi. Újabb modell, amiről sokat fogunk beszélni, ha lesz belőle valami.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük